Igazán kedves kis helyre bukkantunk Óbudán a Kolosy tér szomszédságában. Az Edvinoban lehet reggelizni, ebédelni, vacsorázni, borozni, de beugorhattok egy kávéra és egy sütire is. Otthonos hely ötletes dekorral, olcsó és finom ebédmenüvel, házi péksüteményekkel, magyar borokkal, szuper szörpválasztékkal és nagyon kedves személyzettel.

A hely a tulajdonos, Edvin után kapta a nevét, ahogy végigsétáltunk a Csemete utcán, már messziről kiszúrtuk a bájos kis teraszt. Belépve kicsit olyan, mintha valakinek a nappalijába érkeznénk meg, otthonos hangulat fogad: más-más típusú fa asztalkák, tonet székek, jól megpakolt szekrények, üres boros üvegekből készült lámpa búrák lógnak le a plafonról.

A tavaly májusban nyitott bisztróba főként a környéken dolgozók járnak előszeretettel, minden nap friss kétfogásos menüvel készülnek ebédidőben, igazán baráti 990 forintos áron. Ott jártunkkor éppen zöldségkrémleves és mexikói csirke volt a menü. Készítenek friss szendvicseket, szalámi és sonkatálakat, a sajttál pedig, ahogy az étlapon is írják, nem trappistából van.A nappali feelinget tovább erősítette bennünk a „napi saláta, ahogyan szereted” elnevezés, Rebekától a nepáli gyökerekkel rendelkező, de Indiában született, s immáron öt éve Magyarországon élő felszolgáló hölgytől megtudtuk, hogy ez a saláta a vendégek egyik kedvence, mert mindenkinek úgy készítik el a házban rendelkezésre álló alapanyagokból, ahogyan otthon magunknak is csinálnák, zöldségekkel, csirkével vagy rákkal, különleges olajokkal és ecetekkel, kívánság szerint.

Az Edvinoban reggelizni is lehet (vasárnap kivételével), választhatunk helyben sütött croissant, friss házi diós kenyeret, bagettet, finom francia és olasz sajtokat. Ha villásreggelihez támad kedvünk, akkor tojást is készítenek, bármilyen módon, ahogy szeretjük. Minden nap van friss almás és meggyes pite, és isteni csokis muffin is. Több vendég szerint is isteni kávét főznek, mint mondják, az espresso olyan, akár Olaszországban. A lányok kedvence az almás pite latte macchiato, na, ez tényleg tömény csábítás. Érdemes letesztelni. A sütik mellett a pulton csodás szörpkínálatot fedeztünk fel, egyik forrásuk csopaki Tamás pince, van levendula, menta, pitypang és ánizs szörp is, de találtunk még házi citromfű, csipkebogyó, bodza és „gyógybomba” elnevezésű szörpöket is, amiket őstermelőktől szereznek be.

Esti menü akkor van, ha van szakács – ezt az étlapon is olvashatjuk. A tulajdonos is szokott főzni, ha van kedve, fokhagymás spagettit vagy sült vajhalat és lazacot. Nagyon szimpatikus mondatra lettünk figyelmesek, mint mondják „nálunk nem csöng a mikró, mert nincs”… Igazából semmi fakszni nincs itt, a hely attól jó, hogy egyszerű, barátságos és friss, teljesen tűrhető árakkal. Van fröccslap is, kisfröccsöt 290-ért nagyot 390-ért ihatunk, ezt nem árt megjegyezni a hamarosan elérkező terasz szezon miatt sem. A borválaszték széles, főként szép magyar borokat találunk rajta, a fehér és rozé tételekből pedig majdnem az összeset poharazzák is.

A borok mellé nagyon népszerű ropogtatni való a helyben sült grissini, ami többféle fűszerezéssel is kapható, méretes adag.

Az Edvino-ban szeretik a friss kávé illatát, a jó borokat, az ízletes falatokat – ezért nyitottak, és persze azért, hogy a vendég jól érezze magát. Jó, hogy a belvároson kívül is éledeznek az ilyen jó és kedves kis helyek.

Edvino Nyitva tartás: hétfőtől szombatig 8:00 – 23:00
Cím: 1036 Budapest, Csemete utca 1.
Asztalfoglalás: 0620 937 5377