Itt és Most Társulat

A belváros egyik legforgalmasabb pontján, a Kiskörút mentén fekvő Múzeumkertet ha máshonnan nem is, a történelemkönyvek lapjairól vagy A Pál utcai fiúkból mindenki ismerheti. A Nemzeti Múzeumot övező park jóval több annál, mint egy egyszerű klasszicista épületet körbevevő kert, a nemzeti emlékezetnek és történetnek is egy kiemelt pontja, valamit urbanisztikailag is fontos kapocs a történelmi, nyüzsgő Belváros és a Palotanegyed között.

A park felújítása már hosszú évek óta húzódik, 2016 nyarán ugyan kihirdették a győztes pályaterveket, és az első hírek arról szóltak, hogy a TÉR-TEAM Kft. által készített tervek alapján 2017 végére el is készülhet a park. A rekonstrukciót megelőző, több mint egy éves történeti és műemléki kutatások miatt az “első kapavágások” ideje is eltolódott, de most úgy tűnik, januárban megkezdődhetnek a munkálatok, és nyárra már élvezhetjük is újra az árnyas kertet.

A részletes állapotfelmérések keretében az ősfás állományból 38 egyedet ítéltek életveszélyesnek, ezeket a felújítás során kivágják, helyettük 25 darab nagyméretű, a történelmi angolpark koncepciójába illeszkedő új fát ültetnek, köztük vörös juhart, gingkót és magnóliát is, illetve amit lehet, a parkon belül áttelepítenek, hogy lazítsák a helyenként túlságosan sűrű lombtakarót. 

10-15%-kal nő a park aktív zöldfelülete is, a mostani kihasználatlan útburkolatok egy részét elbontják, és felszámolják az épület baloldalán található köves parkolót is. A kéthektáros parkban 8200 négyzetméternyi megújított zöldfelület, és félkaréjban körbefutó, árnyas-kanyargós sétány övezi majd a múzeumot. A felülnézeti terven látszik, hogy kicsit át is rendezik a Múzeumkertet, például a Forum Romanumról származó oszlop helyére az alapító-támogató Széchényi Ferenc szobra került, és Arany János szobra is megújulva kerül vissza, a park többi bronz- és kőszobrával egyetemben.

A felszíni munkálatok mellett megújul a teljes elektromos hálózat és víz- és csatornarendszer is, és a teljes parkot lefedő WiFi hálózatot is telepítenek. A múzeum mögött található kertészlak renovációja kérdéses egyedül, mert bár a kiviteli tervek és szükséges engedélyek megvannak, feltehetően nyárra, az ide tervezett kiülős kávézóval ez nem készül még el. A felújítás alatt a múzeum zavartalanul üzemel, egyedül arra kell figyelni, hogy időnként más-más bejáraton keresztül lesz megközelíthető.