A kívül belül megújult Akvárium Klubra ezentúl már nem csak ivós-szórakozós helyként kell tekintenünk, hanem akkor is bizalommal gondolhatunk rá, ha éppen egy jó éttermet keresünk. A nemrég nyílt Aqua Bistro naponta változó menüvel, minőségi konyhájával és letisztult, akvárium-hangulatot idéző dizájnnal a belváros egyik ígéretes új helyének tűnik.

Tavaly a legtöbben csak a mosdó miatt jöttek le ide az Erzsébettérről, félbeszakítva a fűben iszogatást, a megújult AkváriumKlub mostantól viszont már egyéb szempontból is vonzó célpont lehet reggeltől késő estig. Ennek oka a frissen megnyílt AquaBistro, ahol a jól megszokott belvárosi környezetben ehetünk jót, elfogadható áron.

Az első dolog, ami először feltűnik, az a tágas terasz, ami igazából könyörög azért, hogy leüljünk, ha nem is feltétlenül enni, akkor legalább egy limonádéra. Az étterem belső része sem okoz csalódást, tágas, jól belátható tér, letisztult bútorok, és amikor beléptünk, a fejünk fölötti medencén átszűrődő napfény izgalmas fényjátékkal alapozta meg az igazi akvárium-fílinget. Nagy örömünkre, semmilyen vízi élőlényre utaló dekor nem volt a helyen.

Az AquaBistro minden szempontból megkaphatja a bisztró minősítést: egy napi menü (1190 Ft), 4 fajta szendvics, 3 előétel, 2 leves, 4 különféle tészta, és pont 10 főétel szerepel az étlapon, tehát viszonylag gyorsan ki lehet választani, hogy mit szeretnénk enni, és egyébként az ételek szervírozása is elég gyorsan megy - bár ottlétünkkor nem voltak túl sokan.

Mi kezdetben házi limonádét rendeltünk, amit különböző speckó ízesítéssel is lehet kérni, például zöld almával. Ez - amellett, hogy jól néz ki - nagyon jó is volt, és kellemesen megágyazott a megrendelt előételnek, ami humusz (750Ft), kacsapástétom+almakompót+saláta (750Ft), lazactatár+uborkazselé+tormahab (1490 Ft) volt. Ezekben nem kellett csalódnunk, a humusz például meglepő módon a tökéletesség irányába mutatott, ami elég ritka, a többiről pedig az a domináns vélemény, hogy remekül harmonizáltak egymással az ízek, a lazac megfelelően passzolt a krémhez, a pástétom pedig jól működött az almával. Az előételekhez egy kosárkában hoztak 3 darab celluxtépő alakú a klub logóját formázó kenyérkét, amik ugyan kicsit fojtósak voltak, de finomak és hasznosnak bizonyultak a humusz elfogyasztásakor. Külön örültünk neki, hogy ezeket az előétel után nem vitték el, hanem felhasználhattuk őket a többi fogás mellé is, például a töltött cukkini mellé érkező kaporszósz kitunkolásához.

A főételekre nem kellett sokat várni. Ezek közül is 3 fogást rendeltünk: ropogós kacsamellcsíkokatreteksalátával (1490 Ft), zöldhagymás rizottót fokhagymás garnélával (1890 Ft), illetve a napi menüből töltött cukkinit kapormártással (menüben 1190Ft).

Alapvetően minden rendben volt, a rákban a csapatunk egyik tagja kellemesen csalódott (mert amúgy nem szereti), a töltött cukkinit ennél jobban valószínűleg nem lehetne elkészíteni,a kacsával viszont volt egy aprócska gond, ugyanis túl száraznak találtuk. A napi menü viszont nagyon jól van kitalálva, és emellett nagyon vegabarát is: minden nap van egy húsmentesleves, és egy válaszható húsos, illetve egy húsmentes fogás.

Végső konklúzióként azt kell mondanunk, hogy a hely el lett találva. A környezet kellemes, a helyszín tökéletes, a víz miatti fények megnyugtatóak, a kiszolgálás pedig gyors, profi és kedves. Az is érezhető, hogy konyhán sem kezdő séfek dolgoznak, az ételeken éreződik, hogy jó alapanyagokból készülnek és megfelelő szakértelemmel vannak összerakva. Az egyetlen zavaró elem az adagok mérete volt: egy felnőtt férfi valószínűleg tényleg csak úgy lakna jól, ha végigenné az összes kategóriát. Ez egyébként nem számít büntetésnek, mi bármikor szívesen vállalkozunk rá.