Kulturális antropológusként diplomázott, az élete az élelmiszerek körül forog. Szenvedélye és ma már hivatása is az, hogy az ételeket olyan területeken is alkalmazza, ahova azok nem feltétlenül „valók”. Számára az, ami ehető, olykor pusztán textúrák és színek együttese, amit szabadon formálhat, alakíthat. Bár növényekkel, húsokkal, gyümölcsökkel s ezernyi más hozzávalóval dolgozik, az, hogy ezek ehető anyagok, sokszor egyáltalán nem fontosak. Célja a formabontás, az értelmezés határainak tágítása, és a társadalmi konszenzus alatt álló szabályok szabad és friss újragondolása.
We Love Budapest: Food designerként definiálod magad. Mit takar pontosan ez a kifejezés?
Matók Zsuzsi: A food designer külföldön már jól ismert, itthon valóban némi magyarázatra szoruló tevékenység. Egy elég komplex és szerteágazó terület gyűjtőneve, idesorolhatunk tulajdonképpen bármit, ami az étellel, annak elkészítésével, tálalásával, s a közönséghez történő eljuttatásával kapcsolatos. Lehet ez egy eseményhez kapcsolódó konceptuális ételinstalláció, egy reklámfotózáson, filmforgatáson való stílustervezői feladat, sőt, ha tágabb kontextusban gondolkodunk, akkor például a food designer bármilyen élelmiszer csomagolásának megtervezéséhez is hatékony segítséget nyújthat.
A food stylist nem azonos a food designerrel, hiszen az előbbi egy jól körülhatárolható szempontrendszer mentén old meg egy adott feladatot: konkrét hangulatot teremt, ahol a termék áll a fókuszban, míg a food designer koncepciót is alkot, azaz megtervezi, hogy az adott ételt egy adott szituációban hogyan tudja újszerűen, a témához illeszkedően megjeleníteni. Mindkét szakma komoly kreativitást, alapanyag- és technológiai ismeretet és persze esztétikai érzéket igényel. A designer autonóm, hiszen szabadon gondolkodhat, szó szerint alkot, a stylist kötöttebb pályán dolgozik, hiszen megrendelői igényeket is figyelembe kell vennie.
WLB: Hogyan lesz valakiből food designer? Hol lehet ezt megtanulni?
M. Zs.: Az Egyesült Államokban, Hollandiában vagy éppen Olaszországban nagyon komoly egyetemi kurzusok léteznek a témában, itthon ez azért még koránt sincs így. Nagyon tudatosan, de autodidakta módon fejlesztem a tudásomat, s azt látom, hogy aki komolyan veszi magát, egy idő után a sok-sok kísérletezésnek hála, saját technológiai fogásokat fejleszt ki. Én például szeretek ilyen témájú videókat nézni, mert egyfelől hihetetlenül sokat lehet belőlük tanulni, másrészt pedig kifejezetten szórakoztatóak és több szakmabeli tevékenységét követem.
A food stylistok közöl nagy kedvencem Lilian Kang, Karin Bohlin és Marije Vogelzang food designer, aki zseniális, ő már Budapesten is járt, de Florent Tanet munkáit is nagyon szeretem, vele tervben van egy közös projekt is. Mesterszakácsok közöl Ido Garini, Noriyuki Hamada és Soren Selin világa áll közel hozzám.
WLB:
A munkádat sokkal inkább kötöd a vizuális és konceptuális művészethez mintsem a gasztronómiához. Hogyan viszonyulsz az ételekhez?
M. Zs.:
Amit én ehető dolgok segítségével alkotok, azt tulajdonképpen bármi mással megtehetném. Mivel azonban az anyagismeretem ezen a területen a legalaposabb, ezért használok ehető dolgokat, növényeket, szószokat. Én nem tudok nem vizuális művészként tekinteni az ételre. Egyfelől alapanyag, amit remekül lehet formálni, alakítani, másrészt pedig eszköz, amivel üzeneteket közvetíthetek, s az értelmezés körét befolyásolhatom.
Ha az ételre kizárólag ennivalóként tekintenék, leszűkíteném a lehetőségeket. Nézőpontváltásra, látókörtágításra törekszem, s arra, hogy merjünk elvonatkoztatni a berögzült szokásoktól. Éppen ezért boncolgatom folyamatosan az ehető-nem ehető kérdését. Olyan kompozíciókat készítek, amelyek ehetőek, de a cél nem az, hogy elfogyasszuk, hanem hogy elengedjünk rögzült sztereotípiákat, viselkedési sémákat, s gondolkodjunk szabadon.
WLB:
Itt bújik elő belőled az antropológus?
M. Zs.:
Talán igen. Alapvetően megfigyelő, szemlélődő alkat vagyok, rendszereket figyelek. Ha felborítom az egyensúlyt, és kizökkentem a nézőt a megszokott viszonyrendszerből, akkor arra késztetem, hogy gondolja újra bizonyos dolgok legitimitását. Én a vendéglátást leválasztom a gasztronómiáról, mert az a szerep passzívvá teszi a befogadót. Amit én csinálok, abban nincs helye a tányérnak, az evőeszköznek, sőt olykor asztalnak sem, felszolgálás pedig végképp nincs. Így a néző egy ismeretlen szituációba kerül, ahol nincsenek fogódzók, így óvatosabban közelít, ismerkedik, s kénytelen maga felfedezni és értelmezni azt, amit előtte van. Azt szeretném elérni, hogy a munkáimban ne az ételt lássák, pontosan úgy, ahogyan egy műalkotás esetében sem a festék, a bronz vagy éppen a papír a legfontosabb!
WLB:
Alkalmazott és autonóm munkáid egyaránt vannak.
M. Zs.:
Három viszonylag jól körülhatárolható csoportra bontható a munkám. Az eseményekhez kötődő food design leginkább sajtórendezvényekhez, dizájnvacsorákhoz vagy más pop-up programokhoz való kapcsolódást jelent, amelyek során adott témákhoz, installációkhoz vagy éppen konkrét márkaüzenetekhez alkotok kreatív koncepciókat. Food styling esetében egy meghatározott termékhez, hangulathoz vagy épp brandhez készítek kompozíciót, s a végeredmény lehet reklámfilm, fotósorozat, de akár nyomtatott katalógus vagy szakácskönyv is.
Én rendszerint komplett saját stábbal dolgozom, amelyben operatőrök, fotósok és stylistok dolgoznak, tehát teljes kampányok kivitelezését is tudjuk vállalni, ez egyedi itthon, ezért erre egy külön márkát is építünk, ez a Nedill food design. A harmadik csoportba sorolom a művészi projekteket, ahol az étel csupán eszköz, illetve közvetítő szerepet tölt be egy komplex üzenet eljuttatásában, s az evés semmilyen szinten nem szempont vagy cél.
WLB:
Melyiket miért szereted?
M. Zs.:
Mindhárom terület más megközelítést igényel, s az adott éven belül megvan mindegyiknek a maga „szezonja” is. A nyár az alkalmazott feladatoké, ősszel inkább közösségi élményeket is jelentő kiállításokon, dizájnvacsorákon szoktam dolgozni, s a fennmaradó nyugodtabb hónapokat fordítom tervezésre, saját projektek megvalósítására. Szerencsére egyre többen ismerik az autonóm projektjeimet, ennek köszönhetően pedig kifejezetten testre szabott feladatokkal találnak meg.
A reklámfilmes munkáknál jellemző, hogy édességekkel dolgozom, ez ugyanis a legmacerásabb terület: a látvány hiteles, vágykeltő, ugyanakkor kameraképes kell, hogy legyen, a kompozíciónak bírnia kell a stúdióvilágítás hőjét, és nem árt, ha mozgatni is tudjuk. Ezeken a munkákon rendszerint kicsi és állandó stábbal dolgozom. A filmes munkák egészen más volumenűek. Hatalmas élmény és kihívás volt például a Borgiák-sorozat lenyűgöző díszletek között zajló forgatása, jelenleg pedig a Szárnyas Fejvadász második részében dolgozhatom, ami tényleg egy álommeló.
WLB:
Mesélnél néhány konkrét projektedről?
M. Zs.:
Nagyon szeretek divattervezőkkel közösen dolgozni, gondolkodni. Éppen Bálint Sárával, Végh Andreával hozunk létre egy közös projektet, amelyben a divattervezői koncepció, a ruha stílusa, az alapanyag faktúrája analógiájára készítek különféle ételöltözeteket. A cél, hogy megmutassam, hogy az ételek vizuális megjelenése hogyan épülhet, kapcsolódhat be egy merőben más területre. Az őszi Design Hét Budapesten is részt veszünk majd, erre az alkalomra egy nagyon különleges, kvázi tejútrendszert fogok megvalósítani ehető cukorkristályokból. A kristályok több ízben készülnek majd, s azt is sikerült elérnem, hogy ezek a „csillagok” UV reagensek legyenek, s egy elsötétített térben szétszórva fogom „feltálalni”.
WLB: Az utóbbi években a gasztronómia kitüntetett figyelmet élvez Budapesten. Mit gondolsz erről a „gasztroforradalomról”? Mennyire van hatással a te munkádra, ismertségedre?
M. Zs.:
Sokkal kíváncsibbak, érdeklődőbbek lettek az emberek, s egy-egy beszélgetés során a laikusok is bátrabban kérdeznek, egyszóval jobban képben vannak. Az, hogy többet foglalkozunk az étellel, annak minőségével, az alapvetően nagyon klassz dolog, de az én olvasatomban ez egy erősen divatorientált, hedonista, sőt megkockáztatom felületes attitűd. Ennél egy lényegesen értelmezőbb, kritikusabb hozzállást szeretnék képviselni. Az eszköztáram élelmiszereken alapul, amivel mindenki könnyedén tud azonosulni, viszont nem az ízeket és a látványt, vagyis nem a fogyasztást, az elfogyasztást állítom középpontba. Én a gasztronómia perifériáján, s más elvek mentén dolgozom, ha úgy tetszik én antigasztroforradalmár vagyok.
Weboldal
