Keresés EN
Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

Kultúra

Régi színes budapesti fényképek a második világháború idejéből

A második világháború idején egyre több színes fotó készült Budapesten és az országban.

A
Mai Manó Ház

sokszor posztol és mutat meg érdekes és nem mindennapi, esetleg ritkaságszámba menő fotósorozatokat.
Ezúttal is így tett,

és most olyan képekbe pillanthattunk bele, melyeket egykor 1939-ben az Egyesült Magyar Amatőrfényképezők Országos Szövetsége VI. Nemzetközi Kiállításán láthattak az érdeklődők, az esemény jelentősége pedig az volt, hogy ekkor rendeztek először „színes képbemutatót”.

Itt 263 magyar és külföldi színes diát mutattak be. A második világháború előtti/alatti időszakban sok olyan tehetséges művész volt, aki jelentőset alkotott. Az oldalon azt olvashatjuk, hogy a fekete-fehér fényképészet utáni színes filmes művészet szándékoltan a giccs előszobájává vált, és a kiszínezett képek sokszor háttérbe szorították az esztétikát, és inkább a színek hatására fókuszáltak. Az alábbi képeken többek között láthatjuk a Gellért gyógyfürdőt, a Széll Kálmán teret, a Piarista köz átjáróját és a Múzeum körút sárga villamosait is.

Hasonló tartalmak

Karácsonyi történetek az ünnepekre – 13+1 új mesekönyv gyerekeknek

?>

Gyerekeknek szóló válogatásunkban idén megjelent karácsonyi könyveket: lapozókat, antológiát, regényeket válogattunk többféle korosztálynak.

Hamarosan elnyelheti a föld ezt a legendás pesti kastélyt

?>

A Bogáti-Hajdú-villa a 19. század végén épült, a süppedős talaj miatt pedig a Loire-völgyi kastélyok mintájára ezt is lábazatra emelték.

Szabadidő Kultúra

Múzeumok karácsonya 2023

A Magyar Természettudományi Múzeum, karöltve a Budapesti Történeti Múzeummal, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, a Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeummal, a Magyar Nemzeti Múzeummal és az Országos Széchényi Könyvtárral megszervezi december 16-án a Múzeumok karácsonyát. Az intézmények különböző ünnepi hangulatú előadással és foglalkozással készülnek: megtudhatjuk például, hogyan zajlott a reformkorban az ünnep, kipróbálhatunk egy 100 éves szaloncukorpapír-rojtozót és lesz adventi barkácsműhely is kicsiknek-nagyoknak!

Látnivalók és kultúra

Téli fák közül kikandikáló paloták és villák – Sétaútvonalak békebeli környékeken

?>

Nyolc sétaútvonalat ajánlunk, amelyek csodás épületek között, kertes, jó levegőjű helyen haladnak keresztül, hiszen a kopasz fák között most még jobban látszanak a házak.

Neked ajánlott

A