A Zichy-kastély hangulatos épületegyüttesében, a Kassák Múzeumtól néhány méterre egy másik olyan magyar művész múzeumát találjuk, aki valószínűleg ismertebb külföldön, mint nálunk. A kiállítóhely megér egy látogatást, általa sokkal közelebb kerülhetünk a művész világához, a monitorról vagy papírról ismert művek pedig nagy élményt jelentenek testközelből.

Victor Vasarely tipikusan olyan művész, akit magyarként tart számon a világ, mi azonban szinte alig ismerjük. A világban kis túlzással megőrülnek műveiért, a legtöbb budapesti mégsem tudja, hogy Óbudán van egy múzeuma. Hasonló történet ez Kassákéhoz – és mint a kiállításon is kiderül, ketten jól ismerték egymást. Nem csoda, hogy a látogatók többsége külföldi – de ideje ezen változtatni, és nekünk, helyieknek is megismerni őt.

Vasarely 1906-ban született Pécsett Vásárhelyi Győző néven. Már húszas évei elején megismerte a Bauhaus vizuális pedagógiai elveit, és Párizsba költözve, e tapasztalatokkal a háta mögött egy grafikai tervezést oktató szabadiskolát tervez nyitni.

Ez a terv ugyan nem valósult meg, de 1939-ben, a Café de Flore-ban megismerkedik Denise Renével és a következő évtől már nemcsak kiadóknak és nyomdáknak dolgozik, hanem képzőművészeti tevékenységet is folytat. 1944-ben megnyílik a Denise René Galéria első kiállítása Vasarely rajzaiból és grafikáiból. Néhány évvel később a geometrikus absztrakt és optikai művészet felé fordul, amivel hamarosan az egész világ megismeri nevét.

Vasarelynek a szocialista realista sémától alapjaiban eltérő művészként mégis sikerült művészeti kapcsolatokat kiépítenie hazájával, és már 1959-ben a nemzetközi absztrakt művészet alkotásait adományozzák a Szépművészeti Múzeumnak.

1976-ban Pécsett megnyílt a Vasarely Múzeum, a franciaországi Aix-en-Provence-ban pedig a Fondation Vasarely, a saját kezűleg tervezett építészeti kutatóközpont. A budapesti gyűjteményt valamivel később, 1982-ben adományozta a fővárosnak, a múzeum maga pedig 1987-ben nyílt meg.

A két szinten, a boltívek alatt, illetve a tetőtérben helyet kapott kiállításon alapos áttekintést kapunk az életműből, kezdve a korai, még Magyarországon készült akadémikus rajzoktól és reklámgrafikáktól a későbbi op art művekig vagy éppen kinetikus és plasztikai munkákig.

Hangulatos és meghitt kiállítótér ez, ahol még a kanapék és néhány lámpa is a korszakot idézi. A Zichy-kastély kertjében, illetve épületében tehát egy másik kitűnő múzeumot találunk, amit érdemes megismerni.