Tavaly már az Amber's cukrászda születésével elindult valami a Fővám téren, ami most folytatódni látszik. Mostantól nem csak a Nagyvásárcsarnok pecsenyézőit, vagy a sztenderd franchise hamburgereket fogyaszthatjuk a Szabadság híd lábánál. Az Up & Down street foodban és fine diningban egyaránt szeretne nagyot álmodni, sőt, egy földalatti kocsma is tartozik az egységhez. Mindent érdeklődve figyeltünk, és egy bőségeset ebédeltünk a napfényes januári délutánon.

A Fővám tér 1. egy sarki üzlethelyiséget jelöl, melynek egyik része a Csarnokra néz, míg a Duna felőli oldala a Szabadság hídra. A panoráma tehát tökéletes, az Up & Down simán beférne egykori összeállításunkba, amiben a legszebb kilátással bíró éttermeket listáztuk. Mikor hozzájuk igyekeztünk, két olasz turista nekünk szegezte a kérdést, hogy pár száz méteren belül hol találnak mérsékelt árú, de akár magyaros fogásokat is kínáló éttermet... nos percekig álltunk tanácstalanul, mert hiába ez a dolgunk, hogy betéve ismerjük a város összes szuper helyét, a Fővám tér furcsa terület. Választhatjuk a pecsenyézőket, már cukrászdát is, ha arra vágyunk, de a Váci utca felé nem érdemes elindulnunk. Marad a rakpart kínálata: japán, olasz, görög. Vagy mostantól az Up & Down.A koncepció a következő: kétemeletes komplexumról beszélünk, melynek alagsora egy kicsit steampunkos és amerikai kocsmákat idéz, míg az utcaszint elegáns terítékű asztalokkal várja azokat, akik magyar-ázsiai fúziós fogásokra rendezkedtek be. Vagy egyszerűbb street foodokra, hiszen az étterem egy része helyben fogyasztható, vagy elvitelre készülő burgerekkel, ázsiai levesekkel, tésztaételekkel készül. A lenti sörözősebb rész ellentettje az elegáns bár, széles koktélválasztékkal. Vagyis gyakorlatilag egy gasztro- és szórakozóközpontot kapunk, egy fedél alatt. Az "Up" enteriőrje extravagáns és túlzó, mi azt mondanák, hogy kicsit oroszos beütésű az óriási blondel keretekkel, a lila (?) hangulatvilágítással, a kubai nagypolgári lakásokat idéző rusztikus fallal, a hercegnős Disney-filmekből ismert csillárokkal és az ezeket ellensúlyozó vintage izzókkal. Ha például randira érkeznénk, egy félórás eszmefuttatást lehetne indítani az Up & Down apró belsőépítészeti részleteiről, mert van látnivaló, bőven. Aki a skandináv letisztultságot keresi tehát, annak sem küllemében, sem repertoárjában nem való, de a kísérletező, extravaganciára vevő vendégek biztosan imádni fogják, hogy egy neonos festékkel fröccsentett pucér próbababa alatt költhetik el fine dining vacsorájukat az élére vasalt damasztabroszok jelenléte helyett.Az a helyzet, hogy az extremitás nemcsak a küllemre jellemző, hanem bizony az Up & Down konyhájára is. Az étlap ügyesen 2 levest, 5 előételt, 8 főételt és 2 desszertet vonultat fel, ám elolvasván a választékot, kvázi nincs olyan alapanyag, amit ne használnának: akár zöldségek terén, akár a húsokat vizsgálva. Nagyon összetett és gazdag az összes fogás, a legegyszerűbbnek talán a gulyás consommé (1450 forint) tűnhet, ám az elegáns mélytányérban gyakorlatilag egy egész Grimm-mese helyszíne megelevenedik: bébirépákkal, sok színes zöldséggel. A leves áttetszőbb a hagyományos gulyásnál, ahogy ezt a neve is mutatja. Ebédünk egyik kedvenc tétele a napi krémleves volt (1250 forint), ami zöld káposztából készült, és hajszálvékony kacsamellszeletekkel és ress lilakáposztaforgáccsal tálalták.Mivel mind a séfek, mind a tulajdonosok Ázsia megszállottjai, nagyon sok keleti ihletésű étellel találkozunk. Számos divatos konyhatechnológiai megoldást is használnak, egy fogáson belül biztosan találkozunk legalább 3-4 különböző állaggal. Ilyen volt a borjúhússal töltött kápia sushi is, paradicsomtextúrákkal (1450 forint), valamint az extrakrémes füstölt kacsamáj szezonális gombákkal (3450 forint) is, ahol a tányéron legalább 5-féle gomba tobzódott. A főételek közül egyértelműen a kacsa vitte a prímet: mellet, szívet, zúzát körítettek csicsókával, gesztenyével és áfonyával (4250 forint). Egy villára érdemes feltűzni az összes ízt, mert nagyon jól működnek együtt. Fogasfilét is kóstoltunk, citrusos sült cikóriával, hollandi mártással, olívahomokkal (4350 forint), valamint egy surf&turf fogás is érkezett. Véreshurkakockák scampival, lilakáposztával, birsalma mustárral (3450 forint), megkóstoltuk a csirke supreme-et is, mely mangóval, passiógyümölccsel, gorgonzolás ragacsos rizzsel (2950 forint) értendő. A kacsa mellett a másik favoritunk a szuperomlós marhapofa lett, mely velővel, nyelvvel, céklával és tarópürével (3950 forint) került egy tányérra. Természetesen a desszerteknél is számíthattunk a meglepő kombinációkra, úgy, mint például a szarvasgombás fehércsoki-mousse karamellizált shimei gombával, sós karamellamártással és vattacukorral (!), vagy a kókusztejből készült panna cotta mangóval, kafir lime sorbettel (1200 forint). Őszintén, ezt az egészet átolvasni sem egyszerű, hát még elkészíteni, megfelelően tálalni. Elképesztő az a lelkesedés és kísérletezési kedv, ami Varga Dániel kreatív séfet, Komonyi János séfet és Szabó Gábor séf-helyettest hatja.Street foodos fogásaikra ugyan még nem próbáltunk rá, és a bár kínálata közül is csak a remek limonádékat kóstoltuk, igazán nagy meglepetés volt az Up & Down, mert jobban belegondolva nem nagyon találunk megegyező profillal működő egységet a városban, ráadásul a szofisztikált ételek ára sem térítheti el az extravagancia híveit, hiszen két-három fogás ára nem különbözik egy menő bisztró árszabásától.

Up & Down
Cím:
1056 Budapest, Fővám tér 1.
Nyitva tartás: Hétfő–Vasárnap: 12:00–23:00
Asztalfoglalás:

061-226-2329