Az Edinas Paper Installations tavaszköszöntő gerilla-installációja belopta magát a szívünkbe - a Deák tér két fájára összesen százötven, kézzel készített papírvirág került a közelgő évszak beharangozójaként. A virágok a tervek szerint egy hétig maradnak fent a fákon, de tervben vannak még egyéb, kisebb-nagyobb megmozdulások is. Képriport és interjú.

A projekt mögött álló Németh Edina így nyilatkozott: „nagyon fontosnak tartom megmutatni, milyen hangulatokat lehet papírral varázsolni, több olyan akciót is szeretnék, ami megmutatja, hogyan tud ez megjelenni a városban, terekben, épületekben - hogy lássák az emberek”. Ez rövid távon mindenképp sikerült - nem mindennapi élmény, ha a villamosról leszállva egy "apa-fia" találkozás szemtanúi (papír-fa, ugyebár) vagyunk, ráadásul ilyen díszes keretek között. A Deák tér amúgy is populáris célpontja a gerillaakcióknak, emlékezzünk csak arra, amikor a helyet kötött virágpárnákkal és feldíszített oszlopokkal dobták fel.

„Minden darab kézzel készült, vastagabb papírból, hogy jobban bírja, ha esik. Egy hétig szeretném fent hagyni őket és nagyon kíváncsi vagyok, hogyan fognak rá regálni az emberek, otthagyják-e; most, reggel valaki letérdelt a villamoson és úgy fotózta le. Megmozgatja ez az embereket, abszolút. Szeretek ilyen apróságokkal örömöt csempészni az emberek életébe."

Edina egyébként papírinstallációk és dekorációk teljeskörű koncepció tervezésével és kivitelezésével foglalkozik, amiket rendezvényekre, kirakatoknak, fotóstúdióknak készít. Hozzá és társaihoz kötődik a Szépművészetiben tartott Barokk! két terme, a burjánzó, színes virágfallal és a lehulló toll-csillárfelhővel (együttműködésben a Karcsi Papírboltjával); valamint, még nem az Edinas Paper Installations keretében, de az AnKERT tavaly nyári megnyitójára alkotott, háromszázötvenhét papírrepülőt magába foglaló installáció is hozzájuk köthető. Úgy érzi, a belsőépítészeti és a marketinges tapasztalatokból sikerült végre egy olyan koncepciót hajtogatni, ami a két világ keresztmetszete. A tervek közt szerepel a workshopoktól kezdve sok más közösségi megmozdulás is, például egy speciális, jókívánságokkal teleírt papírrepülő-raj, amit egy tetszőleges budapesti épület tetejéről indítanának útjára.