A több mint tíz éve üresen pangó Olimpia Hotelben bolyongva olykor a félelem, máskor nosztalgia járt át minket. Pár helyen még fel lehet kapcsolni a villanyt, megvannak még az egykori szoláriumok, a hamutartókban pedig a rég elnyomott cigicsikkek. Az elhanyagolt épületet szinte lehetetlen eladni, a helyiek nagy örömére azonban a Hegyvidéki Önkormányzatnak már vannak tervei a terület megmentésére.

Gyönyörű hegyi környezetben, Normafánál, a Kisvasút mentén található néhai Hotel Olimpia területe. A hatalmas telek nagy részét benőtte a gaz, a különös faburkolatú épület messziről teljesen beleolvad az elburjánzott lombok közé.

Bejutva a retrószállóba félhomály, fülledtség és áporodott szag fogadott bennünket – vélhetően az ősrégi padlószőnyeg és a málladozó fal egyvelege. Az egész hotel pangott az ürességtől, az egymás után sorokozó szobácskák nagy része zárva volt, csak egy-kettőbe tudtunk bemenni.

Dermesztő nosztalgia


A hotelszobákban a 70-es évek szerény luxusával találkoztunk– szebb napokat látott régi fotelek, decens kristálylámpák, tükrök, fehér csipkefüggönyök és beépített szekrények szolgálták a vendégek komfortérzetét. Mintha megállt volna az idő: pár helyen még a lámpákat is fel lehetett kapcsolni. Az egyik szobában egy hatalmas, poros franciaágyat, a fürdőszobában egy fogmosó poharat, egy hamutartókban csikkeket találtunk. Ma már szinte elképzelhetetlen, de akkoriban még az egész hotel területén lehetett dohányozni.

Egy raktárhelyiségben például „Fotex” feliratú karácsonyi fotóalbumokra, rácsos gyerekágyakra és egy hatalmas kofferre is leltünk. Lépten-nyomon mindig valami a sportra emlékeztetett: felbukkant a néhai úszómester szobája, hibátlan állapotban találtuk az egykori szaunákat, és egy fekvenyomó padba is belebotlottunk.

Ötvös Csöpi visszatér
A hotel közepén található bár sötét fapultjával a 80-as évek alvilág atmoszféráját idézi. Elképzeltük, ahogy Csöpi jó pár feles lehajtása után, hogy veri péppé és csavarja függönybe a dollárhamisító gengsztereket (

Elvarázsolt Dollár- 1985). A magyar sikerkriminek több része is készült, a főszerepeket a mesterpáros, Bujtor István és Kern András alakította.
A bárnál található üvegvitrinekben gyerekkorunk kedvenc üdítőjére, harminc egynéhány éves BB gyümölcslevekre leltünk – méghozzá bontatlanul!

A Hotel Olimpia virágzása A60-as évek végétől az állam egyre inkább kalkulált az idegenforgalomból származó bevételekkel, ez volt az oka, hogy egyre több szálloda épült először a Balatonon környékén, majd Budapesten is. Az úgynevezett „touring program” keretében többek között a Normafát is helyszínnek jelölték.

A hotelt Farkasdy Zoltán tervezte 1969-ben , 1971-ben kezdték építeni és 1972-re készült el, több ütemben adták át. A budai hegyvidék arculata meghatározó szerepet játszott az épület formai kialakításában. Annak érdekében, hogy az épület megfelelően illeszkedjen a környezetébe, a tervező vízszintesen elnyúló, erősen tagolt körvonalú épületet tervezett.

Az 1972-es olimpiára edző csapat a játékokat megelőzően már itt készült fel – a névválasztás is innen jött. Az eredeti neve egyébként Hotel Touring Normafa lett volna. A kikapcsolódásra vágyókat 188 szoba, 364 ágy, 100 fős bár, 150 fős étterem, bisztró, társalgó, sportudvar és medence várta.  Fénykorában szinte teltházon üzemelt a szálloda. A rendszerváltás után azonban sikerének egyre inkább leáldozott, és 2002-ben - tulajdonosi döntés alapján - be is zárt a Hotel Olimpia.

Mi lesz a kísértethotel sorsa?


A több mint 8000 négyzetméteres ingatlan nagy részben egy magánvállalat, az Olimpia Kereskedelmi és Szolgáltató Kft., illetve mindössze hét százalékban a Hegyvidéki Önkormányzat tulajdona. A hatalmas kísértettanya egyébként jelenleg iseladó, 1.210.000.000 forintért hirdeti a tulajdonos egy internetes oldalon. A hirdetés szerint bérbe is lehet venni „raktározás” vagy „ipari tevékenység” céljából. Szerintünk azonban másra is teljesen alkalmas lenne a szellemszálló, például itt lehetne a Normafa legelső posztapokaliptikus romkocsmája.

Bár nincs kizárva, hogy nagyszabású magántervek is készülhetnek a létesítmény megújítására, a XII. Kerületi Hegyvidéki Önkormányzatnak is vannak ötletei az épület hasznosításával kapcsolatban. „A hotel jelenleg méltatlanul elhanyagolt állapotban van. Reméljük, hogy a Normafa rehabilitációja keretében újra hasznosítani lehet az ingatlant, az Önkormányzat keresi a lehetőségeket” – válaszolta levelünkre a Hegyvidéki Önkormányzat.