budapest

szerkesztés

Pajzán históriák és ódon kövek – séta a belváros titkainak nyomában

Szerzők

  • We Love Budapest

  • Bartha Dorka

2017. 10. 06. 18:52

Jó néha csak ténferegni az utcákon, amikor épp nem kell sietnünk sehova, nem késünk el sehonnan, nem húzzák a vállunkat a csomagok. Csak sétálunk és nézelődünk: ilyenkor döbbenünk rá igazán, hogy mennyire szép és érdekes városban élünk, előttünk már hány ezren koptatták ugyanezeket az utcákat. És mindenkinek megvan a saját története, ezek között a falak között már sok- sok életet leéltek. Belvárosi sétánkon az egykori városfal mellett, a Kálvin tér és az Astoria környékén bóklásztunk.

Ha nagyon kukacoskodni szeretnénk, akkor kicsit el is hagytuk a történelmi belváros kereteit séta közben, hiszen azzal, hogy átmentünk a Múzeum körút túloldalára, valójában a középkori városfalon kívülre kerültünk, és a 18-19. században felépített ragyogó Palotanegyedbe tévedtünk.

Ma már nem igazán gondolunk rá, de a Kiskörút nyomvonala – egészen a Fővám tértől a Deákig – az egykori városfalat követi, és a széles utak kiépülése csak a védelmi falak 18. századi lebontása után kezdődött meg. A bástyákkal megerősített fal egyik kapuja éppen a Kálvin, vagyis akkor még Széna térnél nyílt. A korabeli források szerint fiatal lányok számára igen veszélyes volt itt ácsorogni, főként a vidékről felkerült és cselédnek elszegődni vágyó fiatal lányokat itt hálózták be a kerítők és úri ház helyett könnyen egy bordélyba találhatták magukat.

Fotó: Juhász Norbert - We Love Budapest

De kezdjük a sétát a Kálvin téren, ahol leginkább csak átrohanunk reggelente, most kicsit lelassítottunk, és szétnéztünk, mi is van itt körülöttünk. Az első fura dolog, amin megakadt a szemünk, még a metró aluljáróban volt, a a Kecskeméti utcára vezető lépcsők között egy vörös márvány, igencsak érdekes formájú szobor áll, amely a város megállíthatatlan terjeszkedését hivatott szimbolizálni. Egy macska is trónol rajta, állítólag az alkotó házi kedvence Maci cica volt a modell. A Város születése című műalkotás Illés Gyula munkája a 80-as évek elejéről. És hogy mit ábrázol? Azt mindenkinek a (a pajzán) fantáziájára bízzuk, arra járva nézze meg, de nem hiába születés a neve...

Kíváncsiak voltunk, hogy ha a felszínre érve hirtelen csodálatos időutazásba keveredve száz évet mennénk vissza az időben, felismernénk-e hogy hol vagyunk? Bár második világháború alatt számos épület elpusztult, a névadó templom változatlan sziluettje és a kilátás a Nemzeti Múzeumra megkönnyíti a dolgunkat. A Kálvin térről befordultunk a régi városmag felé, az Egyetem térre. Ott áll a Szerb és a Királyi Pál utca torkolatánál az alábbi emléktábla, vagy ha így könnyebb a tájékozódás, a Starbucks ablakai erre néznek. A híres 1838-as árvíz a város történeték egyik legpusztítóbb természeti csapása volt, majd 2300 ház omlott össze. Az emléktáblán ki tudjuk bogarászni, hogy vajon a mi jelenlegi lakóhelyünk megúszta volna-e, a kíváncsibbak pedig azt is hamarosan megtudhatják, hogy a környéken nekik meddig ért volna a víz.

Fotó: Bartha Dorka - We Love Budapest

A Szerb utcán sétálunk tovább, amely ma már csak nevében őrzi a török elől elmenekülő és itt letelepedő szerb közösség emlékét. Legalábbis így gondoljuk, amíg egy sarkon bele nem botlunk Szent Györgybe és a sárkányába. A kerámiakép az 1700-as években épült szerb ortodox templomot körülvevő falat díszíti. Az épület belseje még őrzi a hagyományos görög katolikus templomok alaprajzát és kialakítását, díszes ikonosztázt és nemek szerint elkülönülő ülésrendet.

Fotó: Bartha Dorka - We Love Budapest

A kertbe belesve pedig mintha nem is a nyüzsgő Váci utca mellett lennénk: nyugalom, madárcsicsergés, hatalmas ősöreg fák, zöld gyep. És a templomkert falába beépített évszázados sírkövek, a Pesten eltemetett szerb hívek emlékezetére.

Fotó: Bartha Dorka - We Love Budapest

Fotó: Bartha Dorka - We Love Budapest

A forgalmas Váci utcára most annyira nem vágytunk, így inkább elindultunk visszafele, hogy kicsit megpihenhessünk a belváros volt főúri parkjában, a Károlyi kertben. A gyermekkori napközis szaladgálások vagy egyetemista éveink kávézásai óta a park nem sokat változott, a gyepre lépni még mindig tilos, a takaros zöld közvécé még mindig ingyenes. Egyetlen újdonság ötlik csak a szemünkbe: egy hatalmas bronz nyúlszobor egy zöldellő dombocska tetején. Károly, a kert egykori lakója, a mentett húsvéti nyuszi pár éve elpusztult, neki állítottak így emléket. Ám a kíváncsi gyerekek örömére már megvan az utód tapsifüles, aki reggelente kedvére rohangászhat a még zárt parkban.

Fotó: Bartha Dorka - We Love Budapest

Fotó: Bartha Dorka - We Love Budapest

Fotó: Bartha Dorka - We Love Budapest

Némi ücsörgés után, ha a kertből a Magyar utca felé távozunk, újabb érdekes kalandokba kerülhetünk. Az utca talán legizgalmasabb titkait rejtő házat könnyű megtalálni, csak a vérvörös ajtót kell figyelni. A századfordulón, ha jóvágású cvikkeres úriembereknél érdeklődtünk volna a Maison Frida után, bizony nem egy belepirult volna. A világhírű luxusbordély 1905-ben nyitotta meg itt a kapuit, kezdetben tizennégy lánnyal. Ma már furcsa elképzelni, hogy ez a csendes pesti utca valaha a fizetett kéj fellegvára volt.

Fotó: Bartha Dorka - We Love Budapest

Frida asszony mellett több hírneves madame is az utcában nyitott bordélyt. Krúdy Gyula által “Pest rózsájaként” emlegetett kaméliás hölgy, Pilisi (Schumayer) Róza műintézménye is itt működött, megfordultak itt államfők, arisztokraták, diplomaták, művészek. „Pesti humorral, ez az intézmény olyan nélkülözhetetlen volt, mint a Polgármesteri Hivatal, az Elektromos Művek (…) Vagyon állt mögötte, a tőke, az ipar, a főnemesség, a kereskedelem urai” – írja Császtvay Tünde, az éjjeli pillangókról szóló könyvében.

Fotó: Bartha Dorka - We Love Budapest

Fotó: Bartha Dorka - We Love Budapest

Fotó: Bartha Dorka - We Love Budapest

Szintén itt áll a belváros egyik legszebb átjáróháza is, a Magyar utca és a Múzeum körút között. Milyen praktikus is lehet egy ilyen két kijárattal rendelkező épület, ha valaki nem teljesen erkölcsös ügyekben jár errefelé. Ybl Mikós első budapesti épületében is a rossz nyelvek szerint működött bordély, de ami ennél érdekesebb most számunkra, az a talpunk alatt van: az udvar egy részét itt még fakockák burkolják. Valaha Budapest számos közútját, például az Andrássy utat is ilyen faburkolat fedte, hiszen ezeken sokkal kevésbé csattog a lovak patája, a rendes polgárt éjjel nem veri fel álmából a hazafelé tartó lumpenek hada.

Fotó: Bartha Dorka - We Love Budapest

Fotó: Bartha Dorka - We Love Budapest

Átmerészkedve az út túloldalára az ELTE Bölcsészkarának hatalmas tömbjeivel találjuk magunkat szembe. A patinás épület történetének csak egy apró és alig ismert fejezetére vagyunk most kíváncsiak. A fal mellett sétálva az első beszögellésnél, az ereszcsatorna mellett állunk meg, és a furcsálló tekintetetektől kísérve bogarásszuk a téglákat. Ha elég szemfülesek vagyunk, feltűnik, hogy nem egyenletes a felület, apró karcolások vannak rajta, amelyek monogramokká és évszámokká állnak össze. Valaha itt állt egy őrbódé az erre futó vágányok mellett, és az unatkozó munkások a falba karcolva örökítették meg az utókornak, hogy itt jártak: találunk itt már száz évesnél is régebbi bevéséseket, amelyek még a felújításokat is átvészelték.

Fotó: Bartha Dorka - We Love Budapest

És ha már erre járunk, a Múzeumkert oldalbejárata felé sétálva a Bródy Sándor utcában végre megtudhatjuk, meddig is ért volna nekünk az 1838-as jeges ár, leért volna-e a lábunk, vagy úsznunk kellett volna. Persze a mínusz fokos vízben szinte mindegy, feltehetően a háztetőn váruk volna mi is Wesselényi Miklóst, a híres árvízi hajóst, hogy megmentsen minket. A történelemkönyvekből ugyan kimaradt, hogy a hős férfi, aki Széchenyi jó barátja és szellemi partnere is volt, bizony a női nemnek is nagy rajongója volt, az árvízi mentést is egyik Pesten élő törvénytelen lánya megmentésével kezdte. Előkerült naplójából tudjuk, hogy naponta akár több nővel is volt, és mindegyiküket akkurátusan osztályozta is.

Fotó: Bartha Dorka - We Love Budapest

Kis őszi belvárosi sétánkat pedig a város talán legősibb kövénél fejezzük be: a Múzeum Kertben álló oszlop a római Fórum Romanumról került ide 1929-ben a magyar szabadságharc olasz légiójának emlékére. Ám jól látszik, hogy a tábla mintha nem a huszadik század első feléből lenne, és gyanúnk be is igazolódik, az eredeti felirat szerint a történelmi ereklye Mussolini ajándéka volt, ám a második világháború után a nevét eltávolították.

Még sok sok felfedezésre váró történet lapul a belvárosban, kalandvágyók sétáljanak el a Március 15 térre, és most kivételesen nézzenek a lábuk elé: a Római Birodalom határát és az erődítmények latin nevét olvashatják kőbe vésve, A Vörösmarty téren a szoborkompozícióban megkereshetik a máriás húszast, egy koldus adományát és még sok sok más érdekességet.

Hasonló tartalmak

Admin mode