Március 6 és 9. között, idén hatodik alkalommal kerül megrendezésre az Építészeti Filmnapok a Toldi moziban, ahol a világ minden részéről érkező, érdekesnél érdekesebb, tág értelemben vett "építészeti" témájú filmeket mutatnak be. A témák visszatérőek: furcsa közösségek, életképek egy utcasarkon, építészportrék és társadalmi kérdések. Egy nemzetközi filmfesztivál, nem csak építészeknek.
A filmnapok ötletgazdája Jord den Hollander, "a rotterdami nagybácsi", aki egyszerre építész és filmrendező, valamint a műfaj klasszikusának számító, kétévente megrendezésre kerülő rotterdami fesztiválnak a szellemi atjya. A nemcsak nevében holland atyafi emellett a budapesti fesztivál létrejöttében is rengeteg segítséget nyújtott, nem utolsó sorban karizmatikus és vidám személyisége és persze szakmai kapcsolatai révén.
A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szakmai irányításával megvalósuló programsorozat az évek során egyre nagyobb és profibb lett, de ma is minimális pénzből hozzák össze - a jegyárak ehhez mérten nagyon barátiak. A merítés nagyon széles, így minőségi és érdekes alkotásokat válogattak nekünk a szervezők, elsősorban Közép-Európára koncentrálva. A vetítések mellett különböző programok is lesznek: az egyik workshop keretében például azt az izgalmas kérdést járják majd körül, hogy hogyan befolyásolja az építészetet a filmes látásmód.
"Korábban még mi írtunk egyesével a rendezőknek, hogy küldjék el a filmjeiket, ma már mi válogathatunk." - mondja Huszár Daniella és Soltész Mimi, a KÉK két kurátora. Van mire büszkének lenniük: "Korábban csak építészetről volt szó, ma már közel sem. Igazi nemzetközi fesztivállá nőtte ki magát, ami a régióban teljesen egyedülálló."
A sok film közül különösen érdekesnek ígérkezik a Minden naptól egyre távolodunk! című német film, ami három, saját épületükért küzdő moszkvai embert mutat be, miközben a befektetők egyik ingatlant bontják (és építik) a másik után, totálisan megváltoztatva a környezetet.
Az Otthonom, Mutonia című olasz film egy furcsa közösséget mutat be, akik összegyűjtött hulladékokból és roncsokból építettek maguknak ideiglenes kisvárost. Ezt a kísérleti telepet, vagyis az otthont jó két évtized után föl kell számolni.
A Velence-szindróma című olasz film arra az óriási ellentmondásra világít rá, hogy bár 20 millió turista érkezik évente a lagúnák világába, Velence mégis szellemváros. A modern tömegturizmus a várost díszletként használja, amely mögött jóformán nincsen senki: a helyiek a szárazföldre költöznek a növekvő lakásárak miatt, a palotákat pedig olyan milliomosok veszik meg, akik néhány napot töltenek itt egy évben.
Végül a Mi még emlékszünk című mexikói rövidfilmet kell kiemelni, ami tulajdonképpen egy időutazás abba a világba, amiben a filmszínházak, a mozik még a városok alkotórészei voltak.
Elgondolkoztató és látványos alkotásokat egyaránt találunk a programban, így bármelyik filmet is választjuk, nem fogunk unatkozni. Ha pedig megfáradtunk a filmnézésben, a Toldiban minden este partyval folytatódik az este, a nyitóbulin pedig Finta Sándor tolja a zenét: egy biztos, budapesti főépítész még sosem volt DJ!
