Pápalátogatásra voltunk hivatalosak a héten, de ostya helyett hamburgert kaptunk, a misebort pedig üdítő pótolta – ebből talán sejteni lehet, hogy hosszú egyeztetéseket követően nem a Vatikánba nyertünk bebocsátást, hanem az Andrássy út és az Oktogon sarkán található Bamba Marha Burger Bárba, ahol a Burgerpápaként ismert gasztroblogger, Jancsa János fogadta a küldöttségünket.

Az augusztus elején megnyílt hely egyik tulajdonosaként szabad kezet kapott a burgerséf az étlap összeállításakor, tehát a bloggerpályafutása során megízlelt ezernyi szendvics után végre nyugodt szívvel készíthette el saját kreálmányait. Mi tagadás, a fantázia tényleg szabadjára eredt. A kísérletezések eredményeként született ananásszal bélelt vagy kacsaburger is, elvégre muszáj valami váratlant húznia annak, aki bevállal egy 146. budapesti hamburgerezőt, ráadásul meg kell küzdenie a Bamba Marha szűkebb vonzáskörzetében található két amerikai gyorsétterem vásárlóerő-elszívásával is.

Utóbbival kapcsolatban nincs különösebb parája Jancsa Jánosnak: „Mi burgerétterem vagy -bár vagyunk, nem gyorskajálda. Ahogy mondani szoktam, randizni nem nagyon járnak az emberek gyorsétterembe, itt viszont élményt kapnak: nézhetik, ahogy készülnek az ételek, s miközben várnak a hamburgerre, kellemesen elbeszélgethetnek egy fröccs mellett.”

Első körben két burgert emelnénk ki a 10 választható közül. Az egyik a Ponyvaregény című kultfilmből ismerős BigKahuna (1890 Ft), amely máshol nem nagyon kóstolható a fővárosban. Tarantino mesterművében tipikus, mindenhol kapható gyorséttermi junkfoodként bukkan fel ez a szendvics, a BambaMarhában viszont alapos továbbfejlesztésen esett át (a Steakshopból érkező marhahúspogácsára cheddar sajt, sült bacon, grillezett ananász és teryaki szósz lett pakolva).

A másik az üzletről elnevezett hamburger, amely a Bamba Marha kvintesszenciáját adja: ha először jársz itt, ezzel érdemes kezdened. A szendvicsben megjelenik az ún. ötödik elem íz, az umami, amelyet szintén kevés helyen lehet elcsípni Budapesten. A saját recept alapján a Panificio il Basilico jóvoltából sütött édeskésebb bucik közé parmezánchips, grill shiitake gomba, az említett umami ketchup, és grillezett paradicsom illeszkedik, egyedi ízélményhez juttatva a vendéget. Egy hamburgerben ugye adott a húspogácsa, úgyhogy az igazán jó szendvicsben a feltétek és a szószok jelenthetik a különbséget – ebből a szempontból abszolút megfelel a kívánalmaknak.

Köretekként mi más, mint sült krumpli landol a tálcákon, méghozzá kétféle: a klasszikus, szószba remekül tunkolható csónakburgonya, illetve az égetett mexikói kukoricalisztből készülő BambaFreis. Az üdítők közül az almafröccsöt és a limonádét leszámítva az amerikai vonalra mentek rá, többféle gyümölcsös szénsavas itallal lehet leküldeni a falatokat, de – maradva a filmes párhuzamoknál – ForrestGump kedvence, a Dr. Pepper is kérhető.

A déli roham előtt, éhesen érkeztünk meg, és igyekeztünk változatossá tenni a kóstolási menünket. Négy burgert, a Bamba Marhát (1890 Ft), a BigKahunát, a kacsásat és a ProteinBurgert (1290 Ft) választottuk ki közjegyző jelenlétében. A Big Kahunát nagy étvágyú férfiaknak ajánljuk, ebben a vártnál kevésbé dominál az ananász íze, a ropogós baconé viszont nagyon bejött. Szintén a fajsúlyosabb falatok közé tartozik a szerkesztőségünk kedvencének megszavazott Bamba Marha a már említett édeskésebb zsömléjével, viszont kevésbé markánsabb ízével.

Az étlap legdrágább szereplője, az 1990 forintba kerülő KacsaBurger (kacsahúspogácsa, balzsamecetes narancsdzsem, rozmaringos majonéz, római saláta, paradicsom) mind közül a legkönnyebb falat, akárcsak az edzőtermek hőseinek és főként a hölgyeknek összeállított ProteinBurger, amelynek belső tartalmát (marhahúspogácsa, cheddar sajt, lila hagyma, paradicsom, házi szósz, savanyú uborka) buci helyett jégsaláta öleli körbe – elsőre és másodikra meghökkentő látványt nyújt, és kicsit tanácstalan az ember, hogyan is kezdjen hozzá. Ez utóbbi nem Jancsa János találmánya, egy egyesült államokbeli burgerezőből származik, és a gluténra érzékenyek is nyugodtan fogyaszthatják.

Négyféle szószt kértünk a krumplihoz (összesen ötfajta van), közülük az uborkás-wasabis majonézért és a legvégén érkező, meglepően édes, ezáltal akár önálló desszertként is funkcionáló gránátalmásketchupért voltunk oda. Ha már desszert, kihagyhatatlan fogás a – nem vicc  – baconbe tekert, olajban kisütött, juharsziruppal meglocsolt oreokeksz (!). A Bambazseton névre keresztelt szokatlan finomságot csak azoknak ajánljuk, akik nem rémülnek meg az édes-sós kombinációtól.

Látható tehát, hogy a Bamba Marha tényleg próbál újítani a fővárosi hamburgerpiacon. Ezt alátámasztva minden hónapban frissítik majd az étlapot szezonális szendvicsekkel, szószokkal és további újdonságokkal. Ha nem félsz a váratlantól, és átlagtól eltérő burgereket keresel, bátran bevállalhatod.