Nemzetközi ötletpályázatot írt ki az Országgyűlés Hivatala a Kossuth tér egyik meghatározó homlokzatának megújítására. Bár az épület – a maga módján – igyekszik a környezetébe illeszkedni, de a belső terek fölött végképp eljárt az idő, ezért szükséges a teljes megújítás. A külső megjelenéshez most szerte a világból várják az ötleteket – nem csak építészekét.

A Kossuth tér déli része a második világháború, majd az elhúzódó metróépítés (nem, most nem a 4-es metróról van szó) miatt sosem nyerte el az eredetileg megálmodott építészeti formát. A tér végét lezáró hatalmas tömb Duna felőli része sosem készült el, helyette épült fel 1972-re a Kossuth tér 6-8. szám alatt a ma is látható irodaház, alatta a metrómegállóval.

A Pintér Béla építész tervei szerint felépült irodaház – amely köznyelvben használt nevét egyébként az egyik bérlőről, a Magyar Természettudományi Egyesületek Szövetségéről (MTESZ) kapta – bár feltűnően elüt a tér többi épületétől, jobban megnézve azért viszonylag igyekszik a környezethez illeszkedni.

Az árkádossor nem egyedi a téren, a kőburkolat az Országház épületéhez hasonlóan kemény mészkő, a Duna felőli oldal tengelytagolása szintén a Steindl-féle épülethez idomul, a tető formája pedig a régi szárnyhoz kapcsolódik. Ettől függetlenül a mészkő, eternitpala és üveg borítású homlokzatot sokan tartották merészen modernnek és a homlokzatképzés ma is a környezetéből kiugrónak számít.

A mostani ötletpályázat célja az, hogy a napjaink építészetét tükröző épület jobban illeszkedjen a tér többi épületéhez. Mivel a teljes bontás – a metróállomás miatt – technikailag nagyon bonyolult és költséges lenne, így a jelenlegi vasbeton szerkezetek megtartásával számoltak a pályázat kiírói.

A pályázat kiírásakor a cél az volt, hogy a lehető legszélesebb nyilvánosságot kapjon a pályázat. Nem csak építészek ötleteit várják és nem csupán Magyarországról: a – kétnyelvű – kossuth6-8.parlament.hu honlapról elérhető 3D-s modell segítségével akár egy távoli kontinensről pályázó ötleteit is hasznosítani tudják úgy, hogy annak nem is szükséges ideutaznia. A pályázásra mintegy két hónap, a tervezésre hat-hét hónap, a kivitelezésre bő egy év áll rendelkezésre.

Csak remélni tudjuk, hogy a belső tér számos, megőrzésre méltó részlete közül minél több marad fenn az utókorra, integrálva az új enteriőrbe.A nemzetközi pályázatnak köszönhetően talán valóban friss ötletek és nívós szakmai megoldások születhetnek ebbe a kényes, a Világörökség részét képező és szinte teljesen újjászületett térbe: nehéz, de nem megoldhatatlan feladat.