Balázs Viola textiltervező és Szécsi Tamás alig néhány hete mutatta be második közös kollekcióját. Kettejük közös márkája a Gombold Újra! pályázat kapcsán alakult, s az ott elért hatalmas siker és a kiegészítőkategória díjának megnyerése terelte őket a professzionalizmus felé. Az elsőt, a Bar Mleczny-szériát a hetvenes évek jellegzetes hangulatú és kínálatú kockás abroszos, olcsó lengyel önkiszolgáló éttermei és tejbárjai ihlették, amelyek egyébként az egész régióban, így Budapesten is jelen voltak egykor.
A pamut és selyem keverékéből varrt szépségek már tapintásra is rendkívül finomak, ám a márka különlegességét a feldolgozott témák, azok kivételes vizuális nyelve s a mintatervezés aprólékos, ugyanakkor manufakturális, kivitelezésében azonban nagyon is 21. századi metódusa adja. Mindketten kedvelik a divatot, a trendeket azonban csupán kevéssé követik. A sálak tervezése során is a történetmesélésen, a személyes élmények, hatások megjelenítésén van a hangsúly. Induló márkaként egyelőre még egyikük sem szentelheti idejét teljesen a VYF építésének, de azon dolgoznak, hogy idővel a márka stabilizálódjon, s egy üde színfoltot csempésszen a hazai és a nemzetközi divatba egyaránt.
We Love Budapest: Ti egy olyan öltözékkiegészítőre alapítottatok egy márkát, amelyre a világhírű divatházak is komoly hangsúlyt fektetnek. Egy selyemsál az adott márka esszenciáját jeleníti meg, egy olyan luxustárgyat, amely mégis sokak számára elérhető. Honnan jött az ötlet, hogy sálakat tervezzetek?
Szécsi
Tamás: A történet 2014-ben a Gombold Újra Közép Európa pályázati kiírásával indult. Violával szerettünk volna elindulni ezen a megmérettetésen, s elkezdtünk ötletelni, mit lenne érdemes csinálni, mi az, amiben mindketten ki tudnánk teljesedni. Olyan koncepcióban gondolkodtunk, amely önálló brandként is megállja a helyét, és viszonylag alacsony anyagi ráfordítással elindítható, a termék mégis kellőképpen merész, viszont alig vagy egyáltalán nem létezik itthon hasonló. A sál igazi réspiac, komoly kihívást is éreztünk ebben, sőt tulajdonképpen ez segített a végleges döntés meghozatalában. Nyilván az sem utolsó szempont, hogy nem kell saját showroomot, műhelyt fenntartanunk, gyakran kávézókból dolgozunk, nincs szükség komoly gépparkra, s minden munkafolyamatot meg tudunk magunk is csinálni.
WLB: A selyemsálat alapvetően klasszikus, sőt, sokszor kifejezetten konzervatív kiegészítőnek tartják. A ti darabjaitokra ez egyáltalán nem jellemző, sőt a viselésükhöz nem árt némi bátorság. Mennyire kezelitek őket divatkiegészítőként, dizájntárgyként vagy épp képként?
Sz. Tamás: Arra törekedtünk, hogy használjuk ki a technológia adta lehetőségeket, s kapcsoljuk össze a konzervativizmust a progresszióval. Ez alatt azt értem, hogy maga az anyaghasználat tradicionális, komoly múlttal és hagyománnyal rendelkezik. A digitális printelésnek köszönhetően viszont akár a saját fotórealisztikus portrénkat is rányomhatjuk, amit csak akkor lát valaki ha a termék ki van terítve. Ha az ember magára csavarja, csak egy-egy mintaelemet lát, színmennyiségeket. Létrehoztunk egy kapcsolódási pontot a hagyomány és technológia között, sőt még rá is erősítünk a furcsa témákkal és mintákkal. Azt gondolom elsősorban a humoron van a hangsúly. Nyugat-Európában és Ázsiában főleg a nők, de a férfiak is napi rendszerességgel hordanak sálat, ezen belül is selyemből készült darabokat, tehát nem kis piacról beszélünk. Mi ezen a területen szeretnénk egy emlékezetes színfolttá válni. Egy VYF termék egyszerre öltözékkiegészítő és dizájntárgy, sőt több olyan vevőnk is volt már, aki a sálat a lakása hangulatához, annak dekorjához rendelte, szóval többféle funkcióban, így képként is működik!
WLB: A mintáitok különleges és bonyolult technikával készülnek. Mesélnétek erről?
Sz. Tamás: Ez egy viszonylag hosszú, többlépcsős folyamat eredménye. Először közösen meghatározzuk a témát és inspirációs gyűjtést készítünk. Ezután jönnek a vázlatok, kézi rajzok, majd a mintaelemek, végül kitaláljuk a színállásokat és meghatározzuk a színmennyiségeket.
A kiválasztott mintaelemeket papírból vágjuk ki. Fontos, hogy különböző felületű, faktúrájú papírokkal dolgozzunk, mert a kivágás után a kész elemeket közvetlenül fotózzuk le, amelyeket ezután számítógéppel rendezünk egyetlen képpé, majd digitális printként kerül végül az anyagra. Ha a fotózás során nem ragasztjuk le például a papírelemeket, akkor kicsit elállhat attól a felülettől, amire helyeztük, s így keletkezik egy kis térbeli mozgás, esetlegesség, érdekes felületek, raszterek.
WLB: Az előző sorozat a lengyel tejbárok világába repített, most pedig a hetvenes évek amerikai nagyvárosait idézitek meg. Hogyan alakult ki ez a koncepció?
Sz. Tamás: Ez az első olyan kollekciónk, amelyben a témaválasztásnál teljesen szabadon gondolkodhattunk. Az előző széria egy pályázatra készült, ott a kiírásban rögzített volt, hogy milyen területről meríthetünk ihletet. Én nagyon szeretem az építészetet, lenyűgöz, hogy milyen ezerarcú „díszletben” telnek a napjaink, és az, ahogyan az épített környezet együtt tud lélegezni a természettel. Van egy kedvenc fotósom, Ward Roberts, akinek a sportpályákról készített sorozata nagyon inspirált. Sokat kutattam a témával kapcsolatban, és eközben találtam rá Laurent Kronental Souvenir d’un Futur című sorozatára, amely a francia, főként párizsi konceptuális építészetet mutatja be az '50-es évektől kezdődően. Érdekes, furcsa formájú épületek szerepelnek ezeken a képeken, s a környezet is szokatlan. Rengeteg a zöldfelület, gigantikusak a házak, amelyekben sokszor több száz vagy ezer lakás is van, újszerűek a színek, az építészeti megoldások. Ha képzőművészt kellene mondanom, akkor David Hockney vagy Malika Favre volt rám hatással. Palm Springs hangulata egyszerűen csodálatos, s gyerekkoromban imádtam az Ollókezű Edwardot, és az abban látható terek, enteriőrök karaktere egészen lenyűgözött. Ezek a vizuális élmények, emlékek sűrűsödnek össze a sálakon.
WLB: Az előző szezonban és most is öt mintával jelentkeztetek. Miért pont ennyivel?
Sz. Tamás: Gondolkodtunk rajta, hogy hányféle mintát is kellene tartalmaznia egy-egy kollekciónak, úgy, hogy az adott témát kellőképpen körül tudjuk járni. A három túl kevésnek bizonyult, a hetet túl soknak éreztük, így esett a választás arra, hogy öt nagy mintával jelenjünk meg, ezt egészítettük ki három kisebbel. (Egyébként innen ered a márka neve is: a VYF, fejf flamandul ötöt jelent.) Jelenleg két mérettel dolgozunk, 135x135 cm-rel, valamint 70x70 cm-rel, ez a selyem alapanyag szélessége miatt alakult így. A nagy méret egyébként azért is bizonyult jó döntésnek, mert lehetővé teszi, hogy egész történeteket meséljünk el, a sál maga pedig többféleképpen is viselhető.
WLB: Sokan dicsérik a budapestiek öltözködésének fejlődését. Ti hogyan látjátok, mennyire vagyunk bevállalósak „kiegészítő fronton”?
Sz. Tamás: Egyre jobb a budapestiek öltözködése, ami persze megmutatkozik a kiegészítőviselés terén is. Örömmel tapasztaljuk, hogy többen döntenek a mennyiségi fogyasztás helyett amellett, hogy áldoznak egy picivel többet, de hazai terméket vásárolnak, ezzel is támogatva a tervezőket, az iparág fejlődését. Ha az átlagos öltözködési kultúrát vizsgáljuk, annyira nem rózsás még a helyzet, de azt gondolom Budapest megérett arra, hogy igazán sokszínű legyen, kialakítsa a saját identitását, s ehhez pedig nélkülözhetetlen a divat, mint az önkifejezés egyik eszköze.
