„A Glastonbury helyett menjetek a Szigetre!” – Gerendai Károllyal és Kádár Tamással beszélgettünk a fesztiválról

We Love Budapest: Alig két hete jelentettétek be az idei Sziget teljes fellépőlistáját, de úgy tudom, hogy már elkezdtétek a tárgyalásokat a 2019-es headlinerekkel.

Kádár Tamás: A hír igaz, tényleg elkezdtük a tárgyalásokat 2019-re. De ezek relatív hosszú folyamatok, szóval hogy mikor lesz eredményük, az egy másik kérdés. Egyszerűen évek óta azt tapasztaljuk, hogy nem lehet eléggé előre elkezdeni az egyeztetéseket, mert a fellépők is egyre előrébb terveznek a turnékkal.

WLB: Van olyan fellépő, akinél egy különösen hosszú egyeztetés ért be idén?

K. T.: Lana Del Rey-t például évek óta próbáljuk elhozni. 

Gerendai Károly: Mindig az volt, hogy idén sajnos nem, de talán majd jövőre!

K. T.: Tavalyelőtt már eljutottunk oda, hogy jön, de aztán mégsem, szóval egy nagyon hosszú folyamat ér idén révbe. Legalábbis reméljük. (nevet)

GK: Én az idei dolgokról már nem szívesen nyilatkozom, de szerintem azt fontos látni, hogy az elmúlt tíz évben rengeteg minden változott ezen a téren. Volt az első tíz-tizenöt év, amikor a zenekaroknak a fesztiválozás még egy izgalmas, új dolog volt. Aztán hirtelen nagyon sok fesztivál lett, és közben ráadásul összeomlott a lemezpiac, ami miatt kapóra jött a headlinereknek a még több fellépési lehetőség. Manapság már minden hétvégére jut egy csomó fesztivál, amelyek elkezdtek egymásra licitálni, állandó harc van köztük, hogy kihez mennek el a nevesebb előadók. 

Ez pedig magával hozta azt is, hogy amíg régen az volt a rendszer, hogy a fellépők fél évre, egy turnéidőszakra előre gondolkodtak, ma már – mivel annyi fellépési lehetőségük van – simán évekre előre terveznek. Már nem az van, hogy amikor elkezdesz tárgyalni egy ügynökséggel, akkor csak az adott év jöhet szóba, hanem simán mondhatják, hogy bocsánat, idén nem turnézunk felétek, de kezdjünk el beszélni egy esetleges jövő évi dátumról. 

K. T.: Egy nagyobb headliner manapság két évig is elhúzhat egy turnét.

G. K.: A nehézség inkább az, hogy a zenekarok árai nagyban függnek a mindenkori slágereiktől, helyzetüktől. Szóval például jelentősen fel tudja nyomni az árukat, ha tudják, hogy hamarosan kijön egy újabb slágerük. Szerintem ők abban őrlődnek, hogy melyik a jobb nekik: ha már most bebiztosítják magukat akár jövő nyárra is, vagy ha várnak még kicsit, mert tudják, hogy ki fog jönni egy daluk, ami egy jobb alkupozíciót fog jelenteni az egyeztetéseknél. De az, ami régen volt, hogy le tudtál velük akár egy-két hónapra előre is szervezni egy koncertet, manapság csak akkor működik, ha van például két koncert között egy szabadnapjuk, amit szeretnének feltölteni. De ha egyébként nem turnézik, csak a te kedvedért nem fog fellépni. Ezek a „one-off” show-k annyira drágák, hogy nem tudnánk megfizetni őket. A csomagajánlat az, ami számunkra egy újabb lehetőség, főleg a befektető érkezése óta, vagyis hogy több nagy rendezvényt összefog a booking és úgy tesz ajánlatot több fellépésre.

K. T.: Eddig is voltak egyeztetések olyan fesztiválokkal, akikkel mondjuk úgy, hogy jóban vagyunk, ismerjük egymást vagy csak időben kapcsolódunk, de most azért jelentősen javultak a lehetőségeink.

G. K.: Eddig is volt persze egy portfóliónk, tettünk már úgy ajánlatokat, hogy ezek közül a fesztiválok közül gyere valamelyikre, amelyik időpontilag neked a legjobb. De persze sokat segít, ha mostantól nő azoknak a rendezvényeknek a száma, amelyekhez valamilyen formában közünk van. 

WLB: Nem féltek attól, hogy bár rövidtávon így szinte minden nagyobb headlinert fel tudtok léptetni a Szigeten, pár év alatt „kipörgetitek” őket és elvész az újdonságértékük?

K. T.: Ez így is-úgy is meg fog történni, a nagy nevek, ha turnéznak, elmennek mindenhova. A régiót úgy tekintsd, hogy az Európa – a távolság a turnétervezésnél egy budapesti és egy skandináv fesztivál között ugyanaz, mint egy szlovák és egy magyar között. 

G. K.: Régebben sokkal nagyobb verseny volt Európán belül a fesztiválok között, most azért küzdenek az európai fesztiválok, hogy egyáltalán Európában legyen akkor az adott zenekar, ne pedig Amerikában vagy Ázsiában. 

K. T.: A veszély szerintem ebben a tekintetben inkább az, hogy van egy-két fesztivál, amelyik kimondottan arra törekszik, hogy exkluzív jogokat kapjon és a régióban csak náluk lépjen fel az adott headliner. De ez olyan horrorisztikus összegbe kerül, hogy mi sosem fogjuk tudni megengedni magunknak.

G. K.: Még egy fontos megjegyzés ebben a témában: lehet, hogy a sajtó oldaláról úgy tűnik, hogy milyen dolog az, hogy egyik-másik fellépő már járt a Szigeten, mégis újra elhozzák, de a szervező oldaláról nem így működik. Neki az a fő szempont, hogy olyan előadók legyenek, akikre bejön a közönség. A legtöbb látogatónk nem szokott attól elkeseredni, hogy valamelyik headliner nem először lép fel, mert ha szeretik, szívesen megnézik újra.

Egy Tankcsapda-rajongó sem szokta azt mondani, hogy mivel idén már látta őket, több koncertre nem megy el. Inkább azok szoktak ezzel jönni, akik nem igazán szeretik az adott előadót és úgy élik meg, hogy akkor miatta kisebb az esély arra, hogy olyan is jön, akit ők szeretnek. De a fesztiválszervezői logikában egyre kevésbé tényező, hogy XY már volt, az számít, hogy egy olyan aktuális csomagot állíts össze, akikre el tudod adni a jegyeket.

K. T.: Egy gondolat erejéig visszacsatolnék a válaszom elejéhez: a headlinerek így is-úgy is végigturnézzák az összes nagyobb fesztivált, szóval nem a lineuppal, hanem magával a fesztivállal kell valami pluszt adni. Az atmoszférával, a hangulattal, az egyéb programokkal. Ebben a tekintetben nagyon erős a Sziget – rengeteg fiatal jön hozzánk Nyugat-Európából, akik a kiemelt fellépőink legtöbbjét vagy már látták, vagy otthon szinte bármikor meg tudják nézni, mégis megveszik a jegyet. Ugyanaz a headliner, de egy jobb, emlékezetesebb fesztiválon – így lehet kiemelkedni.

WLB: Érdekes, hogy a nyugat-európai fiatalokat említed, mert a Majdnem Híres Rocksuliban tartott előadásodon azt mondtad, hogy a Sziget történetében először nem a hollandok lesznek többségben, hanem a britek.

K. T.: Ennek több oka is van. Egyrészt a holland piacunk már bő egy évtizede olyan abnormális szinten van kiaknázva, hogy ott már nagyon nehéz lenne tovább nőni. Másrészt az idei felhozatalunk, hogy úgy mondjam eléggé „britnehéz”. (nevet) Nagyok sok olyan fellépőnk van ebben az évben, akik Angliában elképesztően népszerűek, és így meg tudtuk tolni az ottani kommunikációnkat. Illetve idén nincs Glastonbury.

G.K.: A Glastonbury az angoloknál szinte nemzeti intézmény, minden évben jó százezer embert vonz. Bármennyire sok fesztivál van odaát, ha megkérdezel valakit, jó eséllyel azt fogja a legfontosabbnak nevezni. Viszont ugye ők öt évente szünetet tartanak, ilyenkor pedig a rengeteg ember, akinek minden évben a Glastonbury a fix nyári programja elgondolkodik, hogy hova is menjen? 

K. T.: Jó öt éve egyébként Michael Eavis, a Glastonbury alapítója segített is nekünk, mert azt nyilatkozta, hogy „a Glastonbury helyett menjetek a Szigetre” - mert abban az évben is elmaradt a fesztivál.

WLB: A hivatalos indoklás szerint azért nem rendezik meg a Glastonbury-t minden ötödik évben, hogy a talaj regenerálódhasson Eavis farmján. A Szigetnél ezt mennyire kell figyelembe venni?

K. T.: Én azért azt gondolom, hogy nem csak ezért van ötévente egy szünet náluk. Borzasztó nehéz egy jubileumi fesztivált megrendezni, ők meg így megússzák az egészet. (nevetnek)

G.K.: Nyilván szempont a talaj meg a csapadékmennyiség – a Glastonbury híres ugye arról, hogy egy kisebb esőzés után is sártengerré változik. De ettől függetlenül, csak emiatt nem hiszem, hogy akkora probléma lenne. Szerintem szimplán rájött az ottani szervezőcsapat, hogy időnként buli inkább nyaralni egyet a munka helyett. (nevetnek)

K. T.: Ebben szerintem is van igazság. 

G.K.: De egyébként, ha jól emlékszem, akkor volt először szünet náluk, mikor a Roskildén (körülbelül a dán Sziget fesztivál – a szerk.) volt egy tömegszerencsétlenség (2000-ben a tömeg kilenc embert letaposott a Pearl Jam koncertjén – a szerk). Ennek kapcsán a Glastonbury-sek azt nyilatkozták, hogy akkor ők teljesen újragondolják a biztonsági intézkedéseiket meg a terület berendezését. Utána meg akkor, amikor egybeesett volna a fesztivál a londoni olimpiával, és nem mertek kockáztatni. Aztán rájöttek, hogy van ebben valamiféle logika, hogy időközönként kimarad egy év.

WLB: A Sziget megtehetné, hogy kihagy egy évet? Volt már olyan év, amikor ennek a lehetősége komolyan felmerült?

G.K.: Volt már olyan év, amelyiket szívesen kihagytuk volna. (nevetnek) Viccen kívül régebben volt már olyan, hogy önhibánkon kívül megvolt a lehetősége annak, hogy nem lesz Sziget, amikor nem tudhattuk, hogy betiltanak-e minket vagy sem… De nem hiszem, hogy megengedhetnénk ilyet magunknak, mert elég kemény konkurenciaharc van jelenleg a fesztiválok között. Meg azért ez a cég még mindig a Szigetre épül, az árbevétel legnagyobb százalékát az adja. Ha egy adott évben azt mondanánk, hogy nem rendezzük meg, el kéne gondolkodnunk, hogy a kollégák egy részét tudjuk-e alkalmazni. Meg sok másik kérdést is felvetne. A Glastonbury azért érdekes, mert először ők sem „tudatosan” hagytak ki egy évet, ha jól emlékszem, hanem megijedtek, hogy nehogy náluk is hasonló baleset történjen, mint Dániában. 

K. T.: Kommunikációs szempontból is nehéz lenne úgy fenntartani az érdeklődést a Sziget felé, hogy kimarad egy év. 

G.K.: De egyébként a Glastonbury-nek bejött, mert úgy emlékszem, hogy a rá következő év volt az első, amikor az a hír jelent meg, hogy egy óra alatt eladták az összes jegyet. Sikerült egy mesterségesen felfokozott érdeklődést gerjeszteniük, de azért azt se felejtsük el, hogy ez régen volt, akkor még sokkal kisebb volt a konkurencia. Nekik akkor bejött, de mi nem lehetünk biztosak abban, hogy ez nem azt jelentené, hogy a következő évben visszaesik a látogatottságunk.

WLB: Jelentős minőségi szakadék van az elmúlt évek és az idei Sziget-lineup között. Ez szimplán a befektetőktől kapott tőkeinjekció miatt van, vagy volt más oka is?

K. T.: Két oldala van ennek az érmének. Igazából a tavalyi évhez képest van nagyon nagy különbség. Azért voltak olyan évek a Sziget történetében, amikor elképesztően erős lineupot sikerült összehozni. Szóval szerintem a kontraszt inkább csak a 2017-es felhozatalhoz képest erős. Viszont a másik oldalon az is igaz, hogy a befektető hosszú távú tervének egyik első lépése, hogy kimondottan a lineup összeállítására betett egy elég komoly összeget, amit idén el tudtunk költeni fellépőkre. Ami szerintem látszik is a névsoron. 

G.K.: Egy fontos dolgot megint csak meg kell érteni. Rengeteg olyan előadó van, akikkel minden évben próbálkozunk, csak nem jön össze. Nem arról van szó, hogy tavaly nem próbáltunk olyanokat felléptetni, akik ha összejöttek volna, lényegében indokolatlanná is tennék az előbbi kérdést. Van az egészben egy szerencsefaktor, amit persze lehet turbózni azzal, hogy több pénzt tudsz ajánlani. Ha egy zenekar egy egymillió dolláros ajánlatra nemet mond, attól még ha azt mondod, hogy jó, akkor legyen másfél, arra lehet már rábólint.

Ez a fajta plusz jött be az új befektetővel, aki adott egy jóváhagyást arra, hogy többet költsünk idén fellépőkre. De ettől még akik korábban itt voltak egy olyan évben, amikor szintén az volt a vélekedés, hogy erős lett a lineup, azok nem feltétlenül azért jöttek el, mert több pénzt tudtunk ajánlani nekik, hanem mert épp jól jött ki minden és szerencsénk volt. Tavaly sajnos nem volt ilyen, mi sem voltunk elégedettek a felhozatallal. De ahhoz képest jó sokba került. (nevet) Mindenesetre akkor lehetne ezt egy tudatosabb váltásként beállítani, ha tavaly nem próbáltuk volna ezeket a headlinereket elhívni.

WLB: Tavaly azt is nyilatkoztátok, hogy a Sziget eddigi koncepciója elfáradt, jövőre meg kell újulnotok. Hogy érzitek most, ez mennyire sikerült?

K. T.: Való igaz, hogy 2017-re elértünk oda, hogy amit a kommunikációs arculatból és a gondolatvilágból ki lehet hozni, azt az elmúlt négy-öt évben kihoztuk. Ebben újult meg most a Sziget, ami nyilván visszahat a programra is, meg ez az egész „Love Revolution” kapni fog egy szép új arculatot egyrészről, másrészt sok helyen meg fog jelenni a fesztiválon. De fontos kiemelni, hogy a megújulás nem azért lesz, mert az eddigi koncepció rossz lett volna, sőt, én pont az ellenkezőjét gondolom – amikor elkezdtük az „Island of Freedom”-szlogent használni, az például hatalmas előrelépés volt, meg is marad, használni fogjuk továbbra is.

G.K.: Megint érdemes egy kicsit tágabb összefüggésben magyarázni a dolgokat. Azt látni kell, hogy attól, hogy egy rendezvénynek vannak alapvető értékei, amelyek szerintem a Szigetnél konzekvensen végigkövethetőek – a sokszínűség, az emberi jogok, a tolerancia – attól még hogy mikor hova teszed az üzeneted hangsúlyát, azt mindig a világ aktuális állapota és a közönség határozza meg, hogy éppen mi számít nekik belőle. Mondok egy direkt hülye példát: Kanadában vagy Svájcban, ha egy fesztivál azt kezdené el hangsúlyozni, hogy nekik milyen fontosak a szabadságjogok, senki sem értené az egészet, az lenne a reakciójuk, hogy mit kell ezen hangsúlyozni, ezek a legtermészetesebb dolgok a világon. Ezzel ellentétben nálunk nem mindegy, hogy ami a külvilágban történik, arra te mikor mit reagálsz. Akkor, amikor Magyarországgal szemben van egy általános fanyalgás a világban, hogy itt nem tisztelik eléggé a fentebbi jogokat, akkor ha szeretnéd megmagyarázni, hogy ezek számodra igenis fontos értékek, lehet hogy érdemes nagyobb hangsúlyt helyezni ezen üzenetre. De attól még, akik idejönnek, azok elsődlegesen azt fogják nézni, hogy mi a lineup. Ahogy az is, hogy hol hangsúlyozod ezt jobban, melyik piacokon elsősorban kommunikációs kérdés.

Szerintem a Szigetnek fontos előnye, hogy nem egy kaptafára készült, mert a kezdetekor fogalmunk sem volt, milyenek a nemzetközi fesztiválok, nem voltak minták előttünk… Később szembesültünk csak vele, hogy ez hallatlan helyzeti előnyhöz juttatott minket, mert mire Dunát lehetett rekeszteni a fesztiválokkal, nekünk voltak olyan alapvető eltérési pontjaink, amelyek jól beazonosíthatóan másmilyenné tettek minket a versenytársakhoz képest. Utána persze elkezdtük már ezeket az elemeket hangsúlyozni, csakhogy eközben a sikereink miatt már minket kezdtek másolni. El kellett döntenünk, hogy hogyan reagálunk rá, merre indulunk tovább.

Azt is érdemes kimondani, hogy most már véget ért egy korszak. Azt gondolom, hogy – még ha ez nagyképűen is hangzik most – az én általam fémjelzett időszak egy korszak volt a Sziget életében. De szerintem nagyon helyes, hogy onnantól, hogy a kollégáimé, elsősorban Tamásé lett a felelősség, azt mondják, hogy megpróbálnak belevinni a fesztiválba valami olyat, amitől inkább a sajátjuknak tudják érezni – arculatilag, üzenetileg, így tovább. Fontos, hogy annyira tudjanak azonosulni az egésszel, hogy a saját gyerekükké váljon, ne csak továbbvigyék azt a vonalat, amit eddig én építettem. Persze régóta együtt dolgozunk, szóval éles váltásról szó sincs...

K. T.:(közbevág) Mostantól minden más lesz! (nevetnek)

G.K.: Szerintem fontos volt, hogy ne csak befelé, de kifelé is legyen egy olyan megerősítése az új rendszernek, hogy most mi találhatjuk ki, milyen legyen az arculat, a tartalom és így tovább. Van ennek egy belső motivációs jelentősége is.

WLB: Mit gondoltok, volt mondjuk az elmúlt tíz évben olyan fesztivál, ami a már meglévő piacon bármilyen szempontból újat tudott mutatni, bármilyen tekintetben?

K. T.: Például a berlini Lollapalooza, ami nem feltétlenül hozott újdonságot, de bebizonyította, hogy Németországban is meg lehet csinálni a Szigetet. 

G.K.: Mondjuk ehhez hozzátartozik, hogy Szép Fruzsina a fesztivál igazgatója, aki előtte a mi programigazgatónk volt, szóval abból főzött, ami rendelkezésére állt.

K. T.: Igen, de előtte mindig kicsit lesajnálóan beszéltünk a német fesztiválokról: lineup-orientáltak, lemegy a koncert, a látogatók megisszák a sörüket és mennek is aludni. Erre jött egy a Szigethez nagyon hasonló fesztivál, ami piaci szempontból nekünk abszolút kihívást jelentett.

G. K.: Szerintem elég sok dolog volt, ami tőlünk indult el és elterjedt, például a cashless fizetés vagy egyéb innovációk. De persze vannak olyan dolgok is, amit mi is mások hatására erősítettünk meg. Hogy csak egyet mondjak, a Szigeten a látvány mindig is erős volt, a Lumináriumtól a Labirintusig rengeteg olyan dolog van, amik régóta jelen vannak, de sosem az volt a funkciójuk, hogy plusz embereket vonzzanak be, mint programhelyszínek, hanem hogy a kilátogatók kapjanak egy olyan plusz élményt, ami máshol nincs. De amikor megjelent a Tomorrowland, és hozott egy új iskolát azzal, hogy ők voltak az elsők, akik mertek nagyobb hangsúlyt fektetni a látványra, mint a programra, akkor az nekünk is egy fontos megerősítés volt, hogy merjünk ebben tovább fejlődni és abban a versenyben, amiben manapság már kb. mindenki ugyanazt a lineupot tudja felmutatni, merjük magunkat a látványvilággal megerősíteni, pozicionálni.

Meg voltak olyanok is, mint például a Sziget sokműfajúsága, amivel kapcsolatban sokan értetlenkedtek, hogy miért költünk erre is, arra is, amarra is, amikor úgysem arra jön be a közönség. Ehhez képest ebből idővel egy nemzetközi trend lett, egyre több helyen jelentek meg a színházi, cirkuszi és hasonló programok, mert mások is azt látták, hogy kell valami pluszt adni a normál koncertélményen felül. Meg hát a fesztiválok között jelentős különbségek is vannak. Amerikában például általában teljesen elkülönül a szállás és a fesztiválhelyszín, utóbbit lehet, hogy éjszakára be is zárják, Európában sem ritka a hasonló. Ez nagyon másfajta életérzés, mint amit a Szigeten kapsz, ahol 168 órás pörgés van, mert nem különül el a kettő. Mi nem véletlenül ezt a modellt csináljuk, ebben hiszünk. De látszik, hogy működik más modell is. Például az egy műfajra építő fesztiváloké. Mondjuk a Balaton Soundba talán bele sem kezdünk, ha nem látjuk azt, hogy külföldön működnek a hasonló rendezvények, sőt, sikeresek. Személy szerint én amúgy kifejezetten rühellem ezt a fajta zenét. (nevetnek) Szóval, ha csak azon az alapon döntenénk, hogy mi az, amit szívesen csinálunk és mi az, amit nem, valószínűleg nem lenne a Sound is a portfoliónk része. De be kellett látnom, hogy attól, hogy nekem például nem áll közel a szívemhez ez a műfaj, még működik, és szerencsére voltak a csapatban olyan kollégák, akik ezt lelkesen nyomták.

A rendezvényszervezés egy olyan játék, amit mikor elkezdesz, még nem gondolkodsz olyanokban, hogy mekkora cég lehet belőle, hanem kicsit a saját szórakoztatásodra is csinálod. Aztán persze idővel tudomásul kellett venni, hogy ez közben egy céggé vált, ahol vannak egyéb szempontok is azon kívül, hogy mi az, ami a te szívedhez közel áll. Pont az mutatja meg, hogy valaki profi-e, hogy felül tud-e kerekedni ezeken a szempontokon és azt nézni, hogy a közönség elégedett legyen. Lehet, hogy sokan árulásnak fogják fel, hogy én most ebből kiléptem, de azt gondolom, hogy ez is egy felelősségteljes döntés volt a részemről, mert ma már inkább kárára vagyok ennek a rendszernek amiatt, hogy a mindennapi életem már teljesen elszakadt attól, ahogy a célközönségünk él és gondolkodik. Azt sem tudom például, hogy működik a Facebook, így nagy felelőtlenség lenne a kommunikációval kapcsolatos döntéseket a saját tudásomra alapozva meghoznom, mert közben a látogatóink életében meg ez az egyik legfontosabb csatorna.

WLB: Visszatérve az ízlés kérdéséhez – volt olyan előadó, akiről tudtátok, hogy nem rentábilis elhozni, mégis megtettétek, szimplán mert látni akartátok élőben? Mennyire tükrözi a Sziget fellépőlistája a ti ízléseteket?

K.T.: Hogyne, nem is egyszer! Például Prince-nél nagyon számított, hogy mindannyian látni szerettük volna őt a színpadon. Aztán bukta volt. (nevet) Viszont fantasztikus show volt.

G.K.: Erre azt tudom mondani, hogy vannak komplett színpadok, amik ennek köszönhetik a létüket. (nevet) A világzenei színpadot például elég nehéz lenne üzleti alapon megmagyarázni. De a viccet félretéve persze, abszolút voltak ilyenek. Viszont jó esetben a kettő nem áll olyan távol egymástól: attól még, hogy én szeretem David Bowie-t vagy Manu Chao-t, attól még sokan mások is szerethetik és nincs azzal baj, ha sikerült úgy elhozni őket, hogy nekem is örömet okozott, mert ettől még sokan mások is kiváncsiak voltak rájuk. Persze voltak olyan esetek, mint Peter Hamill, akit úgy hoztunk el a nagyszínpadra, hogy rajtam kívül talán, ha párszáz ember tudta, kiről van szó. De azt gondoltam, hogy egyrészt szeretném őt élőben látni és megmutatni egy ilyen korszakos előadót másoknak is, másrészt meg szerencsére nem egy nagyon drága előadóról beszélünk, hogy ez ne férjen bele egy Sziget költségvetésbe. Különben meg a kisebb színpadokon, mint például az A38-on a mai napig van rengeteg olyan előadó, akikbe mi inkább csak „belehiszünk”, nem gondoljuk azt, hogy ez már van akkora név, inkább csak annyit, hogy van olyan tök jó, hogy el kéne hozni, megismertetni egy kicsit szélesebb közönséggel. Ebből a szempontból nagyon szerencsés helyzet, hogy annyira nemzetközi a közönségünk, hogy hiába nem ismert itthon egy fellépő, attól még simán lehet közönség rá, ha nemzetközileg már van olyan piac ahol jegyzett. 

WLB: Több interjúban is azt nyilatkoztátok, hogy az amerikai befektetővel, illetve a tőle kapott tőkeinjekcióval megnyílik a lehetőség a Sziget-brand külföldi exportjára is. Hol tart most ez a folyamat?

K.T.: Lassan haladunk, de nem adtuk fel. Két olyan helyszínt találtunk ki, amelyeket egymás után túl kockázatosnak ítélt a befektető: Ukrajnát és Izraelt. Pont azért néztük ki ezeket a helyeket, mert nem beszélhetünk kiforrott fesztiválpiacról ezekben az országokban, de a külföldi befektető ezt sokkal kockázatosabbnak ítélte meg, mint mi. Ettől függetlenül tényleg nem adtuk fel, én nagyon remélem, hogy lesz még ilyen, most is megyünk helyszínt nézni külföldre, hátha alapon.

G.K.: Persze hasonlóval már a befektetők előtt is próbálkoztunk, voltak rendezvényeink Erdélyben, Ausztriában, illetve több másik hellyel is folytattunk előrehaladott tárgyalásokat. De ez nem egyszerű, mert a nyugat európai piacokon lényegében a tengerbe viszel vizet. Kitalálhatjuk persze, hogy mi mondjuk Angliában vagy Hollandiában csinálunk egy fesztivált, de egy elképesztően telített piacra próbálnánk betörni. Azok a piacok pedig, amelyek még nem telítettek, nem véletlenül nem azok: nem olyan a gazdasági vagy politikai helyzet, rossz a közbiztonság, ilyenek. Próbálkoztunk például Törökországban is, ahol gondolom, nem kell taglalnom, most miért nem futnánk neki újra. Illetve azt is látni kell, hogy még mindig nem kisujjból és automatizmusként mennek a már meglévő fesztiválok sem, továbbra is lekötik a cég humán erőforrásainak nagy részét.

WLB: Ha már tengert említettél, neked új projektként ott van a Lupa-tó, azzal mik az idei terveid? Mivel tervezed „lekötni” a Sziget után felszabadult energiáidat?

G.K.: Részben azért is szálltam ki, mert már szükségem volt egy kis fölös energiára! (nevet) Annyi mindennel próbáltam egyszerre foglalkozni, hogy már inkább mínuszban voltam, ami sok dolognak a kárára ment. Szóval fel kellett állítanom egy prioritási listát, hogy mi az, amivel akarok még foglalkozni és hol van még mindenképp szükség rám. Voltak és vannak új ötleteim is, amibe szívesen belevágnék, de csak úgy, hogy közben maradjon még időm a családomra is. Ezek fényében már évekkel korábban arra a döntésre jutottam, hogy a Szigetnél át fogom adni a stafétát, de ehhez meg kellett találni és kinevelni az utódom. Tavalyelőtt jelentettem be a kollégáknak, hogy a 25-dik lesz számomra az utolsó Sziget. Ettől végre rend lett nagyjából az életemben – most már körülbelül én is csak annyit dolgozok, vagy annál nem sokkal többet, mint egy normális ember; már nem csak öt órát alszom naponta, és nyáron is el tudok menni szabadságra. 

Most a Lupa-tó az új szerelem nálam, ahol újra a semmiből építhetek fel valamit, ahol megvalósíthatom az álmaim, de annyiban ez már egy más modell, mint a Sziget, hogy azt a céget már eleve úgy építettem fel, hogy a működtetésében nem akarok részt vállalni. A Szigetnél huszonöt évig a napi működtetésben is részt vettem, de itt már nem szeretném, hogy a stratégia megalkotásán túl is legyen konkrét feladatom. Az eredeti kérdésedre egyébként az a válasz, hogy ebből is egy százezrek által látogatott, sikeres projektet szeretnék. Ennek meglátásom szerint az első kritériuma, hogy itt sem a hazai strandokat tekintjük versenytársnak, hanem a legjobb tengerparti nyaralóhelyeket. 

WLB: Már csak a legfontosabb kérdés maradt hátra – mennyibe fog kerülni idén a sör a Szigeten?

K.T.:(nevet) Ezt még én sem tudom igazából, mert még tartanak az erről szóló tárgyalások. De nem tervezünk komolyabb áremelést a vendéglátóegységekben.

G.K.: Erről szerencsére már fogalmam sincs.