Dobogós helyre jött fel a Bazilika előtti adventi vásár, csak egy ország utasította maga után.

A European Best Destination az utazók és olvasók szavazatai alapján rangsorolta a legnépszerűbb európai célpontokat és a 20 legkedveltebb vásárt. Több mint 200 ezer ember vett részt a voksolásban, aminek eredménye szerint Európa legjobb karácsonyi vására a Tallin városában található lett, a budapesti Bazilika előtti adventi forgatag pedig a második.

A budapesti vásár ezzel két helyet is javított a tavalyihoz képest, amikor a negyedik legjobbnak választották, sőt, a tavalyelőttihez hét helyet lépett előre a kilencedik helyről. A jelöltek között egyedüli budapesti helyszínként induló Szent István tér és Zrínyi utca idén olyan klasszikus karácsonyi vásárokat utasított maga mögé,
mint például a világ legrégebbi karácsonyi vásárának otthont adó Nürnberg, vagy az egyik legnépszerűbb turista célpontként ismert Prága.

106 országból több mint 208 ezer szavazó adta le voksát, nagy többségük (66 százalék) Európából. Több mint 26 ezer szavazat érkezett a Bazilika előtti vásárra, melynek kapcsán az utazási portál kiemeli a finom magyar és nemzetközi ételeket, köztük a flódnit, a kürtőskalácsot, burgereket és halételeket, továbbá a gyerekek számára készült korcsolyapályát, közepén egy toronymagas karácsonyfával.

A pontos lista idén így fest:

  1. Tallinn (Észtország)
  2. Budapest (Magyarország)
  3. Strasbourg (Franciaország)
  4. Bécs (Ausztria)
  5. Erfurt (Németország)
  6. Poznan (Lengyelország)
  7. Brüsszel (Belgium)
  8. Aachen (Németország)
  9. Prága (Csehország)
  10. Kolozsvár (Románia)