Ha sosem mozdulsz ki a Gozsdu-Király-Dob Bermuda-háromszögéből, akkor egy csepeli sörház legalább akkora egzotikumnak tűnhet számodra, mint egy tengerparti koktélbár az ébredő Nyugat-Szamoán. Ha viszont ismered a jó söröket, Rizmajer József neve ismerősen csenghet, hiszen mintegy húsz éve főz egy csepeli ház aljában. Volt olyan időszak, hogy termékeit csak három külvárosi kocsmában és egy ötcsillagos hotelben lehetett kapni, de a sportolói múlt, na meg a sváb hagyományok mindig kitartásra nevelték. Így a sok munka és kísérletezés eredményeképp ma is a legjobb minőségű italokat kapjuk, például a saját sörházában, ami egy baráti társaságnak akár nagyobb kitérőt is megérhet.

Kis magyar sörtörténet: 90-es évek

Köztudott, hogy a budai oldal dombjait évszázadokon keresztül szőlőültetvények tarkították, ami az itteni polgárok számára fontos bevételi- és örömforrást jelentett. Kevésbé ismert viszont, hogy a pesti oldalon jeles, főként német származású sörfőző mesterek is működtek már a később hatalmas sörgyárakká fejlesztett Haggenmacher Henrik és Dreher Antal-féle üzemek megjelenése előtt is. Ha Budán a bor, Pesten a sör volt a menő évszázadokkal ezelőtt, mi a helyzet a Duna két karja által körülölelt 21. századi Csepellel?

Az igényes sörfogyasztók előtt nem nagy titok, hogy a sváb felmenőkkel rendelkező Rizmajer József immár húsz éve főzi-erjeszti italait, ami napjainkra szélesebb körben is ismert lett. Az elmúlt húsz év azonban korántsem sikertörténet a magyar árpaszörp történetében. A szépemlékű 90-es évek elején még egyre-másra nyíltak a kisüzemek, de az évtized végére egyre kevesebb tudott talpon maradni és a sarki kocsmától a menő étteremig mindenhol a jól ismert konzumsöröket lehetett csak kapni. Ezeknek legfőbb fegyvere, hogy semmilyenek: nem rossz ízűek, nehezen lehet belekötni, de pont ezért szörnyen unalmasak. Rizmajer sörei sorban szorultak ki a belvárosi helyekről, hiszen a multikkal ellentétben nem tudott egyszerre milliókat fizetni azért, hogy úgymond "maradhasson" – meséli Rizmajer József. Az már más kérdés, hogy később ezek a sörgyárak szép csendben árat emeltek, így a kocsmatulajdonosok csak rövid távon jártak jól, a fogyasztók meg még rövid távon sem.

Lefőzik a legjobbakat - a ház aljábanA családi ház pinceszintjén zsákok, hatalmas fémüstök és sörbarátokat megbabonázó illatok fogadnak.

"Nem is volt kérdés, mindenki birkózik" - meséli a ma is keménykötésű sörfőző, aki könnyedén dobálja a nehéz zsákokat és pakolja a hordókat. A fitt külsőhöz azonban nem elég a sportolói múlt: "a sörhas legjobb ellenszere a sok eladás" – mondja nevetve.

Persze egy kis versenyszellem sem ártott a fent vázolt 90-es évekbeli vadkapitalista viszonyok között: azért tudott túlélni, mert a söröket maga is tartotta csepeli kocsmáiban, így nem jutott a mindenáron olcsósító mikrosörfőzdék sorsára. A minőséggel itt akkor sem volt gond, hiszen a külvárosok lakói ugyanazt a főzetet itták - töredék áron – mint az egyik hotel vendégei a pesti Duna-korzón.

Rizmajer úr körbevezet bennünket és lelkesen mesél a sörfőzés folyamatáról, komlófajtákról, sörélesztőkről és receptekről. Közben iszonyatosan keserű, de brutálisan illatos komlót kóstolunk, aztán egy kis malátát rágcsálunk. Utóbbit egyébként a sörhöz nem darálják, hiszen a roppantott malátaszemek héjának komoly szerep jut a szűrés során. Az előadás közben olyan terminus technicus-ok hangzanak el, mint a "sör fűszere" (a komló), az "ászokolás" (erjedés és érlelés típustól függően megfelelő ideig) és "léhűtő" (ami a kedvenc foglalkozásunk lehetne). Zene füleinknek, de a java csak most jön: hamarosan megkóstoljuk a végeredményt.A sörbarátok zarándokhelye

A főzdéből bárki vihet haza a kiváló palackos sörökből, nagyobb ivók még hordóval is. De ha társasági életre vágyunk, érdemes átsétálni a közeli sörházba, hiszen amit itt tapasztalunk, bármelyik magyar település vagy belvárosi kerület megirigyelheti Csepeltől.

Azonnal látszik, hogy a panelekkel és kertes házakkal egyaránt övezett söröző a környék kedvence: kora délután van, a helyiségekben mégis sokan vannak, a kerthelyiségben pedig csak szerencsével találunk asztalt. Mindenkinek az asztalán van sör, mégsem érezzük, hogy ide - Bödőcs Tibor hasonlatával élve - a csepeli maligán-koalák csak lerészegedni járnának. Mindenki ismeri a másikat, az emberek békésen beszélgetnek, a sörök mellett szépen fogynak a kenyérlángosok, csabatkák, ha pedig begyújtják a kemencét, igazi fesztiválhangulat lesz úrrá, a sült csülök mellé pedig szépen csúszik a sör, akárcsak egy bajorországi Brauhausban.

A házban állandóan csapon tartott söröket (világos, konyakos-meggyes, porter) és idénysöröket (búza, karácsonyi, Maibock) is találunk. A sörkóstolást egy könnyű lágerrel kezdjük, ami az erősen komlózott cseh sörökkel ellentétben a németes vonalhoz áll közelebb: "Az én stílusom inkább a bajor, malátás dominanciájú sör" - mondja Rizmajer József a harmonikus ízű sört ízlelve. Mellékesen elmeséli, hogy a közelmúltban beiratkozott az egyetemi sörmesterképzésére, ahol mindenki azt kérdezi, hogy ő tartja-e az előadást. Értjük, miért.

A Cingulus "éjfekete csepeli porter" gazdag ízvilágú, különleges zamatú sörkülönlegesség. Az igen erős sörfajtát a 19. században az angol dokkmunkások számára gyártották, csepeli társaik csak bánkódhatnak, hogy ezt a főzdét csak 1994-ben alapították... A 6,5 százalékos, malátás sör erős, mint a római katonák fegyvertartó öve és fekete, mint a piarista szerzetesek derékszalagja - mindkettőt cingulus-nak hívják, innen kapta ez a sör is a nevét.

A következő sörbe valódi méz, narancs és gyömbér is kerül, amelyet összefőznek, így egy kissé pikáns, de harmonikus ízű különlegességet kapunk, ami után szűretlen, citromkarikával felszolgált, erős búzasör következik. "Ahogy Cortez lenyomta az azték birodalmat, úgy a Rizmajer is lenyomja a nagyokat." - mondja nevetve a tulajdonos a következő sörről. Bár a legtöbb gyárnál a kukorica csak egy pótanyag, - egyben szitokszó - ez a mexikói eredetű, kísérletező sör 55% felett tartalmaz kukoricát. A sör mellé csabatkát is rendelünk, ami a többi termékhez hasonlóan remek ár-érték arányú és főként finom ropogós. Végül egy meggyes sört kérünk, amit az tesz különlegessé, hogy szörpök hozzáöntése helyett igazi meggyágyon érlelik, majd hogy visszaadják az "elveszett" alkoholtartalmat, konyakkal erősítenek-lágyítanak.

A teljes kínálatot végigkóstolva a hely tovább marasztal, ezért szívesen beszélgetünk a többi sörbaráttal. Nagyobb részük csepeli, de sokan járnak ki a "városból" is. Az egyik asztalnál ülő két buszsofőr azért jár ide a barátaival és feleségével, mert "ide tényleg mindenki jöhet". Csepelen van jó pár kocsma, de ide nem elsősorban inni járnak, hanem találkozni.

Így van ezzel Zoli is. A rokonszenves, különös viseletű srác mezőgazdaságból szeretne megélni, szántóföldi zöldségtermesztést tanul és épp a ZH-ra jött ide tanulni, de közben Barnabás barátjával vitatja meg dolgait. A sörház az egyik törzshelye, de a Csepel Táncegyüttes próbáira is rendszeresen jár.

"Rizi, a kávédat majd légy szíves!" - szól egy törzsvendég a tulajdonos után, akit tényleg mindenki ismer. "Mindig meg akar hívni egy kávéra." - mosolyog Rizmajer úr és látszik, hogy elégedett. Hiszen itt mindenki megtalálja a helyét.