Labdarúgó-világversenyek vagy nyári olimpiai játékok alatt bevett szokás már Budapesten is, hogy a fő rendezvényhez kapcsolódóan szurkolói zónákat alakítanak ki, ahol óriáskivetítők előtt meccshangulatban követheted az eseményeket. Nem csupán maga a verseny érdekes ilyenkor, hiszen a közös drukkolás meghívott vendégekkel, interaktív programokkal, koncertekkel, bulival egészül ki. Bejártuk a vizes világbajnokság két nagy szurkolói központját.

A 17. FINA világbajnokság alatt a Margitszigeten és a DunaAréna közvetlen szomszédságában találod a két ún. Fan Zone-t; a kettő közül előbbi számít nagyobbnak, nem csak a mérete okán.

  • Duna Aréna

A Duna Aréna melletti zónában ugyan kevesebb interaktív programmal szórakoztathatod magad, ettől függetlenül itt is van mit csinálni. A pihenéshez sörpadok, babzsákfotelek és napozóágyak járulnak hozzá, igaz, a három nagy kivetítőre ilyen-olyan akadályok (fák, sátrak) miatt egyes részeken korlátozottan lehet rálátni. Ha épp kánikulában érkeztél, érdemes áthaladnod a felfrissülést segítő párakapun, esetleg hideg sört kortyolgatnod – előbbi tevékenység ingyenes, utóbbi pénzbe kerül. Sört a cseh kisüzeminél, valamint a Pécsi Sör standján (itt 750 Ft/korsóért) vásárolhatsz. Ha fröccsöt iszogatnál a fák árnyékában a fűben üldögélve, akkor a Fröccsházba érdemes benézned, ahol például 400 forintért mérnek egy kisfröccsöt.

Ételkínálatát tekintve változatosnak mondható a Duna Aréna melletti szurkolói központ, mert olyan ismert streetfood helyek férnek el itt egymás mellett, mint a kolbászos szendvicseivel kitelepült Kolbice (1090 forinttól már kapható egy adag), a Zing Burger (1050-ről indul egy hamburger), vagy mondjuk a Mr. Pisztráng (990).

Az édesszájúak a Gofreebarban állhatnak sorba gofriért, vagy a Mr. Funk-nál fánkért. Lángost (400 forinttól) szintén lehet kapni, mint ahogy burgonyachipset és hotdogot is majszolgathatsz (utóbbit 600-ért).

Két futam vagy meccs között csocsózással töltheted el az időt, a legkisebbek játszótéren vonhatják magukra a szülők vigyázó figyelmét, illetve elektromos autókkal körözhetnek a minipályán, a félősebbek szimulátorokon játszhatnak. A MagyarÚszókHázában úszósapkában és köpenyben fotózkodhatsz dobogóra állva. A színpadi program a közvetítések mellett egyéb produkciókkal egészül ki: minden nap ismert magyar sportolók érkeznek néhány perces beszélgetésre, valamint hazai zenekarok lépnek fel egyórás műsor keretében. A hátralévő napokban a Mystery Gang, az OchoMacho, az AnimaSoundSystem vagy a MaryPopkids is látható.

  • Margitszigeti Atlétikai Centrum

Tavaly a magyar labdarúgó-válogatott Európa-bajnoki szereplése alatt kis túlzással annyi embert vonzott a Margitszigeti Atlétikai Centrum, mint egy teljes hazai NB I-es forduló szokott. Ekkora embertömegre az első napok tapasztalatiból kiindulva nem kell számítani, bár ha férfi vízilabdázóink a döntőig menetelnek, még változhat a helyzet. A foci Eb idején megnyitották az atlétikai centrum lelátóit, ahová most nem lehet felmenni, ellenben a kivetítők előtt rengeteg sörpadon, vagy a hatalmas füves placcon nézheted a világbajnokságot..

A margitszigeti zóna gasztrokínálata sokban megegyezik a Duna Aréna mellettivel; Kolbice-t, lángost (Putyi bácsitól!), vagy Pécsi Sört ugyanúgy kaphatsz, mint ahogy ajándékboltok is találhatóak a szigeten. Itt ihatsz levendulás rozéfröccsöt (3 decit 600 forintért), Klostermann csapolt félbarnát (800 Ft/korsó), ehetsz napburgert (1600-tól), TwistChipset, de megtalálod a Crepezilla palacsintáit és a Bud Dog hot dogjait is (1180-tól). A balkáni ízeket kedvelők 1500 forinttól választhatnak csirkeburgert, a kebabért lelkesedők 1000-ért már kaphatnak egy klasszikust.

A kivetítők nagyobbak(nak tűnnek) a Margitszigeten, tehát az se szomorkodjon, akinek esetleg csak hátul jut hely mondjuk egy magyar érdekeltségű mérkőzésen/úszódöntőn, mert messziről is jól lehet látni a képernyőt. Az időben érkezők elfoglalhatják a babzsákfoteleket, illetve akad néhány nagyobb kanapé is a kényelmesebb szurkolóknak.

A programokat illetően az interaktivitás mindenképp kiemelendő. A FeltalálókSátrában a leghíresebb magyar találmányokkal ismerkedhetsz meg, például tekerhetsz biciklivel versenyautót. Máshol kipróbálhatod egy szimuláció segítségével, milyen lehet hullámzásimitálással nehezítve kapura dobni vízilabdában, illetve VR-szemüveggel átélheted, mit éreznek a toronyugrók 30 méter magasan. A színpadi produkciók megduplázódnak a Margitszigeten: naponta kétszer érkezik vendég beszélgetésre, illetve két-két zenekar lép fel. Július 30-ig a Ghymes, a TheBiebers, a Jetlag vagy például Sub Bass Monster ad koncertet. Az események minden este afterpartival zárulnak.

A szurkolói zónákba ingyenes a belépés.

A cikk megjelenését a Bp2017 Nonprofit Kft támogatta.