Budapest látványos helyszínekkel várná az olimpiai csapatokat és a szurkolókat, ha megkapná a rendezési jogot. A két másik pályázó, Los Angeles és Párizs igazi nagyágyú, viszont már többször is rendeztek. A budapesti terveken ötven ember dolgozott másfél évig.

Az olimpiai tervekről azt mondják a szakértők, hogy még akkor is nyerünk vele, ha nem nyerünk, bár sokan azt gondolják, nem bírna el a város egy ekkora rendezvényt. Ha egy ország elnyeri a rendezés jogát, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság átutal egy bizonyos összeget a szervezésre.

Ami drága, az az infrastruktúra fejlesztése: új hidakat, autóutakat, villamosvonalakat kell építeni. Tény, hogy ezeket nem csak az olimpia miatt kellene ráncba szedni, hiszen ezekre a beruházásokra amúgy is szükség van, az olimpia viszont felgyorsítja a megvalósulást. Mélyen a zsebbe kell nyúlni, de legalább a híd, az autópálya, a villamosvonal itt marad. Azért az nem volna utolsó, ha mondjuk Csepelről nem kellene a fél várost megkerülni (autóval, biciklivel, betonkeverővel vagy busszal), ha mondjuk Budafokra akarunk eljutni.

A korábbi pályázatok hibájából tanulni kell.

Athénban röviden az volt a gond, hogy időközben váltottak tervezőcsapatot, és egyébként is több év „ünneplés” után fogtak hozzá a végleges tervek elkészítéséhez – persze, hogy nem sikerült okos terveket kialakítani, kapkodni kellett és így a költségek is elszálltak. Peking meg akarta mutatni a világnak gazdasági erejét, ezért két kézzel szórta a pénzt, Londonban már megjelent a fenntarthatóság, az újrahasznosítás eszméje.

A NOB radikálisan változtatott, bevezette az Agenda 2020 nevű programot, az olimpiának ezért sokkal olcsóbbnak, kisebbnek, okosabbnak kell lennie, mint az elmúlt években. A terveket ezért a budapesti csapat is úgy készítette el, hogy semmilyen felesleges beruházás ne készüljön el, minden épület utólagos hasznosítását és fenntarthatóságát végiggondolták. A versenyzők és az edzők utaztatását a lehető leggyorsabban és költséghatékonyabban, a Dunán oldanák meg. De ilyen "okos" elem az is, hogy a felépülő új szállásokat kollégiumként hasznosítanák tovább, amire az elszabadult albérletárak miatt már most is szüksége lenne a városnak, illetve az itteni egyetemistáknak. Fogalmazhatunk úgy is, hogy ezentúlaz olimpia lesz a városért, nem a város az olimpiáért.

A versenyek hátterét a város impozáns helyszínei szolgáltatnák, ami nagyon egyedi hangulatot adna a helyszínen és a tévé képernyője előtt is.

A futóverseny befutója például a Hősök terén, az íjászverseny a Parlament előtt, a strandröplabda a Vajdahunyad váránál lenne.

A NOB jövőre dönt majd a 2024-es olimpia helyszínéről a perui fővárosban, Limában.