A gondokat a belvárosban hagyva felballagtunk a Rózsadombra, hogy az egykori Cafe Alibiből ismert Vági László új egységében, a Bruberiben kortyolgassunk saját pörkölésű kávéiból. A reggeliző-ebédelős, péksütiket és kenyereket is áruló budai helyen habzsoltuk a sós és édes bundás kenyér variációkat. Céklaleveztünk, és rántottáztunk biotojásból.

A 11-es busz kapaszkodott fel velünk a Mechwart ligettől a Vend utcáig. A megállóból már könnyen kiszúrtuk a dús növényzet mögött rejtőzködő türkizzöld Bruberit és kis teraszát. A Rózsadomb egy hónapja frissen nyílt kávézó-reggeliző helyén a 2016-ban bezárt népszerű Cafe Alibi egykori tulaja, Vági László fogadott bennünket régi szerepkörében, de új egységében. A közgazdászból önképzéssel lett szakács és barista két kávés szakemberrel kiegészítve viszi a helyet, az üzletvezető-séf-barista szerepkörök mindegyikében. A beszélgetést és a kóstolást egy régi, megbízható társ közreműködésével kezdtük: az Alibiben is szolgáló, időközben türkizbe öltözött La Marzocco kávégép megbízhatóan szivárogtatta az enyhe pörkölésnek köszönhető gyümölcsös-savanykás ízletes fekete nedűt. A kolléganő értő kezei varázsolták dekoratív cappuccinóvá (550 Ft).

Laciék 10-15-féle farm- és dűlőszelektált kávébabot tartanak, melyek közül minden héten kettőt választanak ki a saját kezű pörköléshez. Az egyik egy enyhe, világos pörkölést kap, amiből savas-újhullámos ital készül. A másikat kicsit sötétebbre pörkölik, így a belőle főzött kávé közelebb áll a régi, enyhén kesernyés klasszikus iskolához. És ne ijedjenek meg a konzervatívok, találnak nádcukrot az asztalon. Alapvetően két turnusban jönnek a népek reggel a Bruberibe: először a friss péksütikért és kenyerekért beszaladók, majd a későbbi, nyugodtabban és hosszabban reggelizők. A kenyérféléket a Marmorstein Pékség szállítja, majszolhatunk is a belőlük alkotott házi pesztós és majonézes szendvicsekből, pármai sonkás, chorizós, kacsamájas vagy ham and eggs betéttel. A csigákat a Pékműhely készíti, a francia finomságokat a Délifrance biztosítja és helyben sülnek ropogósra. A desszertek egy részét egy közeli cukrászat kreálja, mint a látogatásunkkor felszeletelt málnakrémes túrótortát, de a házban is készülnek édességek. Láttunk még csokitortát, créme brulée-t, gyümölcssalátát, kókusztejes chiapudingot, rizstejes tápiókapudingot és kóstoltuk az ízletes-ropogós gyümölcsös házi granolát görög joghurttal (850 Ft). A kávékhoz Laci francia financier aprósütije jár.

Míg végigmustráltuk a kínálatot, elkészült a reggeli. Első fogásként lágy, sonkás, biotojásból készült rántottát kaptunk, ropogós baguette-tel és édes balzsamecetes dresszinggel megkínált salátával (850 Ft). Megakadt a szemünk az erdei gombás változaton is, amit egy vendég rendelt, de ham and eggs (800 Ft) formátumban is rendelhetünk tojásreggelit. A hasonló tálalású klasszik roppanós virslin is érdemes elgondolkodni. Nagy örömünkre következett a reneszánszát élő bundás kenyér. A nagy gyerekkori kedvenc, a nagyi reggelije, magyaros sós és amerikaias édes verzióban érkezett. Előbbinél sem maradhatott el a friss, öntetes zöldséghalom kísérőnek és egy kis tejföl, mártogatni. Utóbbit egzotikus fűszerezésű mézes szirup édesítette meg és a mellé járó déli gyümölcsök tejszínhabbal. Szomjunkat házi céklalével oltottuk, de számos helyben facsart léből és smoothie-ból szemezgethetünk.

Ha nem laktunk volna jól, akár ebédre is maradhattunk volna:  a napi menü zsenge tökös csicsókás krémleves és karalábéfőzelék volt marhafasírttal. Laci egyébként délre általában friss házi tésztával vagy valamilyen saláta&hús kombinációval várja a betérőket. A hely családias és műhely jellegét mutatja, hogy beláthatunk a konyhába, továbbá, hogy sok az improvizáció: a jó minőségű megmaradt kenyerek és kalácsok morzsái gyakran végzik például a túrógombóc prézlijeként vagy mákos gubaként. Máskülönben Laci és Furgon nevű kávéfőző robogója – amelyet nemsokára átkeresztel Bruberire – ismerős lehet a Food Truck Showkról és más gasztroeseményekről. Apropó névválasztás: a Bruberi a filteres eljárást jelentő angol "brew" és a bogyósgyümölcsöt kifejező "berry" szavak magyarításából és összevonásából ered. A rózsadombi baristák ugyanis a brew kávékért rajongók kéréseire is fel vannak készülve.