A kőbányai vasúti épület az Andrássy úti Operaház átfogó felújítása alatt juthat az első „címszerephez”. Az Eiffel-csarnok a teljes körű rekonstrukció után az ország egyik legjelentősebb komolyzenei központja lesz, és mint városrendezési akció is fontos szerepet játszik majd a kerület életében.

Az acélszerkezetű csarnok 1886-ra épült fel az Eiffel irodájában dolgozó Feketeházy János tervei szerint. A 220 méter hosszú, 110 méter széles, de igen rossz állapotú épület 2011 óta műemlék. Az évtizedekig a vasút által használt, úgynevezett Északi Műhely részét képező csarnok megmentésével egyrészt értékes ipari műemlék menekül meg, másrészt pedig az ország egyik legjelentősebb komolyzenei központja jöhet létre.

Megmutatjuk az Eiffel-csarnok látványterveit
Fotó: Eiffel-csarnok
Az itt kiépülő Eiffel Műhelyházban kap majd helyet az összes, kellékeknek, jelmezeknek, díszleteknek, világítóeszközöknek fenntartott raktár valamint műhely. Mint egy korábbi, háromrészes sorozatunkban részletesen bemutattuk, a jelmezek, díszletek gyártása és javítása jelenleg az Andrássy úti épület falain belül történik, a raktározás és a próba pedig a város különböző pontjain – a nehéz körülmények pedig nem segítik a kreatív munkára való koncentrálást.Az épületben próbatermek is helyet kapnak, az előcsarnokból pedig egy 400 fő befogadására alkalmas színházterem nyílik majd. A nagy próbateremben az operaház színpadméretével azonos próbaszínpadot alakítanak ki.
A tervezett látogatóközpontba érkezők betekintést nyerhetnek a műhelymunkákba, és a tervek szerint a szükséges szakmákat oktatni is fogják itt.
Az Eiffel Műhelyház a tervek szerint 2017 nyarára készül el. Ezzel megmenekül a főváros egyik jelentős ipari műemléke, az Operaház munkatársai végre egy helyen és méltó körülmények között dolgozhatnak, az épület átadásával párhuzamosan pedig lehetőség nyílik az Andrássy úton található palota rekonstrukciójára.