Az Ernő utcában található vietnami étterem nemcsak mérete miatt különleges, hanem választéka miatt is: sok olyan fogással dolgoznak, amiket máshol nem feltétlenül kóstolhatunk meg. Ők, ahogy a névből kikövetkeztető, Hanoi ételeit készítik, így a kaotikus nagyvárosi konyha jellemzőivel találkozhatunk. Most úgy döntöttek, a nagy étterem mellé egy kisebb egységgel közelednek a belvároshoz.

Kár azt gondolni, hogy a konyhaművészetük megáll a forró leveseknél. Véresen komolyan veszik a street food fogalmát a vietnami fővárosban: hiába szeretnénk csak sétálni egyet, a rövid mászkálás instant gasztrotrippé válik. Jobbról egy banánlevélbe csomagolt ragacsos rizs, balról egy hurkapálcára húzott húsnyárs fogad. A Kálvin téri Hànội Xưa persze nem akarja ezt reprodukálni, de változatos étlapjával közelebb hoz fővárosuk ízeihez.

Az üzlethelyiség földszintje díszesebb és dizájnosabb, míg az emeleten egyelőre letisztultabb a helyzet. Belépvén egyből keveredik a korianderillat és a meggyújtott füstölő aromája. Apróság, de végre nem kell tisztítóba vinni a télikabátot, ha ebédelnénk egy gyorsat.

Az étlap tényleg elég bő, előételek, levesek, wokos ételek, mix tészták és zöldségtálak, húsos és vegetáriánus főételek, desszertek sorakoznak fel. Van lehetőség elvitelre is, így, ha a közelben dolgozunk vagy hazavinnénk kóstolót, könnyen megoldható. Mi a pho bót (1590 forint) kóstoltuk levesként, mely fokhagymás sült marhalábszárral kínált erőteljes húsleves. De van főtt marhás, sült kacsamelles, csípős-savanyú garnélás, vega verzió is, és bún tésztával készített levesekből sincs hiány. Érdemes rákóstolni a tavaszi tekercsre (300 forint/db) is, mert elég gazdagon rakott és friss az ő verziójuk.

690 forint/db áron gőzölt húsos és rákos baókat is rendelhetünk, mely belül eléggé szaftos ahhoz, hogy a cseh knédlire emlékeztető gőzölt tészta ne legyen túl fojtó. Nagy kedvencünk a Nagyvárad téren a mix tészta, vagyis a bún bó tron, amit a Kálvinra mogyorós-hoisin szószos verzióba hoztak el. Frissítő a sok zöldség és fűszer. Ezúttal wok tálat nem kértünk, de legközelebb az előételek sokasága helyett közülük választunk majd.

Háromféle desszertel is készülnek, sőt, a híres vietnami kávé is elérhető a Kálvin téri Hanoi Xua-ban, mely az úgynevezett phin keresztül lecsöpögő csokoládésabb ízvilágú kávé, sűrített tejjel izgalmasabbá téve.

Ha gyorsan, igényes környezetben elfogyasztott, autentikus ízekre vágyunk, akkor szuper választás lehet a Hanoi Xua Kálvin! Figyeljük Facebookjukat, mert sok újdonságot, sőt nyereményjátékokat is hirdetnek.