Bár a három tömbből álló, 350 lakást tartalmazó lakópark első látványtervei már hetekkel ezelőtt kikerültek a Horizon Development oldalára, ahol még pontosan látszódott az épületek elhelyezkedése, ezek mára eltűntek és újak vették át a helyüket. Az előzetes tervek szerint a Diószegi útra tervezett lakópark 2019-re már állni fog. Az események a múlt héten kaptak nagyobb nyilvánosságot, amikor az első lakógyűlés egyértelművé tette, hogy a helyi lakosság nem fogadja kitörő örömmel a beruházást.

Az első látványterveken, a felirat alatt még részben látszik a pontos lokáció és az épületeknek a környezetükhöz való viszonya és mértéke.  A Feneketlen-tó parkja mellett álló volt Sport, most Flamenco szálló mögött, azzal párhuzamosan felépítendő három tömb össz alapterülete 36 ezer négyzetméternyi lakás lesz, plusz egy ötszáz férőhelyes mélygarázs is épül. A Heti Válasz értesülései szerint a tervet még az önkormányzatnak sem küldték meg, és az újbudai tervtanács sem bólintott rá. A telken először bontási munkálatokat kell megkezdeni, mert az előzetesen az ÉMI (Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs) Nonprofit Kft. birtokában álló telken számos épület található még.

Építészeti és urbanisztikai szempontokat szem előtt tartva azonban a jövő szempontjából nagyobb problémát jelenthet az épületek tájidegen jellege, hiszen a környéken épp itt húzódik a határvonal, ahol a zártsorú beépítéses, sokemeletes városias jelleg átvált kertvárosi, egy-két szintes, villanegyeddé. Illetve a környék utcahálózata sem egy ilyen mértékű terhelésre van kialakítva.

Mindezek ellenére a helyválasztás több, mint érthető, hiszen a város egyik legkellemesebb környékéről van szó: a szomszédos Budai Arborétum és a Feneketlen-tó és parkja remek sportolási és kikapcsolódási lehetőséget nyújtanak, de percekre van a város nyüzsgő csomópontjaitól is, a Bartók Béla úttól vagy Újbuda-központtól.