Áramlanak a magyar mozikba a francia vígjátékok. A legújabb, október 25-én bemutatott Legénybúcsú Bt. (eredeti címe nemes egyszerűséggel: Budapest) nem másról, mint a Budapestre szervezett legénybúcsúkról szól. Két üzletemberről, akik elsőként gondolták azt, hogy a „vadkelet” jó hívószó lesz a magukból kivetkőzni vágyó francia fiatalembereknek. Látunk szép dunai panorámát, Széchenyi fürdőt, részeg, elvetemült bulizókat, felcsendül a magyar himnusz, a Neoton Família, Ganxsta Zolee is – nagyjából ennyi a magyar valóság, amely a hazánk fiának ismerős lehet. A többi sarkítás és balkáni sztereotípia, amin a francia nézők biztos jót nevettek, mi pedig kínosan feszengünk – igaz, egy vígjátékról van szó, amit egy percig sem szabad komolyan venni.
A sztori állítólag valós történeten alapszik: két negyvenes üzletember, akik halálra unták magukat nagyvállalati munkakörükben, elkezdenek legénybúcsúkat szervezni a magyar fővárosba (hogy melyik cégről is van szó, azt sajnos a forgalmazótól sem tudtuk kideríteni). Vincent (Manu Payet) és Arnaud (Jonathan Cohen), a két lúzer egy félresikerült párizsi buliban tudják meg egy kiöregedett sztriptíztáncosnőtől, hogy Budapest mennyire elképesztő partiváros, hiszen több a nő, mint a pasi, és olcsóbb a vodka, mint az ásványvíz. Ki is találják, hogy az ide szervezett legénybúcsúbiznisszel fogják magukat önmegvalósítani.
A Xavier Gens által rendezett film (ő jegyzi egyébként a Hitman – a bérgyilkost) a vállalkozás beindítását mutatja be a város felfedezésétől kezdve a tapasztalatlanságból származó buktákon át a siker árnyoldaláig. A humorizálás többnyire kimerül az altesti poénokban, a véletlenül benyelt ecstasyban, a kövér nőkben, az idióta, lerobbant kelet-európaiságban, és így tovább. Valamennyire azért hálásak lehetünk, hogy a film nem kimondottan Budapestről szól – a város csak mellékes díszlet a történetben –, hanem elsősorban a két pancser megpróbáltatásairól – bár abban, hogyan fut be egy startup, és hogyan teszi próbára a barátságot és a házasságot a siker, sok újat nem mondanak el az alkotók. A befejezés is kissé zavaros, de legalább a párbeszédek nem erőltettek, és a sztori is viszonylag lendületesen halad előre.
Országimázs szempontjából mindenesetre tanulságos a Legénybúcsú Bt., legalábbis a magyar nézőnek. Hiszen az, hogy Budapestet decens országok polgárai partifővárosként tartják számon, ahol sok mindent meg lehet csinálni, amit odahaza nem, az nem újdonság. De azt kissé meglepő látni, hogy hazánk egy olyan hely, ahol lerobbant és ütődött magyar autószerelőknél bármilyen fegyverrel lehet lövöldözni, meg tankkal lehet robbantgatni a szántóföldön (a képsorok alatt Kusturica-filmbe illő dél-balkáni macskazene megy), és ha van rá igény, emberre is lehet vadászni nyugodtan.
Azt persze nem állítjuk, hogy Magyarország a skandináv értelemben vett Nyugat, ahol nem kell zárni a bejárati ajtót; hogy nincs hova fejlődni korrupció visszaszorítása terén, és hogy a bulinegyed péntek és szombat éjszaka ne változna át a pokol hetedik bugyrává. Hiszen egyes szolgáltatóknak és vendéglátóipari szereplőnek érdeke, hogy a primitívebb bulituristák úgy tekintsenek Budapestre, mint Európa pöcegödrére. De azért filmesként úgy csinálni, mintha a vasfüggöny még ma is állna, 2018-ban elég korszerűtlennek tűnik, még akkor is, ha vígjátékról van szó.
Viszont talán pont azért, mert ez egy futószalagon gyártott vígjáték, ami műfajából következően sarkít, nem kérhető számon rajta semmilyen hitelesség, bármennyire zavarók vagy sértőek a sztereotípiák. És valamennyire a film készítői is rezonálnak a stag partik visszataszító voltára: Vincent és Arnaud maguk is elképednek a reptérre érkező, pólyába és rugdalózóba öltözött őrjöngő hordák láttán, és hirtelen leesik nekik, hogy mekkora fertőt szabadítottak rá Budapestre; be is látják, hogy megfelelő szabályok és guardok nélkül képtelenség fenntartható módon az ipart. Sőt, Vincent felesége még egy olyan mélyenszántó gondolatot is megfogalmaz, hogy Magyarország szegény ország, rosszabb a gazdasága, és biztos sokkal több mindent bevállalnak a nők – de attól, hogy ez a pasi klienseknek jó, nekik korántsem.
Ettől függetlenül a magyar néző azért kellemetlenül érzi magát a moziban. Mert persze Üvegtigris-stílusban szeretünk viccelni a saját nyomorunkkal, azért a nyalka franciáktól mindez bosszantónak tűnik. A téma persze aktuális, mert szomorú tény, de attól még tény, hogy Budapest az éjszakai élete miatt is vonzó célpont, és a hosszú távú turisztikai stratégiák ezen nagyon szeretnének változtatni. Kár, hogy a Budapesten garázdálkodó legénybúcsúsokról, akiket minden budapesti gyűlöl (leginkább a VII. kerületiek), nem a magyaroknak jutott eszébe előbb filmet forgatni.
