A legtöbben hidegrázást kapnak a Nyugati aluljáró említésétől is. Nem véletlen: Budapest egyik legsötétebb bugyra, mocsok, bűz, a bűnözés és a prostitúció jellemzi. Azért akadnak pozitívumai is, például szinte mindent lehet itt kapni, a platformcipőtől kezdve a vízipipán át egészen a lexikonig. Az is jó oldala, hogy időnként ételt osztanak a rászorulóknak.

A Nyugati pályaudvarBudapest egyik legrégebbi vasúti pályaudvara, 1877-ben nyílt meg (1846 már állt itt egy kisebb pályaudvar, de azt lebontották). A még ma is itt álló, monumentális épület terveit az osztrák August de Serres építész és a később az Eiffel-toronyról világhírűvé vált párizsi Gustave Eiffel cége készítette.

A hatalmas aluljárórendszert pedig jóval később, 1977-1981 között építették ki, amikor a 3-as metróvonal elérte a Nyugati teret. Egykor a pályaudvar mellett állott a kétes hírű hotel, amelyet a népnyelv a pályaudvarról „Westend”-nek nevezett el. Ami már csak azért is érdekes, mert később innen kapta nevét a WestEnd CityCenter bevásárlóközpont. Az aluljárónak számos tulajdonosa van, többek között a Főpolgármesteri Hivatal, a Magyar Államvasutak és a Budapesti Közlekedési Vállalat.

ÁrukavalkádA Nyugati aluljáró fővárosunk egyik legforgalmasabb csomópontja, körülbelül naponta háromszázezren rohannak át rajta. Ha pedig kivételesen nem szembecsukva haladunk végig a balkáni labirintuson, akkor egy különös, varázslatos világ tárul elénk. Van itt például szexshop, borozó, hatalmas, érett barackokat áruló zöldséges, de karneváli maszkokat kínáló kínai üzlet is.

A pesti stylistok egyik titkos kincsesbányája a helyi cipősök/ruhások kínálata, például itt lehet kapni a legelegánsabban formatervezett, bóvli platformokat. Az antikváriumban szinte minden fellelhető: a több 10.000 forintos lexikonoktól kezdve, a 30 forintos, romantikus „Tiffany” füzetekig. A WestEnd bejárata mellett pedig azt is felfedeztük, hogy egy lift vezet fel a pályaudvarra.

"Bevédjük egymást"A boltosok közül akadnak olyanok, akik több mint 10 éve árulnak itt, és nem is cserélnék el az aluljárós placcot. Többen beszámoltak arról, hogy a válság óta valamivel megcsappant a kereslet, de így is megéri itt boltot nyitni. Mint mondták, a bérleti díjak nem olcsók, nagyon nehéz üzlethelyhez jutni, és gyakoriak az ellenőrzések is. Az aluljáró egyébként évek óta be van kamerázva, így a lopások száma csökkent.

A vízipipa árus Mariann például azt mesélte, hogy nemrég a rendőrség bezáratta a boltját „tévedésből”, így napokig járta a hatóságokat, hogy újra kinyithassanak. Egyébként jól megy a bolt: főleg turisták és fiatalok vásárolnak náluk. Valamivel olcsóbb, mint a bevásárlóközpontban lévő mása – pedig a termékek jó minőségűek, állítólag Egyiptomból, illetve Indiából származnak.

A GSM-boltos Ádám csak pár hónapja dolgozik az aluljáróban. „Eleinte hozzá kellett szoknom a sötétséghez. A legtöbb környékbeli árussal már összeismerkedtem, olyanok vagyunk, mint egy nagy család, bevédjük egymást” – mesélte.

Eltitkolt történetekNagyon kíváncsiak voltunk, mi folyhat a Szent István körúti kijáratnál található kis kocsmában. Sajnos azonban a krimó tulajdonosa kérdéseinkre nem volt hajlandó válaszolni, de annyit azért megtudtunk, hogy van egy állandó „törzsközönségük”. A sör pedig iható (teszteltük).

A WC-s néni sem szívesen adott interjút, de azért annyit megosztott velünk, hogy: ”a helyiség sok mindent látott már”. A rossz nyelvek szerint az aluljáró éjjeli pillangói gyakran itt bonyolítják le a „bizniszt”. Az árusok elmondása szerint alacsonyak a tarifák, vannak, olyan lányok, akik már 2000 forintért is „elmennek” (biztos információnk erről nincsenek, sajnos senkit sem sikerült megszólaltatnunk közülük.)

„Jó az akusztika”Időnként utcazenészekre is ráleltünk a földalatti tér hömpölygésében. Egy dobos-bőgős-hegedűs trió tagjai például azt mesélték, hogy – a kockázat ellenére –gyakorolni járnak le, egyébként profi zenekarokban játszanak. „Jó a hely akusztikája és még pénzt is lehet keresni” – mondták.

A szájharmonikás János hajléktalan, szállón él. Nem szereti a Nyugatit. „Egyszer megvertek itt a rendőrök, mert itt harmonikáztam” – számolt be szomorúan. Úgy tűnik, tényleg nem tűrik meg itt az utcalakókat, János volt az egyetlen, akivel az itt töltött délutánjaink alatt találkoztunk.

Akik segítenekA koreai Shin pásztor 15 éve él Magyarországon. Minden kedden és pénteken énekel az aluljáróban, de ő nem pénzt, hanem híveket gyűjt elsősorban. Mint mesélte, a nagy forgalom miatt választja az aluljárót. A metodista lelkész a gyülekezet segítségével délután ételt is szokott osztani. Amikor ott voltunk, körülbelül 50-60-an álltak sorban a hideg élelemért.

Majd egy éve működik az aluljáróban – a metró kijárat mellett – a Máltai Szeretetszolgálat információs irodája, ahol a rászorulók szálláshelyekről, tüdőszűrési lehetőségekről, ruhaosztásról kaphatnak információkat. Az irodában kávét és teát adnak a betérőknek, és internet-hozzáférést is biztosítanak. A szeretetszolgálat munkatársai reggel 8 órától délután 4-ig fogadják az embereket. A helyet egyébként időnként internet kávézónak nézik az eltévelyedett turisták.

"Minden ideköt"Ottjártunkkor éppen Géza jött be a szeretetszolgálathoz egy kávéra. A férfi 12 éve gyakorlatilag az aluljáróban tölti a nappalait, éjszakáit

pedig egy munkásszállón. Mint mondta, a helyből él. „Takarítok, árulok, felügyelek dolgokra”. Szeretne munkát találni az aluljárón kívül is, de bevallotta, erre nem sok esélyt lát. „Itt dolgozik a családom, itt vannak az ismerőseim is” – magyarázta.

Van, aki utálja, és talán olyan is akad, aki szereti, egy biztos: a Nyugati aluljáró Budapest egyik legérdekesebb, legváltozatosabb helye - megunhatatlan. Mi sem tudtunk betelni vele!