Amikor 2013-ban végleg bezárt a Vidámpark, egy ideig úgy tűnt, hogy több jelentős és műemléki védelem alatt álló épületével az Állatkert részeként tovább élhet az egykori Angol Park öröksége. De két évre rá, egy halloweeni buli keretében a Holnemvolt parktól is búcsúzni kellett, és több épület védettségét megszüntették. Mára már csak az ikonikus Körhinta, a Hullámvasút és a Mesecsónak áll, és a területen épül a Pannon Park biodóm és most egy parkoló.

Már akkor összefacsarodott a szívünk, amikor az első hírek felröppentek, hogy bezár a Vidámpark, még akkor is, ha ahhoz már 2013-ban sem fért kétség, hogy gépparkja elavult, és szükséges lenne egy teljes körű felújítás és modernizálás, mert az akkori formájában már se gazdaságos se biztonságos nem volt, se túl vonzó a nagyközönség számára.

A bezárás után egy hat hektárnyi területet az Állatkert kapott meg, amit szép lassan el is kezdett belakni. Akkor meg is néztük az átadást, a cuki új lakókat és a leginkább horrorfilm díszleteire hasonlító, kiürített Vidámparkot. A Holnemvolt Park pár régi, védettséget élvező épületeivel még két évig működött, de aztán ez is bezárt, és a terület jelentős részén megindultak a biodóm és a Pannon Park munkálatainak az előkészületei. Mára már csak a Körhinta (1906), a Mesecsónak (1920) és a Hullámvasút (1922) élvez védettséget, valamint a dodzsem faszerkezetű épülete. 

A Magyar építők pár napja számolt be a hírről, miszerint a felszámolt Vidámpark maradék területén hétszáz férőhelyes garázs épül 2019 végére. A Fővárosi Közgyűlés szerdán fogadta el a javaslatot, az 5,7 milliárdos állami támogatású Hermina Garázs projekt már a tervezési fázisban van. A tervek szerint a többszintes építménynek lesznek föld alatti, mélygarázs részei is, és felszín feletti parkolóháza is, valamint egy részére felfuttatják a Kárpát-medence ősi állat- és növényvilágát modellező Pannon Parkot is.

A környék jövőjének taglalása helyett azonban most kicsit idézzük fel a Vidámpark fénykorát, amihez generációk kedves gyerekkori emlékei kötődnek. A szórakozóhely előzményei egészen az 1800-as évek elejéig nyúlnak vissza. Ekkor jelentek meg városszéli erdős területen az első mutatványosok sátrai és egy lóhajtású körhinta is épült. A millenniumi ünnepségek alatt Ős-Budavára papundekli városa lett a szórakoztatás fellegvára a Vurstli mellett, majd 1911-ben szép lassan kialakult a külső mutatványostelepből az Angol Park, ami ennél már kulturáltabb szórakozási lehetőségeket kínált. A második világháború után a parkot államosították, és 1950-ben Vidámparkként nyitották újra, ekkor hozták létre a legkisebbek számára a Kis Vidámparkot is.

Talán mindenkinek megvan a jelenet Bacsó Péter A tanú című filmjéből, amikor a

Szocialista Szellem Vasútjántesznek egy kört Bástya elvtársék. A szatirikus jelenet nem nélkülözi a történelmi előképeket, a frissen  megnyitott Vidámparkot eleinte tényleg áthatotta a kommunista pártpropaganda, ami az ötvenes évek közepe felé enyhült csak.

Az eleinte csak szezonálisan, nyáron nyitvatartó Vidámpark a '70-es években téliesül, egyes látványosságok már egész évben látogathatóak. A hétvégi családi szórakozás mellett egy menő divatfotó-sorozat is készült itt a '60-as években.

A látványosságok korszerűsítése mellett nyitottak egy hatalmas játéktermet is, ennek a bevétele tartotta el szinte a teljes parkot. A kor fotós fenegyereke, Urbán Tamás meg is örökítette az itt megfordulókat.

A rendszerváltás után a park képe elég felemás volt, a szocialista szellem kísértése valósággá vált, a látványosságok egy része elavult, és az újításokkal is csak lassan zárkózott fel a budapesti élménypark a nyugati nagyvárosokban található csillogó és változatos vidámparkok által nyújtott élményhez. Az átfordulós hullámvasút – a Looping Star – , az Ikarus szabadesés torony, a kilengő kalózhajó azonban már mindenkiben maradandó nyomot hagyott, és pár, a rosszullétig pörgető szerkezet emlékére is nem egy gyomor rándul össze még mindig. Ám mindez már a múlté, azóta is kicsik és nagyok rendületlenül várják a híreket, hogy mikor és hol létesülhet egy új Vidámpark.

Zárásul egy kis videó az Angol Park és a Vidámpark múltjáról a korabeli Híradófilmekből összevágva,  1928 tól egészen '68-ig.