Egy többszázmilliós világbirodalom darabokra hullik, és hirtelen minden addig érvényes szabály és rendszer értelmezhetetlen lesz – de vajon hogyan élték meg a kisemberek a Szovjetunió végnapjait, megtalálták a helyüket a szép új világban, és a múlttal való szembenézésnek milyen opciói vannak? Az Örkény Színházban frissen bemutatott Secondhand Szovjetűdök darab a 2015-ben Nobel-díjat kapott Szvetlana Alekszijevics harminc éven keresztül gyűjtött, Az utópia hangjai című interjú-ciklusának történeteiből áll össze. Tragikum és abszurdum keveredik a színpadon, miközben világtörténelmi eseményeket, korszakokat – mint sztálini éra, peresztrojka, Csernobil vagy az afganisztáni háború – ismerünk meg alulnézetből, valódi személyes történeteken keresztül.

Színes forgatag, kapkodó mozdulatok, felvillanó párducminta, neon susimelegítő, szőrös usanka, rikító smink, bunda, nejlon fejkendők –  az egész kaotikus jelenetben van valami mélyen ismerős, valami, amit szeretnénk levetkőzni vagy elfelejteni, ahelyett hogy újra és újra előrángatnánk és magunkra aggatnánk. A Nagy Honvédő Háború, Sztálin, Gulag, peresztrojka, Csernobil: nincs olyan ember, aki legalább egyet ne ismerne az elhangzott nevek és fogalmak közül. Ám mi van a történelemkönyvekben szereplő adatokon túl, milyen személyes történetek, életek, illetve milyen volt megélni, túlélni egy korszakot, ami úgy tűnik, a mai napig kísért?

Az Örkény Színházban frissen bemutatott Secondhand szovjetűdök darab alapját a 2015-ben Nobel-díjjal is kitüntetett fehérorosz írónő, Szvetlana Alekszijevics harminc éven keresztül gyűjtött, Az utópia hangjai című interjúciklusának történetei adják. Az író keresztbe-kasul beutazta az egykori Szovjetunió területét, és interjúiban arra a kérdésre kereste a választ, hogy milyen is a „homo sovieticus” a szovjet ember, ki teremtette, mi történt vele a kommunizmus bukása után, ki tudta-e  heverni „szabadságtalansága” hosszú évtizedeit, vagy hogyan élnek tovább egykori berögződései és tapasztalatai a mai napig, milyen tragédiákat hordoz és hogyan boldogul a jelenben.

Az összesen ötrészes „vörös-ciklus” – A háború nem asszonyi dolog, Az utolsó tanúk, Fiúk cinkkoporsóban, Csernobili ima, és a befejező rész, az Elhordott múltjaink – A Nagy Honvédő Háború résztvevőitől kezdve a csernobili nukleáris katasztrófa túlélőin át az Afganisztánban elhunyt kiskatonákat gyászoló anyákig és az 1991-es széthullást követő nemzetiségi vérontások áldozatáig szólaltatja meg a kisembereket.

A kollázsszerűen, monológokból építkező kötetek szerkezete a színpadon is érezhetően megmaradt, ez a technika adhatta az ötletet ahhoz is, hogy az előadást nem egyetlen rendező jegyzi: Bagossy László és Kovács D. Dániel mellett a  Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező osztályának hallgatói, Antal Bálint, Benkő Claudia, Dyssou Bona, Sándor Dániel Máté,Vilmos Noémi, Walters Lili közösen dolgozták ki a koncepciót. A díszlet végtelen egyszerű, de ötletes: a szereplők hol a szétterített ruhakupacban gázolnak, hol hegyként maga alá temeti őket a sok rongy, vagy éppen önálló életre kel, miközben egy-egy kincset előrángatnak az aljáról, hogy diadalmasan magukra öltsék.

A végig feszes ritmusú előadásban tömegjelenetek és nagymonológok váltják egymást, míg az előbbieken nem ritkán derül jót a közönség, az akár itthon is oly ismerős beidegződések vagy egykori emlékek láttán, addig utóbbiak szinte kivétel nélkül megrázóak.

Polgár Csaba, mint csernobili katasztrófa helyszínére kiküldött tudósító mesél a megtapasztalt realitás és a propaganda teremtette valóság irtózatos hazugságairól, ennek a tagadásnak a borzalmas következményeit Csuja Imre monológját hallgatva értjük meg, aki félőrültként hurcolja mindenhova az ajtót, amin a tradíció szerint egykor a nagyapja is feküdt kiterítve, majd a sugárfertőzött hatéves halott kislánya is. Pogány Judit NDK-s háborús hős, aki Berlin ostromakor szénnel írta fel a nevét Reichstagra, de akit unokái már azzal ugratnak, hogy: Mamikám te hittél a kommunizmusban, akkor az űrlényekkel mi a gond?

Znamenák István az afganisztáni háború alatt elvesztett fiát gyászoló anyaként próbálja megérteni, miért kellett huszonéves fiúkat teljesen értelmetlenül feláldozni, míg Csákányi Eszter boldogságmenedzser a kapitalizmustól megrészegült, opportunista, de teljesen kiüresedett életet élő üzletasszony harsány monológját adja elő a szép új világ nyújtotta lehetőségekről, hogy aztán a széthullást követő népirtással járó nemzetiségi villongás közepette menekülő terhes örmény lány szemén keresztül lássuk, mit is hozott még ez a nagy szabadság.

Az előadás külön érdeme, hogy nemcsak megőrizte az interjúk, monológok személyes hangvételét, de a hőseit színpadra állítva sem figurázza ki, nem esik az amúgy oly könnyen adódó közhelyek vagy nosztalgia csapdájába, hanem mindig megteremti a megefelelő kontextust is, aminek keretében értelmezhető az adott ruhadarab, szófordulat vagy akár dallam, és közben nem is menti fel őket, hagyja, hogy maguk viseljék tetteik és múltjuk súlyát.

  • Rendező: Bagossy László és Kovács d. Dániel, valamint Antal Bálint, Benkő Claudia, Dyssou Bona, Sándor Dániel Máté,Vilmos Noémi, Walters Lili,
  • Szereplők: Bíró Kriszta, Csákányi Eszter, Csuja Imre, Dóra Béla, Epres Attila, Ficza István, Jéger Zsombor, Kókai Tünde, Koller Krisztián e.h., Kovács Máté e.h., Máthé Zsolt, Murányi Márta mv., Novkov Máté, Patkós Márton, Polgár Csaba, Pogány Judit, Szathmáry Judit mv., Takács Nóra Diána, Vajda Milán, Znamenák István, Zsigmond Emőke