Reformációs emlékséta a Várban – eredeti búcsúcédulát és Károlyi Gáspár bocsánatkérő levelét is kezünkbe vehettük

A belvárosban számtalan reformációhoz köthető híres épületet találhatunk, de a Várnegyeddel már más a helyzet. Pedig ha rejtve is, de ott rejlenek a várban a protestantizmushoz köthető helyszínek és személyek emlékei.

A hatállomásos sétát Millisits Máté művészettörténész, a Budavári Séták, vagy a Reformátusok Budapesten című művel társszerzője vezette. Elsőként a Magyar Nemzeti Galériába vezetett utunk, ahol beléphettünk a múzeum látogatók számára kevésbé ismert helyszínére, a Nádori kriptába. Ide a földszinti, épp átépítés alatt álló ideiglenes kiállítótérből egy jellegtelen ajtó vezetett le. Senki nem gondolná, hogy ez a lejárója annak a sírboltnak, amelyet 1769-ben alakítottak ki, 1838-tól pedig József nádor nevezte ki családi temetkezőhelyének, miután csecsemő kislányát és 13 éves fiát is ide temette el. Ez a Budai Vár egyetlen olyan belső része, amely túlélte a második világháború pusztításait. A szocializmusban többször kifosztották – érdekesség, hogy a tolvajok a halottakat nem bántották, nyugalmukat tiszteletben tartották.

A reformáció szempontjából két fontos személy is nyugszik itt, és történetesen mindketten József nádor feleségei voltak. A magyarok barátjaként számon tartott osztrák főherceg háromszor nősült, első felesége Alexandra Pavlovna Romanova orosz nagyhercegnő volt, aki gyermekágyi lázban hunyt el. Hasonlóan a szülésbe halt bele a második is, Hermina anhalti hercegnő, két ikret hagyva maga után (leánya, Hermina Amália főhercegnő után kapta nevét a Hermina út). Református vallású volt, és ezt komolyan is gondolta: az ő támogatásával tették le 1816-ban a pesti református templom alapkövét.

Karitatív tevékenysége is jelentős, hozzá kötődik a Budai Jótékony Nőegylet alapítása, amelyet az akkor dúló éhínség miatt rendeltek el. Jótékonysági munkáját a nádor harmadik neje, Mária Dorottya württembergi hercegnő folytatta, aki a Nőegylet mellett támogatta a Vakok Intézetét és a József Fiúárvaházat is. Neki már sikerült túlélnie az urát. Igazi lázadónak számított: buzgó evangélikusként házasodott be a szigorúan katolikus Habsburgok közé, és bár gyermekeit katolikusnak nevelte, elveiből más területen nem engedett. A pest-budai evangélikus hitéletet felkarolta, alapítványt hozott létre a Deák téri evangélikus elemi iskola javára, és az ő nevéhez fűződik a budai evangélikus egyházközség alapítása 1844-ben.

Magyarországon II. József türelmi rendelete óta szabad volt a vallásgyakorlás: 1787-ben alakult meg a pesti evangélikus gyülekezet, 1911-ben építették meg a Deák téri evangélikus templomot, ami ma is ott áll a város közepén, és népszerű találkozópontként funkcionál. Ide járt át lelki életet élni Mária Dorottya is, de ezt télen nehezítette a cudar időjárás és a befagyott Duna. Ezért döntött úgy, hogy Budára is kell egy: 1847-ben az ő támogatásával épült fel az első budai evangélikus templom a Dísz téren, amely arról is nevezetes, hogy az itt 1893-ban elmondott prédikáció hatására alakult meg a Nagypénteki Református Társaság a fővárosban élő árva gyermekek megsegítésére.

Ez utunk második állomása, a helyén most a volt Honvéd Főparancsnokság tolakodó épülete áll. A Honvédelmi Minisztérium ugyanis az 1890-es évek elején, a templom helyén kívánt építkezni, ezért a Bécsi kapunál biztosított telket az evangélikus egyházközségnek, és állta az új templom megvalósításával járó költségeket. 1895. október 20-án szentelték fel Kallina Mór tervei alapján épült új evangélikus templomot, amelyet elsőként pillanthatnak meg a várba a Széll Kálmán tér felől érkezők. Az 1944-es ostromban megsemmisült, de a tetején lévő kereszt – szimbolikus módon – túlélte a megpróbáltatásokat. Itt Bence Imre igazgató lelkész tartott nekünk beszámolót az egyházkerület történetéről, és megmutatta azt a Bibliát is, amelyet egyéves munkával, kézzel másoltak le a hívek a Biblia évében.

A sétán régi adósságunkat is sikerült pótolni: felmásztunk a tavaly szeptember óta újra látogatható Mária Magdolna toronyba. A 600 éves templom tornya kivételes gótikus műemlék, az alatta álló szentély Buda egyik legrégebbi temploma volt, míg le nem rombolták. A második világháborús pusztítás után ugyanis nem a felújítás következett, hanem a lebontás, méghozzá Rákosi személyes utasítására, és csak a tornyot hagyták meg, amiben később működött borozó és bizsubolt is. Elég meredek lépcsősoron kell felmásznia annak, aki meg akarja nézni a toronyból látható panorámát. Ahol egyébként 24 darab bronzból öntött harangjáték is működik.

A templom, amelynek ma csak a romjain sétálhatunk, fontos helyszíne volt a budai reformációnak, hiszen a török idők alatt itt hirdették az igét. A közhiedelemmel ellentétben a hódoltság csak kedvezett a református hitéletnek, hiszen a hódítók a katolikusokra Habsburg-pártiként tekintettek, a többi felekezetet nem bántották, a mohamedánok mellett a zsidók is békében éltek, így lettek Budán abban az időben többségben a protestánsok. A templomot két részre osztották: ott, ahol most a koronázási palást szobra áll, a katolikusok misézhettek, a másik, nagyobbik részében a protestánsok és egy fal választotta el a két helyiséget. Mindeközben a Nagyboldogasszony-(Mátyás)-templomot mecsetként használták.

A Magyar Nemzeti Levéltárban következett a séta legérdekesebb része: itt eredeti pergamen búcsúcédulát, reformáció korabeli okleveleket Rákóczi György aláírásával, valamint Melanchton és Károlyi kézzel írott leveleit is kezünkbe vehettük. Károlyi Gáspár, az  első teljes magyar nyelvű Biblia lefordítójának egészen világi oldalát ismerhetjük meg leveléből, amelyben 40 talléros tartozása miatt szabadkozik: Istenre esküszik, hogy ha eladja a borát, rendezni tudja adósságát.

A Levéltár mögött tavaly állították fel a Református Emlékezet kútját, ahol utunk véget ér. Terveznek még emléksétát tartani a nyilvánosságnak, de hogy mikor, arról még nincs információ, addig is a helyszíneket bárki bejárhatja virtuálisan is a Reformáció 500 weboldalán.