Hurrá, újra itt a Sziget fesztivál! De kiket nézzünk meg, a gótokat vagy a villanygitárosokat? Hol kapjuk meg a szükséges információkat? Mikor ki lép fel, melyik színpadon? Idén is segítünk rendet vágni a fesztiválközösség szabályzatában, és azt is elmondjuk, kitől mire lehet számítani, és kiket érdemes megnézni: íme az egy hét együttlét negyedik napja.

A szombati napot érdemes az Enter Shikarival (16:00, Nagyszínpad) nyitni. Miért? A válasz egyszerű: döngölt már a földbe a metalcore-os szélesterpeszes-oldalláncos gitárriffekkel egy időben pár gyomorrengető, falbontó basszus-szörnyeteg? Ha még nem, akkor Anglia egyik leghúzósabb exportcikkének a koncertje kötelező kör lesz. Az Enter Shikari ugyanis úgy ötvözi a hardcore-alapú zenéket az elektronikus vadhajtásokkal (legyen az dubstep, drum ’n’ bass vagy éppen trance), csordavokálokkal, tiszta énekkel, hogy egyáltalán nem lepődünk meg, hogy több zenei szaklap is (NME, Kerrang!, Rock Sound) az elkövetkezendő évek egyik legmeghatározóbb zenekarának választotta őket. A politikai töltet és a remek szövegek mellett komoly ütőkártya még, hogy a banda legendás koncerteket ad, 2009-ben a Download fesztiválon még a body surf rekordját is megdöntötték. (Aki koránkelő, az még a remek hip-hop koncerteket adó TheShowCrew (15:00, Magyar Zenei Színpad) koncertjét is elcsípheti.)

Nem sokkal a koncert vége után kezdődik a Halott Pénz által is ajánlottNneka (18:00, A38 Színpad) koncertje, aki abban a ligában játszik, ahol Neneh Cherry, Erykah Badu vagy épp Lauryn Hill - bár a felsoroltak sokszor a partvonalról irigykedhetnek a hölgy karizmájára, sokszínűségére, érzékenységére. Nem hiába játszott már a The Rootsal és a Gnarls Barkleyval is, hozzájuk hasonlóan remekel a soulban, a hip-hopban és az r'n'b-ben, ráadásul mondanivalója is van, amit nem fél a közönség elé teríteni - szóljon az a harmadik világ országairól, vagy épp az egyéni nehézségeiről. 18:15-kor kezd a Világzenei Színpadnál az ország legjobb tamburazenekara, a délszláv népzene utazó nagyköveteként elhíresült Söndörgő.

A The Fratellis (17:45, Nagyszínpad) soft-rockban és egy-két dúdolható slágerben gazdag fellépését átugorva érdemes visszatérni az Editorsra (19:30, Nagyszínpad). A birminghami ötösfogat sokáig úgy élt a köztudatban, mint „a szegény ember Interpolja” – büszkén vállalva a Joy Division örökségét, és az olyan bandák társaságát, mint a White Lies. Az eredetiséget pedig csak addig kérték rajtuk számon, amíg fel nem csendült a Münich vagy a Blood, amelyek bőven megértek egy fekete misét. A bevált post-punk sablonok a második albumra sem tűntek el, csak felzárkózott hozzájuk a U2 és az R.E.M.
mint ihletforrás. A harmadik albumra azonban húztak egy The Horrorst, a gitárokat szinte teljesen háttérbe szorították a szintetizátorok, az Interpolt felváltotta a "Some Great Reward"-éra Depeche Mode-ja, és Ian Curtist eltemetve elérkezett a New Order kora. A banda negyedik, "The Weight Of Your Love" című albumával és - a setlistek alapján - mind a négy lemez slágereivel érkezik a Szigetre. Velük egy időben kezd azonban az a Dub FX is (19:30, Party Aréna), aki a Youtubenak hála lett beatbox világsztár. Benjamin Stanford ugyanis a szájüregében keltett zajokat veszi fel, élőben loopolja és rétegzi egymást őket, ráénekel, hogy aztán a végén valami igazán eredeti dolog szülessen.

A nagy melegben aligha találnánk jobb helyet Izlandnál, de ha nem jutnánk el oda, majd segít Emilíana Torrini! Az énekesnő tagja volt a Magyarországra rendszeresen érkező GusGusnak, de dolgozott már Kylie Minogueal és a Thievery Corporationnal is, ráadásul szívesen nyúl olyan klasszikusokhoz, mint a Tom Waits-féle I Hope That I Don't Fall In Love With You. Egyébként pedig a fülnek kellemes popzene épp annyira a kisujjában van, mint a sanzon vagy a rock.

Őt követi majd a Hadouken! (21:40, A38 Sátor) A brit

grimecore

kollektíva öt éve úgy csapódott be mindenki tudatalattijába, mint a Street Fighter széria azonos nevű, legendás tűzgolyós támadása. A

That Boy That Girl

című grime indulót a

The Streets mögött álló Mike Skinner felkapta , onnantól pedig nem volt megállás a

new/nu-rave

sztárságig. A banda egy dobozba tette a

Pendulum ot és a

The Prodigyt , a

wooble dubstepet , a

grime-ot , az elektronikát és az indie rockot, majd felrobbantotta az egészet, bele a közönség arcába. Azt pedig, hogy a new rave korszak még nem ért véget, mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy a banda harmadik albuma, az

Every Weekend

februárban jelent meg, és a legtöbb zenei szaklap elismerően nyilatkozott róla. A nagyszínpadon pedig Mika (21:30) lép majd fel. Mozgalmas popdalok, a gyerekkor varázsa, párnacsata, harsányság, a Scissor Sisters egy személyben!

Őket követi majd a micisapkás bojlerszerelőnek kinéző groovekirály, Parov Stelar (23:30, A38 Színpad), aki a teljes bandájával, lendületesen ontja majd magából a bécsi kávéház-jazz legjobb darabjait, és a d'n'b egyik legkeményebb alakulata, a Noisia (02:00, A38 Színpad).