Vannak bizonyos dolgok, amik annak ellenére, hogy jók, már annyira elcsépeltek, hogy leírni is fáj. Ilyen a „gasztroforradalom”, a „kézműves”, a „minőségi alapanyag” és a „specialty coffee”. Utóbbit azonban most ismét elő kell vennünk egy kicsit, mert La Nube néven nyílt egy hely a Szent Gellért tér és a Móricz között, amely megéri, hogy beszéljünk róla. Miért? Mert sikerült hozzáadniuk valami újat a műfajhoz.

A La Nube múlt hét csütörtökön nyílt egy fiatal spanyol-magyar házaspár családi vállalkozásaként a Szent Gellért tér és a Móricz között félúton. A pár korábban Kínában élt, ahonnan visszaköltözve úgy döntöttek, hogy belevágnak egy régi álom megvalósításába és kávézót nyitnak, mindezt vendéglátós tapasztalat nélkül, örökölt pénzből.

Olyan helyet akartak csinálni, amely nyugis, családias, laza, és ahol fesztelenül létezhet az ember akár egész nap, miközben jó kávét iszik és jókat eszik. És sikerült. A hely dizájnja annyira jóra sikerült, hogy szinte lehetetlen elmenni mellette anélkül, hogy beüljünk: a tér a falra festett viharfelhők ellenére is nyugalmat sugároz, miközben a Barbie-színekkel kipattintott bútorok némi izgalmat is belecsempésznek a sziesztába.

A helyen egy sikeres családmodellt építettek fel, amely szerint amíg a feleség méri az italt, a férj a konyhában készíti a spanyolgasztronómia legegyszerűbb és ezáltal legszimpatikusabb fogásait, és ez talán még a La Marzocco gépnél és a 42-es kávépörkölő által megtámogatott italoknál is fontosabb.

Az étlapon vannak reggelik és ebédek, a lista pedig a tostadas különböző variációitól a la verde salátán keresztül a tapasokig terjed. Ez utóbbi nagyon rugalmas kategória, hiszen mindent lehet tapas, szendvics és tál formátumban kérni az éhség szintjének megfelelően. Kérhetünk többek között spanyol kolbászt, sonkát, spanyol sajttálat (1650 Ft), sajttal töltött piquillo paprikát (490-1450 Ft), szardínia-sonka-paradicsomkrém kombót ( 590-1790 Ft), vagy olíva olajos tonhal-hagyma-majonéz-őszibarack összeállítást (590-1890 Ft).

Az egyik legizgalmasabb fogás szerintünk viszont a salmorejo, ami egy hideg paradicsomleves fokhagymával zöldségekkel és sajttal (890 Ft), de a hummusnak is nehéz ellenállni, ami amúgy csak azért került a listára, mert az otthon gyakran főzöcskéző férjnek ez az egyik specialitása. Ezúttal eltekintünk attól, hogy kielemezzük az ételek textúráját és harmóniáját, viszont azt tanácsoljuk, hogy aki arra jár mindenképpen kóstoljon meg valamit, mert minden nagyon rendben van.

Egyetlen dolgot viszont nem árulnak itt: alkoholt. Ezt azzal indokolják, hogy a célközönségük nem a napközben ivós fajta, és különben is csak este 7-ig tartanak nyitva, mert valakinek a gyerekekre is vigyázni kell. Ez persze később változhat, de ahhoz be kell még pörögnie a vállalkozásnak, hogy fel tudjanak venni valakit, aki besegít.

A helyiség egyik végében egyébként egy úgynevezett “gourmet sarkot” is berendeztek, ahol kagylók, ételkülönlegességek vannak, illetve olyan képeslapok, amiket az ember akár a jövőbe is elküldhet. Hogy hogyan, azt nem mondjuk el, mindenki járjon maga utána.