Sokan sokfélét gondolunk az utcazenészekről: néhányan hallgatják őket, pénzt adnak nekik, másokat viszont zavar, és a koldusokhoz hasonlítják az urbán muzsikusokat. Azt viszont kevesen tudják, hogy milyen elszántság kell valójában ahhoz, hogy valaki legálisan az utcán zenélhessen, ahhoz pedig hogy illegálisan csinálja, jó futónak és élő közteres-detektornak kell lennie. Utánanéztünk a részleteknek.
Ha valaki utcazenéléssel szeretne pénzt keresni Budapesten, akkor annak először a következőt kell tudnia: „A közterület rendeltetésétől eltérő használatához (továbbiakban: közterület-használat) a tulajdonos hozzájárulása és a tulajdonosi hozzájárulást is tartalmazó írásbeli szerződés megkötése (közterület-használati hozzájárulás) szükséges.” Ez 2011-ben gyökeresen megváltoztatta azoknak az életét, akik a napi betevőt, vagy annak egy részét utcazenélésből szeretnék megkeresni. A legtöbben persze illegálisan csinálják, amit csinálnak, különösen azért, mert az engedélyeket még azokra a helyekre sem könnyű megszerezni, ahonnan egyébként nincs teljesen száműzve a muzsika.
Ennek az egyik oka a komoly szabályozások, például az hogy „Tilos este 22.00 órától másnap reggel 07.00 óráig tartó időszakban a szabadban zenéléssel a csendet megzavarni. A zenélés – ideértve a műszaki eszközzel történő zeneszolgáltatást, verklizést, ostorpattogtatással létrehozott akusztikus hangkeltést – oly módon folytatható, hogy az ne járjon olyan csoportosulással, amely a gyalogos, illetve a gépjármű forgalmat akadályozza, továbbá ne zavarja a közrendet, mások nyugalmát vagy munkavégzését. A zenélés – közterület-használati hozzájárulás vagy engedély hiányában – nem folytatható közúti hidak, felül-és aluljárók, illetve az ezekhez csatlakozó süllyesztett, nyitott terek területén, oktatási, egészségügyi és szociális intézmények épületétől számított 50 méteres közúti (közterületi) távolságon belül. Közterület-használati hozzájárulás vagy engedély hiányában tilos az utcazenélés.”
Ahogy a leírtakból látszik, az aluljárókban már nem adható engedély ilyen jellegű tevékenységre, állítólag azért, mert ezeken a helyeken különösen hangos és zavaró a hangoskodás. Így pedig marad az utca, amely nem csak rossz idő esetén lehetetleníti el a muzsikálást, hanem amiatt is kellemetlen, mert például egy hegedű hangja többnyire elvész a háttérzaj miatt.
A bürokrácia pedig amúgy is kegyetlen: az elbírálások általában egy hónapig tartanak, illetve az is nehezíti a dolgot, hogy a utcazenésznek a főváros által kijelölt bizottság előtt kell először eljátszani valamit, akik teljesen önkényesen dönthetik el, hogy tetszik-e nekik az adott ember művészete, vagy nem. Persze jogosan feltételezhetjük, hogy a döntéshozók nem rendelkeznek zenei végzettséggel, tehát a meghallgatások nagy valószínűséggel még a kereskedelmi TV csatornák ki mit tudjainál is sokkal viccesebbek.
Ha az elbírálás pozitív, akkor már csak annyi a teendő, hogy az ember fizet (kerületenként változó az összeg, körülbelül 150 Ft - 165 Ft / nap / négyzetméter) és akkor x időre birtokolhatja a helyét. Tehát azoknak, akik átutazóban vannak, jobban megéri rábízni magukat a vak szerencsére és a közteresek jóindulatára. Ez utóbbi egyébként létező jelenség, több olyan történetet is hallottunk már, hogy szemet hunytak egy-egy “kihágás” fölött, de persze ennek ellenkezőjéről, fejvesztve rohanásról is hallottunk beszámolókat. Tény, hogy aki engedély nélkül zenél, annak érdemes a parkour trükkjeit is elsajátítani, ami sokat segíthet a menekülésben.
Az utcazenélés egyébként érdekes jelenség. Az emberek ugyanis a művészetet nem veszik észre, a legtöbben egyáltalán nem is értik, ha az nem egy elegáns koncertteremben történik. Erre remek példa a washingtoni metróban Joshua Bell, a világhírű hegedűművész játszott inkognitóban a Washington Post szervezésében. 45 perc alatt szinte alig álltak meg az emberek hogy meghallgassák, 2 nappal a gerillaakció előtt viszont telt ház előtt játszotta ugyanazt, 100 dolláros jegyár ellenében.
