Még mindig kevés az igazán jó deli Budapesten. Van sok nemzetiségi közért, kurrensebb holmikat kínáló bolt, de a szó szoros értelmében vett delikátokban sajnos nem dúskálunk. A már bejáratott Gastro-Hack csapat úgy döntött, hogy egy különleges helyszínt választanak soron következő akciójukra és azoknak is bemutatják a Frankel Leó utca kulináris műhelyét, akik még nem tudnak róla. Szó mi szó, minket nagyon kellemes meglepetés ért. Pizzával, kolbásszal, sajtokkal, krémekkel, szarvasgombás "bejglivel" és csokiszufléval fedeztük fel a Frankel Delit.

A francia délicatesse szó a latin delicatus kifejezésből ered. Így eredetileg örömszerzést jelent, ám a francia terminus már az ínycsiklandó ételekre mutat. A 19. századi Amerikába az európai bevándorlók hozták el az életérzést és magát az üzleteket, melyek nemcsak gazdag megvásárolható választékkal rendelkeztek, de kávét mértek, helyben fogyasztható finomságokat és találkozópontként is funkcionáltak a helyek. Ezt az egészet szeretnék a Frankel Deli kapcsán is tudatosítani a gasztronómiára fogékonyakkal. Térj be, kóstolj pár dolgot, igyál egy kávét, fogyassz egy szendvicset és ami tetszett, vidd haza. Teljesen vállalható árakon, hiszen mit sem érne mindez, ha elérhetetlen lenne.

A Gastro-Hack csapat elég aktív tevékenysége kapcsán jutottunk el hozzájuk, hiszen Czinege Úr és csapata egy teljes napra bevették a Frankel Delit, hogy a jól ismert Green Egg-gel, gyöngyöző proseccóval és erőteljes Hekkelberg sörökkel kedveskedjenek az arra járóknak. Gyakorlatilag a Margit híd budai hídfője villamosmegállótól érezni lehetett a tojásban készülő ínyencségek illatát.

A bolt kialakítása praktikus: alul kapnak helyet az áruktól roskadozó polcok, a csemegepultok, hűtők, a minikonyha és a kávégép. Barátságos a vendégtér, hát még odafent, ahol a kis asztaloknál fogyaszthatjuk reggelinket vagy éppen az ebédet, késő délutáni szendvicset, pohár sört, süteményt.

Minden olyasmit megtalálunk, amiből nehéz igazán finomat találni: sajtokat (például zempléni, torockói érlelt fajtákat) felvágottakat a Dunst and Rose-tól, ugyanúgy kiváló minőségű olasz adalék- és gluténmentes felvágottakat, francia sózott vajat, pástétomokat, gombakészítményeket, friss tésztákat, olajokat, eceteket, lekvárokat, szörpöket, csokoládékat és kekszeket. A pékáru a Mill pékség jóvoltából érkezik és klassz szendvicseket is készítenek, akár egyéni igény szerint is.

A "nyílt napon" volt szerencsénk megkóstolni a szarvasgombás "bejglivel" készült pizzát is, ami egy, a delikátban kapható, inkább focaccia jellegű, több mint két napig kelesztett tészta, amit Czinege Úr Green Eggbe pakolt a mangalicasonkába göngyölt szarvasgombás felvágottal megkínálva. Kifogástalan állag, roppanós, mégis könnyed tészta találkozott a prémium hússal. Amolyan "na még egyet" típusú harapnivaló volt.

Készült még csokoládészuflé is a deli elé felállított tojásban, természetesen ez is a választék része. Jó volt látni, hogy sok vendéget/vásárlót visszatérőként üdvözölnek, az apró beszélgetésekből kiderült, hogy, ha nem is mindennap vásárolnak itt, azért be-betérnek és már meg is van a kialakult bizalom. Ritka manapság az ilyen, ezért is figyeltünk fel rá. Szimpatikus, hogy amellett, hogy szívesen beszélgetnek a vendégekkel, örömmel válnak találkozóhellyé, még jó ügyet is támogatnak: a galériát az Autistic Art által támogatott autizmussal élő fiatalok festményei díszítik.

Ebédidőben napi levessel, poharas ételekkel is készülnek, ezért nem ritka, hogy dél körül meg is telik a galéria.

Szeretnék, hogy az esték is intenzívebbek legyenek és saját rendezvényekkel ösztönöznék a budapestieket, hogy kicsit lassítva, éljék át a deli-élményt a plázás, hiperes bevásárlások helyett/mellett. Indulnak a Deli Gourmet estek, a tematikus kóstolók és a jó időben kis, pár asztalos teraszt is terveznek.