Sopron felé zötyögve tízpercenként kerül elő a csodatelefon időjárás-jelentő alkalmazása, hogy hátha megváltoztatja a „véleményét” és mégsem önt vizet a nyakunkba késő délután a VOLT-ra. Természetesen bejön a jóslata és az eső Novarock-feelinget varázsol a Lővér-kempingbe – aki nem tudná, a sógorok legismertebb fesztje többek között arról nevezetes, hogy minden évben van egy sárdagasztós napja.

Gumicsizmára ugyan nincs szükség, de a rutinos fesztiválozók nem a báli, hanem a fesztiválcipőjüket vették fel reggel, elvégre a várható por-, sár- és lábtaposás-mennyiség miatt bőven megteszi a zsírúj fehér csuka helyett a széthordott régi.

Odaérkezéskor a fedett helyek vezetik a népszerűségi listát, de beszélgetni az egymás közelében fekvő színpadok átszűrődő zajai, illetve a pultok mélyéről feltörő hangos zene miatt nehezen lehet (tavaly fordult elő, hogy rendeléskor inkább beleírtam a telefonomba, hogy mit szeretnék inni, mire a pultos lány azt hitte, siketnéma vagyok).A nagyszínpad közelében lévő töltőállomáson - ahogy régen a sulidiszkók székfoglaló táncversenyén - nagy csata megy a hatalmas ülőpárnák birtoklásáért. A cucc libikóka-jellege feldobja a pihenni vágyót és ha egyik végébe Fekete László-méretű ember ül, akkor ezt tessék nyugodtan szó szerint érteni. Légvédelmi sziréna jelzi a happy minutes kezdetét: négy, keveset takaró ruhát viselő hoszteszlány pattan fel a pultra táncolni, mint a Sakáltanyában, miközben ingyen csapolják a sört a meglepő módon férfiakból álló nyálcsorgatók kíváncsiskodók poharába.A Szigettel ellentétben térkép sem kell a színpadok közti expedícióhoz, perceken belül oda lehet érni bárhová – hat óra körül például a meccsnézős helyekre, hiszen Argentína-Belgium negyeddöntő van! Ez most fájó szívvel kimarad, mert elcibálnak egy számomra ismeretlen, MGMT-szerű, két magyar (állítólag) helyes pasiból álló zenekar koncertjére. Vakítóan süt a nap, ami a napszemüveget viselő énekest is összezavarja, mert a közönség helyett folyton oldalra néz előadás közben.

Alapszabály, hogy koncert előtt nem iszunk, pláne sört, és kezdés előtt kötelező elmenni akkor is a slozira, ha nem feltétlenül parancsolja ezt a szervezetünk. Ahhoz képest, hogy milyen sokan lettünk szombat estére, viszonylag hamar be lehet jutni az ígéret földjére, ahol egész kulturált módon történik a könnyítés.Igyekszünk minél jobb helyet elfoglalni a Volbeat-re. Sajnos csak a 8-10. sor marad, de ez is örömteli, mert ilyen közelről még nem láttuk napjaink egyik autentikus bandáját. Igazi bulizenekar Dánia legismertebb zenei exportcikke: végig vigyorgó, Elvis Presley-hanggal megáldott, közvetlen és vicces frontemberrel, folyton ökörködő basszgitárossal. Dallamos, refrén- és riffközpontú muzsikájuk egy esős hétfő reggelen úgy felpezsdíti az ember vérét, hogy a lendülete és a jó kedve péntekig kitart, szóval, Volbeat-et minden háztartásba!

Pedig most a szokásosnál kevesebbet beszél az énekes, nincs másodpercnyi üresjárat sem a dalok között, viszont elmarad a hónaljfésülés, a whiskey-itatás az első sorban állókkal és csak egy gyereket hív fel a deszkákra. Egy óra tíz perces műsoruk alatt szétzúzzák a színpadot, a körülöttünk pogózó elvetemültek meg egymást. Ennyi crowdsurfingelő lányt se láttam és fogtam meg itt-ott még. Tizenhat számot tolnak le a rendelkezésükre álló penzum alatt, John McClane-t idézve: „megeszem a kalapom, ha ez nem rekord.” A végére már annyian vagyunk, hogy a metalvillázásnál vigyázni kell, nehogy kiszúrjam az előttem tomboló szemét. Kifacsarva és szétizzadva keresünk vacsorázós helyet, egy gigantikus hamburgert áruló standnál találjuk meg. Gyors és kedves kiszolgálás után egy átlag feletti Budapest belvárosi menüs hely áráért kapunk egy akkora burgert, amely szinte kezelhetetlen és fehér ingben nem tanácsos megküzdeni vele, viszont utána három napig nem igényel táplálékot az ember.

„Ez volt a negyedik VOLT, amelyen részt vettem. Örültem az esőnek, mert eltüntette a port, de inkább a Volbeat-ről beszélnék, mert miattuk utaztam sok száz kilométert! Három magyarországi fesztiválkoncerten láttam őket, de a soproni volt mindközül a legjobb, nagyon jól szólt, a setlist és a közönség is ötösre vizsgázott, csak szuperlatívuszokban tudok róluk beszélni” – mondja a Dabasról érkezett Mónika széles mosollyal az arcán.Sötét van már, mire indulunk haza, ennek ellenére százával tódulnak befelé a zömmel tizenévesek - nekik most indul a banzáj.