Amikor utoljára a Kossuth tér építkezésén jártunk, még - első látásra - hatalmas felfordulás fogadott: mindenhol építőkockák, cementes zsákok, festékes vödrök, sürgölődő munkások, na meg durva zaj. Természetesen ez csak az első benyomás volt, hiszen ha nem tartottak volna rendet, nem is készült volna el időre a tér és a látogatóközpont. Utóbbit még biztosan nem láthattad, így nem is volt kérdés, hogy Tima Zoltán vezető tervező kíséretében bejárjuk és befotózzuk nektek.

Korábban Wechsler Tamás nagyszerű fotósorozatán keresztül tudósítottunk a Kossuth tér megújulásáról, majd a vezető tervező kíséretében be is jártuk az akkor még erősen épülőfélben lévő látogatóközpontot és a teret. Több hónap kemény munka után, Tima Zoltán építész és Mohácsi Sándor tájépítész tervei nyomán elkészült a tér, amit szintén fotósorozatban mutattunk be, ahogy a közeli, szintén megújult Olimpia parkot is. Végül a napokban megtörtént az Országház északi oldalán, a föld alá süllyesztett látogatóközpont műszaki átadása. A berendezés és a kiállítások anyaga a nyári, immáron végleges átadásig kerülnek be, de a terek ebben az üres, letisztult állapotban talán még inkább megmutatják a 21. századi építészeti értékeit. "Az épületet ünnepélyesen átadom!" - mondja nevetve Tima Zoltán és ezzel belépünk a látogatóközpontba.
Kávézó a passzázsban

A tér rekonstrukciója, valamint a látogatóközpont és persze a mélygarázs megépítése sokrétű feladatot jelentett mind a tervezőknek, mind a kivitelezőknek. Az egyik legfontosabb alapelv volt, hogy mivel a tér egy történelmileg egységes, esztétikailag átgondolt egységet képez. A most felújítandó épületnek - nagy méretei ellenére - nem szabad az összképben megjelennie, ezért teljes egészében a föld alatt kapott helyet, látványa egyáltalán nem zavaró. Sőt, a fogadótérhez vezető passzázs és a lépcsősor megteremti az eddig hiányzó összeköttetést a Duna-part és a tér között, ami azért is fontos, mert a Parlament napjainkra teljesen körüljárhatóvá vált.

Az üvegfalú helyiségekből látható elsőrangú dunai és budai panoráma miatt a kávézó és az ajándékbolt helyszínválasztása ugyancsak szerencsés ötletnek tűnik. A fogadótérben találjuk továbbá a jegypénztárat, a ruhatárt és a többi kiszolgáló helyiséget, valamint ebben a részben nyílik majd a magyar parlamentarizmus történetét bemutató kiállítás. A fából készült bútorzat letisztult és trendi, az infografikák színvilágát a fekete, a fehér és néhány helyen a piros uralja.

Megtisztított téglafalakA fogadótér üvegfalait elhagyva elindulunk a földalatti folyosók felé, amelyek a látogatóközpontot az Országház épületével kötik össze. A beton és a téglafolyosó találkozása jelzi a váltást, ahol az új épületből a régibe lépünk - ezt a kontrasztot tovább hangsúlyozza, hogy a téglafalakat mindenhol megtisztították. A kortárs elemeket viszont nem lehetett és nem is akarták elrejteni, a folyosót markáns betonelemek bontják szakaszokra és ezekben kapott helyet a világítás is.

Közvetlen a kiállítótér előtti folyosó vakolat nélküli téglaboltozata alatt olyan, még Steindl-féle építkezés idejéből maradt eredeti építészeti relikviák lesznek kiállítva, amelyek a padláson vészelték át az elmúlt több mint száz évet.

Trendi és visszahúzódóAz egyelőre üres kiállítótérbe lépve olyan érzésünk támad, hogy a magasztos intézmény lehetne akár egy trendi minimalista berlini technóklub is. A visszafogott, egyszerű szerkezetek hagyjákérvényesülni az udvar fölé magasodó neogótikus épületrészeket, a később kiállítandó anyagokat és persze jó időben a kék eget. A helyiség kialakításához használt fehér cementet, valamint a fehér műgyanta bázisú, csiszolt terazzo padló is egyszerű, de mégis elegáns hatást kelt. A végeredményhez az építészek szerint döntő a megrendelő hozzáállása: "Szerencsére rugalmasan álltak a kérdéshez, ahogy ennek amúgy minden esetben normálisan történnie kellene. Nem kellett fölösleges dolgokon vitatkoznunk."

Az Országház egyik legnagyobb udvara alatt megépített helyiségben az Országház építéstörténetét bemutató tárlat kerül. Itt egyébként korábban egy jellegtelen, a Rákosi-korszakból származó épület, az úgynevezett "szuszogó" állt, ahol még a Kádár-kor alatt is lehallgatóközpont működött. Nevét onnan kapta, hogy a telefonvonalakat egy másik csővel vették körül: ha valaki megpróbálta ezt megfúrni, a benne lévő nyomás megváltozott, így azonnal észrevették volna az ellenséges támadást.A nyárra elkészülő kiállítást lelki szemeink elé képzelve, a különlegesen megvilágított folyosókon távozunk. Ha véglegesen megnyílik az épület, biztosan teszünk egy próbát és megnézzük a két kiállítást, de ha már itt járunk, a késő-ókor egyik legfontosabb műtárgyaiként ismert Seuso-kincseket sem hagyjuk ki. Ami pedig szintén nem hátrány, hogy a külföldiek előtt sem kell szégyenkeznünk: a kortárs épület fővároshoz, ha úgy tetszik, világvároshoz méltó körülményeket teremt a látogatáshoz, de csendes visszafogottságával mégsem akarja magára vonni a figyelmet. Elismerésünk érte.