Archív felvételek, fényképek, mozifilmek, virtual reality és más városi túrák – csak pár azon eszközök közül, amelyekkel közelebb hozható a mai kor emberéhez 1956. Pedig sokan vannak, akik nem úgy használják a várost, ahogy a többség, és a közös emlékezet vizuális kulturális kódjaiból is ki vannak zárva. Az Imagine Budapest nekik szervezett városi sétát a forradalom józsefvárosi helyszínein.

Magyarországon mintegy 65 ezer embernek nem lehetséges a vizuális tapasztalat – ennyi látássérültről tud a Magyar Vakok és Látássérültek Országos Szövetsége. Kifejezetten nekik szóló és rájuk szabott kulturális programban sem bővelkedik az ország. Nehéz belehelyezkedni a helyzetükbe, és ezzel az Imagine Budapest is szembesült, amikor összeállította a séta programját. Pedig nem ez az első ilyen programjuk, a túraszervező csapat üzemelteti a pesti városfal bemutatótermét is, ahová látássérülteknek is szoktak kirándulást szervezni. Ez is inspirálta őket, hogy hasonló tematikával induljanak az 1956-os Emlékbizottság

Sinkovits Imre-pályázatán, amelyen végül nyertek.

Egy látássérültnek kulcsfontosságú a hangélmény, ezért a csapat külön hanganyaggal készült a projektre. A Belső-Józsefvárosban tartott séta gerincét egy ’56-os forradalomban harcoló, 18 éves gimnazista, Földvári Péter naplóbejegyzései alkotják, amelyekből a sétára hangoskönyvet készítettek Jaskó Bálint színész és Kelenhegyi Olga Sára közreműködésével, atmoszférahangokkal, korabeli zenékkel, amelyek izgalmasabbá teszik az állomások bemutatását. Péter egy fiktív karakter, akit azért talált ki az Imagine Budapest stábja, hogy egy szubjektív történeten keresztül átélhetőbbé, emberibbé tegye a forradalmat. A hangoskönyvet pendrive-on átadják majd könyvtáraknak és látássérültekkel foglalkozó szervezeteknek.

A sétán a hallás mellett nagy hangsúlyt kapnak az érzékelés egyéb módjai, a szaglás, tapintás is. A Múzeumkertben az ötvenes évek hangulatáról tartott bevezetőt Szekeres Juli túravezető, és a hanyatló életszínvonalat körbekínált rántott levessel érzékeltette. Átsétáltunk az egykor főúri pompával díszített Zichy-palotához, a forradalom egyik szellemi előkészítő műhelyéhez, majd a Magyar Rádió épületénél egy lyukas zászló körbeadásával idézték meg október 23-a estéjét.A Bródy Sándor utcai bérház udvarán játék tank járt körbe a társaságban, és a harci hangulat fokozásáért a Molotov-koktél készítését is bemutatták átható benzinszagban. A Bródy–Kőfaragó utca sarkán lövésnyomokat tapogattunk ki a falban, és kézbe vettünk egy bazalt macskakövet is, amilyenekből a forradalom idején barikádokat emeltek, és amelyek a kerekek közé kerülve képesek voltak megállítani egy tankot is. A Rókus-kórháznál, Budapest legrégebbi kórházánál sebfertőtlenítős üveg, vatta és pólyaanyag segítségével képzelhettük el, milyen érzés lehetett nyomókötést készíteni és a sebesültek ellátásában segíteni.A Tapintható Múlt című séta a Blaha Lujza téren ért véget. Részt vett rajta a Baráthegyi Vakvezető és Segítő Kutya Iskola csapata is, akik sok más programot szerveznek látássérülteknek, többek között bejárják a Balaton és a Velencei-tó kutyabarát strandjait, csináltak vakvezető kutyás divatbemutatót és farkassimogatót is. A sétára lehet jönni kutyussal és természetesen kísérővel is.

A kétórás program ingyenes, a Magyar Nemzeti Múzeum kertjéből, az Arany János-szobortól indul.
Időpontok: 2017. 03. 25.10:30 2017. 04. 08.11:00 2017. 04. 22.10:30

Részletek