Elmentünk a VII. kerületi önkormányzathoz, hogy végigkövessük a nyilvános ülést, ahol a Belső-Erzsébetvárosban a közelmúltban egyre jobban elharapózott állapotok ügyében tárgyaltak és szavaztak. A kerület lakóival, az Élhető Erzsébetváros civil csoport tagjaival, valamint vendéglátósokkal telt meg két terem, és nem mindig tudtak higgadtan reagálni a felmerült kérdésekre. A csendrendelet ügyében nem született döntés, ezt egy jövőbeni névszavazás határozza még meg, ám ennek időpontja még ismeretlen.

D-day feliratú mini transzparensekkel álltak az Élhető Erzsébetváros csoport tagjai és a belső VII. kerület lakói. A betű a tervezetek D verziójára vonatkozott, ami a szórakozóhelyek, sörözők, kocsmák, bárok éjfélig tartó nyitvatartását jelenti, vagyis a legradikálisabb csendrendelet érvénybe léptetését.

;t=24s

A nyilvános ülésen a testület tagjai mellett felszólaltak civilek is, akik láthatóan és hallhatóan támogatták egymást: a szemetes utcák, megemelkedett zajszint mellett szóba hozták a prostitúció terjedését, a drog-kérdést is. Ahogy azt a szeptemberi tüntetésen is megfigyeltük, most sem csak az idősebb generáció állt ki a jogaiért, hanem akadtak fiatalok is.

12 igen és 4 nem szavazat ellenében úgy határoztak, hogy helyi népszavazást írnak ki Belső-Erzsébetváros vendéglátó egységeinek éjszakai nyitvatartását illetően. A köztisztasági, valamint közbiztonsági ügyekben határozatok születtek: takarítógépekre még idén 150 millió forintot, jövőre 50 millió forintot költenek majd. Három nem működő nyilvános illemhelyet felújítanak és további hármat létesítenek, frekventált, kritikus csomópontokon. Emellett megerősítik a bulinegyedben a rendőri jelenlétet.

A helyi népszavazás időpontjáról még nincsenek információink.