Egy fesztiválon minden olyan megtörténhet, ami a hétköznapokban teljesen kizárt, hiszen egy teljesen megfoghatatlan, nagyon szabad és kötetlen élethelyzetbe kerülünk. Nyilván sokszor rásegít az alkohol és a koncentrált bulihelyzet is – életre szóló sztorik kerekedhetnek belőle. Járkáltunk, kérdezősködtünk a Szigeten bulizóktól, hogy mely volt a legemlékezetesebb, legőrültebb kinti történetük.

A holland Elena teljesen véletlenül jött el az idei Szigetre. Bécsbe indult, egy workshopra, de a vonaton megismerkedett egy csapattal, akik már évek óta Budapesten töltik az augusztust, s addig győzködték, míg hátrahagyta Bécset, lemondta a programját és fesztiválozni indult új barátaival. Ebből kifolyólag se sátor, se hálózsák nem volt nála, de mindent megoldottak.

Archie Walesből érkezett, ez az ötödik Sziget fesztiválja. Azt mondja, szívesebben jön hozzánk fesztiválozni, mint mondjuk a Glastonburyre. 2014-ben elég jó évük volt, a harmadik napon találtak a Nagyszínpadnál egy fesztivál kártyát, amin 120 000 forint figyelt. Mivel semmilyen regisztráció nem volt a kártyához, ezért hárman, két nap alatt kihasználták a könnyen jött pénzt.

A nagy koncertek, bulik és ivászatok mellett persze ismerkedni is jó a Szigeten. Sara Párizsból jött, élete legviccesebb szexuális élményét a Szigetnek köszönheti. Tavaly barátnőivel az Imagine Dragons koncerten egy csapat tigrisnek öltözött sráccal táncoltak, buliztak. A koncertet követően a borfaluban italoztak, majd az egyik fiúval elosontak a sátrukig. A titokzatos tigrisről nehéz volt lekönyörögni a jelmezt, Sara azóta is azon nevet, hogy a srác neve azóta sincs meg, csak az, hogy a tigris.

Andrisék főiskolások, a nyár a fesztiválokról szól nekik: EFOTT, VOLT, Sound, Sziget, mindenhol megjelennek csoporttársaikkal. Most is sátortáboruknál csíptük el őket, ahol kicsit szégyellve tettüket, de nagy kárörvendő röhögés közepette elmesélték a 2013-as cselszövésüket. Bár nem mondták el, merre történt az ominózus eset a Szigeten belül, de elég rendesen megcsinálták a bulijukat, ugyanis egy vendéglátóhely közelében sátraztak és felfigyeltek rá, hogy mikor új készletet hoznak, nem mindig őrzik rendesen ezeket. Tehát naponta el-el emeltek néhány üveg töményet. Nagyon féltek, hogy lebuknak, de szerencséjükre ez nem történt meg.

Elég kemény társaság, ugyanis közöttük egy másik arc pár éve belógott a Nagyszínpad backstage-be. Fogadást kötöttek, a robogója bánta volna, ha nem sikerül az akció. Nem tudjuk, hogy tényleg így volt-e, hiszen fotót nem láttunk a backstage-ben ücsörgő Péterről, de a haverok szerint megcsinálta, akkor fotóval bizonyította, hogy valahogy besurrant. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy összebarátkozott egy ott dolgozóval, de még így is elég meghökkentő, hogy sikerült belógnia.

Még mindig van, aki a beúszást választja. Samu igazi nindzsa, s mivel elég jól ismeri a Hajógyári környékét, évek óta az a taktikája, hogy egy kevésbé veszélyes részen beúszik, hogy aztán majd barátai a száraz cuccaival és hátizsákjával várják.

2010-ben, mikor itt koncertezett a 30 Seconds to Mars, a holland Lily egyike volt azoknak, akiket Jared Leto felhívott a színpadra, hogy együtt bulizzanak egy szám erejéig. A lány nagy rajongó, az első sorban figyelte a koncerrtet és rutinos koncertező lévén, volt nála papír és toll is, hátha tud autogramot kérni. Bár erre nem volt lehetőség, Lily minden pillanatát élvezte a színpadon tartózkodásnak, viszont egy post-itre gyorsan felskiccelte, hogy Szeretlek Jared! Ezt pedig a földre ragasztotta. Azt mondta, valahol a YouTube-on lapul is egy videó arról, ahogy az emberek felmentek a színpadra és ő egyszer csak elkezd írni egy kis cetlire.

Rusty Lisszabonból jár évek óta a Szigetre. 2012-ben egy pogó közepette sikerült eltörnie a lábát. Kapott egy csinos gipszet, térdig, de ez sem állította meg. Csajozni jó volt vele, mert sajnálták, és mindenkinek az volt az első mondata hozzá, hogy milyen nagy arc, hogy a gipsz ellenére ugyanúgy fesztiválozik. A gipszet nem dobta ki, jó pár telefonszám volt rajta és következő évben úgy hoztak össze egy nagy sátortábort, hogy két felírt telefonszám tulajdonosaival megbeszélték, hogy együtt laknak majd.

Bár tavaly összeszedtük a legjobb csempész sztorikat, de most is hallottunk egy igencsak mókásat. Maren és barátnői a közeli hiperben felvásárolták a szükséges alkoholadagot, valamint néhány plüssmacit. Szegény bocsokat “kibelezték” és ártatlan arccal költöztek be sátrakkal, hálózsákkal, plüssmacikkal. Valahogy senkinek nem jutott eszébe, hogy megnyomkodja a Jageres medvéket.

Gábor nem mondható tapasztalt fesztivál arcnak, tavaly és idén 1-1 koncertre érkezett a Szigetre. Simán örökre elmehetett volna a kedve a rendezvénytől, ha a 2014-es élményéből indul ki. Ugyanis éppen az egyik mobilvécében végezte a dolgát, és közben telefonált (?), amikor valaki hirtelen rányitott, mire a nagy ijedségtől elejtette a készüléket. Igen, oda esett. Nem, nem szedte ki.

Nektek melyek a legbolondabb, legviccesebb, legszürreálisabb Szigetes élményeitek?