Amerikai filmekben látott hangulat és életérzés, magas színvonalú játék, összetartó, egymást segítő kosarasközösség – nem a New York-i streetballvilágot írtuk körül, hanem a budapestit, egészen pontosan a Bikás park kosárlabdázó kommunáját. A grundkosárlabdás berkekben évek óta „piacvezetőnek” számító hely annyira népszerű lett az elmúlt években, hogy már külföldről is járnak ide dobálgatni. Elmeséljük, miért.

A park kosaras története nagyjából 20-25 évre vezethető vissza, tehát nem a semmiből ostromolja a képzeletbeli toplista első helyét. Két évvel ezelőtt a helyi önkormányzat a Bikás park közösségi életét irányító civil szerveződés vezetésével rakta rendbe a pályát, amely mögött még két másik palánk is üzemel.

Az 1500 tagot számláló társulást a mérkőzéseket szervező Kummert Krisztián fogja össze. Tőle tudjuk, hogy néhány évvel ezelőtt még csak a szombat délutántól sötétedésig tartó időszakban népesült be a placc, de manapság már hétköznapokon is annyian vannak, hogy bizony várni kell, amíg szabad a pálya. Ennek egyik legfőbb oka a játék színvonalában keresendő, ugyanis a Bikás parkba kosarazni járók 80%-a egyesületisportoló, azaz megfordulnak itt NB I-es, NB II-es spílerek vagy a Budapest-bajnokságban pattogtatók is.

A közösség azonban attól igazán különleges, hogy befogadja és tanítgatja a kezdőket is, tehát ha életedben nem játszottál szervezett keretek között, és soha egy testnevelő tanár se mutatta meg, hogyan kell embert fogni vagy zónavédekezést alkalmazni, az itteniek segítségével elsajátíthatod a játék alapmozgásait – mindez arra elég, hogy az utcán megállhatod utána a helyed. Próbálják az emberi dolgokat kiemelni; filozófiájuk szerint itt nincs ellenfél-megalázás, mert ki tudja, lehet, hogy a kicselezett rivális a következő nap épp veled lesz-e egy csapatban.

Krisztián leginkább a hely közösségi erejére büszke (remek példa, hogy egy lelkes rajongó rapszámot írna róluk), valamint a korábban nem nagyon jellemző utánpótlásra. A mai, okostelefonok és tabletek uralta világban sajnos nagy szó, ha egy gyereket sikerül kirángatni a szabadba és sportolásra ösztönözni. Nekik sikerült: jó 10 éves rossz hagyományt megtörve odáig jutottak, hogy néha csak az idejáró gyereksereg megtölt egy egész pályát, sőt, vannak olyan lelkes ifjoncok, akik Krisztián reggel hatkor (!) kezdődő dobóedzéseihez is csatlakoznak.

A szabványméretű pályán leginkább hétvégente zajlik az élet. Kicsit a

Zsákolj, ha tudsz című legendás kosaras film hangulata idéződik meg – leszámítva, hogy Wesley Snipesszal és Woody Harrelsonnal ellentétben senki nem játszik pénzben –, a játék állandó nézők előtt történik (lenne ám igény lelátóra!), a zrikák sportszerű keretek között repkednek. Szombaton és vasárnap féltucatnyi csapat jelentkezik játékra, ilyenkor a részvétel a fontos alapelv érvényesül, és igyekeznek mindenkinek lehetőséget adni. Bajnokság és díjazás nincs, nagy pörgés és 2x10-es meccsek vannak, amelyek 15 perc alatt lefutnak. Képzeljük el, mi lenne, ha villanyvilágítás javítaná a láthatóságot naplemente után, valószínűleg éjfélig pattogna a labda mindennap…

A sztorihoz hozzátartozik egy a Pál utcaiak és a vörös ingesek rivalizáláshoz hasonlító, happyenddel végződő fejezet is. Történt, hogy a Bikás parkosok és a Pillangó parkosok között évek óta ellentét feszült, amely egy csapásra megszűnt egy téli, közös terembérlés alkalmával. A riválisokból barátok lettek, és ennek köszönhetően vette át a Bikás park a grundkosaras vezető szerepet, hiába jobbak elvileg a feltételek (több a palánk) a Pillangó parkban.

És hogy ez minek köszönhető? Krisztián szerint a Facebook erejének, vagyis inkább a közösségének. Álma, hogy a Bikás park rangja elérje a New York-i Rucker Park szintjét, ami látva az idejárók lelkesedését, egyáltalán nem tűnik lehetetlen küldetésnek.