A Rosenstein család elhivatottságát, szakmaiságát és profizmusát érdemes figyelemmel követni, hiszen éttermük egyike azoknak a budapesti helyeknek, ahol sosem lehet csalódni. Kedvességük, kivételes konyhájuk messzi földön híres, mi is örömmel figyeljük hagyományok nyomán, mégis kis újító csavarokkal működő vállalkozásuk legapróbb rezdüléseit is. Tímea, Tibi bácsi menye régóta foglalkozik süteményekkel, házi sütéssel, most pedig kicsit nagyobb teret kapnak édességei.

A Facebookon elég sok olyan képet látni, ahol Rosenstein Tímea és kislányai éppen tésztát gyúrnak, porcukrot szórnak, valami finomságon dolgoznak együtt. Ez már nem csak hobbi, hanem szenvedély is, ezért úgy döntöttek, pénteken és szombaton a Timi által sütött édességeket kínálják majd a vendégeknek. Egészen pici cukrászműhelyt alakítottak ki a vendéglő mögött, ahol már készült külön kérésre baracklekváros flódni is, hiszen nemrég kínai vendégek olyan régióból jöttek, ahol nem dívik szilvát enni, s nincs is felkészülve rá a szervezetük. Gond egy szál se, baracklekvárral is elkészülhet a rétegelt zsidó sütemény.

Tímea finomságainak már külön oldal is készült, ahol receptekkel is találkozhatunk, továbbá mindig csepegtetnek valami újabb fotót a munkafolyamatokról. A pénteki/szombati sütemények egy rövid időre majd szünetelnek - érkezik a trónörökös -, de március-április környékén folytatódik minden, továbbá egy meglepetéssel is készül a család a Mosonyi utcában.