Megtudtuk, mire készül a Magyar Állami Operaház a 2018/19-es évadban: szeptembertől Puccini Itáliája szellemében alakul az operaélet. Ezen belül mozgalmas szezonra számíthatunk: 60-féle mű, 16 premier, 90 város szerepel a repertoárban. A budapesti helyszínek közé januárban a vadiúj Eiffel Műhelyház is bekapcsolódik, jövő májusban újranyílik az Operaház, addig pedig – kapva a vándorélet ízén – sok-sok vidéki és külföldi városba is elviszik majd az előadásokat.

Ez az évad lehetne "sanyarú" is, hiszen átmenetileg nincs állandó otthona az operának, de helyette az eddigi egyik legklasszabb programkínálatra készülhetünk – utalt rá a Magyar Állami Operaház főigazgatója, Ókovács Szilveszter. És valóban, a 2018/19-es (újradizájnolt) műsorkalendárium vaskos, színes és tartalmas – 16 bemutató, 60 repertoárdarab és 60 előadóhelyszín szerepel benne. Utóbbiak között jövő májustól már ott az újranyíló Operaház is, de egy másik izgalmas budapesti helyszínt is észrevehetünk: a Kőbányai úton épülő Eiffel Műhelyházat, ahol januárban indul a szezon.

Sőt, ha még tovább lapozgatunk, láthatjuk, hogy a helyszínek között több vidéki város, de külföldi metropoliszok is szerepelnek: a stáb többször is felpakol a kamionokra, és Debrecenen, Székesfehérváron, Sopronon túl Székelyföldre, Berlinbe és New Yorkba is elvisznek bizonyos előadásokat. Lesznek aztán filmvetítések, hangversenyek, gyermek- és ifjúsági programsorozatok, operagálák és fesztiválok, vagyis unatkozni semmiképp nem hagynak bennünket.

A darabok most is egy tematika köré vannak rendezve: idén Puccini Itáliájába léphetünk be, vagyis a múlt század fordulójának olasz komponistái kerülnek középpontba, kiemelten kezelve a szezon névadójának munkásságát. A 20. század egyik legnépszerűbb, és egyben utolsó operakomponistájának világszerte játszott művei közül ANyugat lánya az orosz és német nyelvterületen keresett fiatal rendező, Vaszilij Barhatov színrevitelében lesz látható.

Új köntösben tér vissza a ManonLescaut (rendező: Szabó Máté) is, míg az Edgar (rendező: Tulassay Ádám) először kap színpadi kiállítást az Operában, A fecske (rendező: Anger Ferenc) pedig ez alkalomból debütál az intézményben. A kortársak közül Ponchielli Gioconda című alkotása látható ugyancsak AngerFerenc rendezésében, valamint koncertszerű változatban szólal meg Leoncavallo Bohémek és Alfano Zilah hercege című darabja.

A balettfelhozatalt továbbra is az oroszok uralják, vagyis aggodalomra semmi ok, idén is lesz A diótörő és a Giselle is. Viszont az örökzöld művek mellett felbukkannak teljesen modern kivitelezések is, mint például az a három koreográfia, amely először lesz látható Magyarországon: WilliamForsythe A tökéletesség szédítő ereje, SharonEyal és GaiBehar Bedroom Folk című koreográfiája (a TripleDance táncesten) és GeorgeBalanchine LéoDelibes nyomán készített Sylvia Pas De Deux-je (OMG-műsor része). Emellett külön érdekesség A vágy villamosának 2019-es színpadra állítása - hisz ezt már az Eiffel Műhelyházban láthatjuk - és SirKennethMacMillan LisztFerenc zenéjére készített Mayerling című alkotása is, utóbbi 13 év után, az eredeti terveket követő, de vadonatúj kivitelben tér vissza és kerül be a repertoárba.

Ha biztosra szeretnénk menni, érdemes bérletet váltani, bár előre szólunk, hogy a választás nem lesz könnyű: 40-féle konstrukcióból lehet böngészni. Bérletmegújításra március 26-29. között az Erkel Színházban van lehetőség, vagy az interneten váltott bérletek esetében március 26-április 2. között, míg új bérleteket a Hajós utcai Opera Értékesítési Centrumban vagy az interneten április 3. és június 29. között szerezhetünk be.

Bővebb információ a megújult honlapon.