Budapesti buli-bolhapiacot szerveznek külföldi minta alapján. A Pop Up Garage Sale-t most másodjára tartják meg, vasárnap a ZSIRÁFBAN.

Egyre divatosabb – és lássuk be, ökológiai szempontból sem elhanyagolható – események a bolhapiacok illetve a garázsvásárok, használtruha-börzék. Ezekkel persze mindenki jól jár, akinek megunt, nem kívánatos, de még használható holmijai vannak, az pénzt kap érte, aki pedig pont olyanra vágyik, olcsóbban megszerezheti, mint újonnan vagy máshonnan.

Az utóbbi évek rendezvényforradalmának és használtruha-vásárainak köszönhetően már beterítik a hétvégéinket az effajta programok, ráadásul most külföldi minta alapján megérkezett az a verzió, ahol a piacozás közben akár fröccsözgethetünk is, és jó társaságban nézelődhetünk.

Amerikában ezek az események sokszor már-már a szombat esti buli előszobái, innen indulnak szórakozni a fiatalok, és van, hogy egy művészeti galériákban, sörözéssel egybekötve, vagy zenére árulják a holmikat. A Pop Up Garage Sale-t korábban egyszer már megrendezték, a szervezők most egy újabb vásárral rukkolnak elő és megpróbálják elhozni a tengerentúli érzést.

A mostani esemény ezúttal a ZSIRÁF-ban lesz, ahol több divatőrült szekrényürítést tart, így ha valaki épp gardróbfrissítésen gondolkodik, az most viszonylag fillérekből megteheti. A szervezők szerint bár a szombat esti bulit követően valószínűleg nem lesznek a topon az eladók és a vásárlók, de a Pop Up Garage Sale szlogenje úgyis a „kutyaharapást szőrével”, így a zsiráfshoppingolás mellett lesz sör, fröccs és jó zene is. A rendezvény vasárnap 15 órától egészen estig tart. Ha pedig asztalt szeretnél, 4000 Ft-ért megteheted, ha írsz a popupgaragesalexx@yahoo.com címre.

Az esemény Facebook-oldala itt található.