Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

gasztró

szerkesztés

Quinoa, hummusz és avokádó – elkezdődött a Hard Rock Cafe vegetáriánus hónapja

Szerzők

  • sponsored WLB

2017. 10. 05. 16:00

Talán egy kevésbé ismert tény, de október 1-je a vegetarianizmus világnapja, amit a Hard Rock Cafék például egy külön erre az alkalomra összeállított vegetáriánus menüvel ünnepelnek, ráadásul egy bő hónapon át. A budapesti egység már harmadjára csatlakozik a kezdeményezéshez, mi pedig eljöttünk megnézni, idén mivel készültek. Elöljáróban annyit elárulunk, hogy az ételek nyomokban superfoodot is tartalmaznak.

Habár a Hard Rock Cafe neve mellől elválaszthatatlanok a szaftos hamburgerek és házi füstölőben készült húsok, amiket zenei relikviák között, kellemesen recsegő énekhangok mellett próbálkozhatunk konszolidált módon elfogyasztani, de ha valaki tanulmányozta mostanában az étlapot, láthatta, hogy bizony húsmentes tételek is fel-felütik a fejüket rajta. Tavasszal meséltünk például az időszakosan kapható (és nagyon finom) indiai legendary burgerről, és nemrégiben "karfiolszárny" (csirkeszárnyhoz hasonló bundában készült karfiolfalatok) és quinoaburger költözött be az állandó kínálatba.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Budapest

Október elején pedig ismét elindult a világ Hard Rockjaiban a vegetáriánus hónap: kicsivel több csicseriborsó, avokádó és vörös áfonya került a konyhába, és egy speciális menü az asztalokra. A Vörösmarty tér egykori tőzsdepalotájának épületében sincs ez másként, az itt található (és amúgy egyetlen magyarországi) Hard Rock ugyanis újra (már harmadjára) csatlakozott a kampányhoz: november 12-ig plusz 6-féle, húsok nélkül is izgalmas fogásból válogathatunk. Ezek amúgy gyanúsan hasonlítanak az étlap többi elemére, ami egyáltalán nem véletlen – ahogy megtudtuk, ezek az ételek komoly nemzetközi zsűrizésen esnek át, mielőtt a tányérunkra kerülnének.

Fotó: Kőrösi Tamás - We Love Budapest

A vegetáriánus menün ott vannak a signature ételek: wrap, taco, saláta, hamburger, quesadilla, csak persze egy kicsit másképp. A pirított hamburgerzsömlék között például burgonyából, spenótból és csicseriborsóból készült pogácsát találunk, amit egy kis csilivel és korianderrel fűszereztek, a tacóba édesburgonya-kockák kerültek, a quesadillába hummusz, a wrapbe pedig grillzöldségek és sriracha majonéz. De van még kétféle saláta is, melyek közös pontja a quinoa és az, hogy citrusosak, frissítőek, könnyedek és nem utolsósorban egészségesek.

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

Nekünk a kedvencünk a Southwest grain bowl lett (3500 Ft), vagyis a barna rizses, babos, kukoricás, avokádós saláta, amit tofukrémmel tálalnak, de jó barátságba kerültünk a vega hamburgerrel is (3600 Ft), ami mellől nem maradt el a kultikus fűszeres burgonya és szósz. Elképzelhető, hogy a menü legkedveltebb fogásai az állandó étlapra is felkerülnek majd, de ha biztosra akarunk menni, november 12. előtt érdemes megejteni egy látogatást.

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

Fotó: Hartyányi Norbert - We Love Budapest

Hasonló tartalmak

Admin mode