Neil Jordan, Steven Soderbergh, Woody Allen és Nicolas Winding Refn lesznek a rendezői húzónevek ebben a hónapban. Az utolsó nyári hullámban kapunk könnyű kis vígjátékokat, szórakoztató akciómozikat, közben elvétve egy-két drámai gyöngyszemet is.

Byzantium

Neil Jordan az Interjú a vámpírral után csaknem két évtizeddel egy újabb vérszívó tematikájú, ám kellően érzelmesre és romantikusra hangszerelt filmmel örvendeztet meg minket. A fókuszban ezúttal anya és lánya állnak, két rejtélyes nő, akiknek nyomát bizarr gyilkosságok szegélyezik. Ha mindez nem volna elég, csakhamar az is kiderül, hogy Clara (Gemma Arterton) és Eleanor (SaoirseRonan) saját múltbéli démonaik elől menekülnek – amelyek, persze, mindenütt rájuk találnak.
Premier: augusztus 1.Molière kétkeréken

Kedves francia vígjátékot kapunk augusztus első hetében a mozikban, amely több ponton kötődik a címben megidézett híres komédiaíró klasszikusához, a Mizantróphoz. A városi csillogást és művelt közönséget maga mögött hagyó színházi művész egy kis szigetre vonul vissza a világ elől, mégis megtalálják az embergyűlölő komédiájánakcímszerepével. A darab munkálatai közben pedig maga az élet is egyre inkább molière-i módon formálódik.
Premier: augusztus 1.Bennfentes játék

A rendező, Costa-Gavras neve ismerősen csenghet az ínyenc mozirajongóknak. A politikai témákat feszesen pergő, izgalmas filmek formájában feldolgozó alkotó pályájának legnagyobb darabjai tartalmas mondanivalójuk mellett kiváló thrillerekként szórakoztatnak. Legújabb alkotásához hátteret a bankvilág, apropót pedig a gazdasági világválság, no meg az annak talaján elburjánzó korrupció és hatalmi játszmák adják.
Premier: augusztus 8.Csak Isten bocsáthat meg

A hamar kultstátuszt szerzett Drive! után Nicolas Winding Refn, kerülve a túl nagy kockázatot, új filmjében is hozza a legfontosabb elemeket, amiket elvárunk tőle: a mocskos – ezúttal bangkoki – alvilágot, az erőszak felkavaró képeit, a fojtott, fülledt, örökké félhomályos atmoszférát és RyanGosling kifürkészhetetlen tekintetét a főszerepben.
Premier: augusztus 8.Red 2

A nyíltan a nyugdíjas korosztályt rivaldafénybe állító geronto-akciófilm, a Red nagy sikere után nem meglepő, hogy már itt is a második rész. A bevált csapaton nem változtatnak, Bruce Willis, John Malkovich és Helen Mirren mellé, és az előző részben elbúcsúztatott Morgan Freeman helyére most Sir Anthony Hopkins kerül. A visszavonult titkosügynökök ismét az ifjakat megszégyenítő módon állnak helyt a legabszurdabb, egyben legszórakoztatóbb akciók közepette.
Premier: augusztus 8.Elysium – Zárt világ

A jövőben az emberi társadalom két részre szakad. A boldog kevesek Elysiumban élnek fiatalon, egészségesen és gazdagon. Természetesen a többiek ezért hatalmas árat fizetnek: ők az egyre lakhatatlanabbá váló Földön maradtak, szegénység, éhezés és szenvedés az osztályrészük. Mígnem egy magányos hős (Matt Damon) el nem szánja magát, hogy leküzdje az áthatolhatatlan szakadékot.
Premier: augusztus 15.Percy Jackson – Szörnyek tengere

Az új Harry Potterként emlegetett tini-fantasy könyvsorozatból készült újabb film is ebben a hónapban érkezik a mozikba. A történet középpontjában itt is egy különleges tizenéves kamaszfiú áll, oldalán hű barátaival, épp csak most a mágia és bájitalok helyett az ókori görög mitológia istenei, valamint az ő tinédzserkorú, félisten leszármazottai bírnak természetfeletti erővel. Nagy veszélyekkel járó küldetés természetesen most is akad, a világot kellene megmenteni…
Premier: augusztus 15.Kick-Ass 2

A képregényrajongó tini, Dave (Aaron Taylor-Johnson) három éve jelent meg először mint maszkos bosszúálló, hús-vér szuperhősként. Immár valódi csapatként térnek vissza az érettségi és a nagykorúság küszöbén álló hősök. Meglepetésükre ráadásul folyamatosan újabb és újabb jelmezbe bújt önkéntesek csatlakoznak hozzájuk, hogy leszámoljanak a gonosszal. Még szerencse, hogy a nagy ellenlábas sem várat magára sokáig.
Premier: augusztus 22.Tékozló szív

Egy újabb lírai hangvételű francia dráma, amelyben AudreyTautou elkápráztathatja rajongóit. A XX. század első évtizedeiben járunk, a kényelmes jómódban, ám egyszersmind kiszámítható unalomban élő Thérese a házasságban látja a megfelelő kiugrási lehetőséget addigi életéből. Az ügyes párválasztásnak köszönhetően Desqueyroux-val hatalmas közös vagyonra tesznek szert, a vonzalom és a boldogság azonban innentől kezdve teljesen kivész a mindennapjaikból. Thérese továbbra is a kitörés módját, a kiutat keresi, ám ezúttal drasztikus módszert választ: titokban mérgezni kezdi a férjét.
Premier: augusztus 22.Túl a csillogáson

Steven Soderbergh ezzel a filmmel letette az asztalra a maga meleg-filmjét. Méghozzá olyan nagyszerű társak segítségével, mint a brillírozó Michael Douglas, Matt Damon és Dan Aykroyd. A világ első modern szupersztárjának, a zongoravirtuóz Liberace-nek és fiatal, tapasztalatlan sofőrjének meghitt kapcsolata a hetvenes évek, a diszkókorszak szemkápráztató csillogásának előterében bomlik ki.
Premier: augusztus 22.Blue Jasmine

Előrehaladott kora ellenére Woody Allen - noha már egyáltalán szerepel bennük - rendületlenül készíti az újabb és újabb filmeket, és igyekszik minél mélyebbre ásni az emberi kapcsolatok szövevényes és kiismerhetetlen hálójában. Ballépések, elrontott sorsok, helyrehozandó viszonyok fémjelzik a Blue Jasmine-t is. A főhős, Jasmine (Cate Blanchett) egész életében mindent megkapott, amikor azonban férje elválik tőle, kisemmizve kerül az utcára. A fényűzéshez szokott asszony húga (Sally Hawkins) családjához költözik, ahol olyan mindennapi élethelyzetekkel és megoldandó problémákkal találja szemben magát, amelyekhez azt sem tudja, hogyan fogjon hozzá.
Premier: augusztus 29.Cézárnak meg kell halnia

A Berlinben tavaly Arany Medvedíjjal jutalmazott olasz alkotásban Róma egyik legmagasabb biztonsági fokozatú fegyházában a rendkívül hosszú időre elzárt, vagy akár életfogytiglani börtönre ítélt rabok szokatlan feladatot kapnak: el kell játszaniuk ShakespeareJulius Caesarját. A projekt nem könnyen indul be, lassanként viszont az egyre aktívabban közreműködő elítéltek saját művészetterápiájává válik az szokatlan színházi munka.
Premier: augusztus 29.Egy francia család szexuális krónikája

Ha valaki a Francia Filmtavaszon lemaradt erről a moziról, most új esélyt kap, hogy pótolja. A 18 karikás alkotás a szexualitás kimeríthetetlen kérdéseit boncolgatja, ám üdítően új hangvétellel közelít a témához. Egy átlagos francia család generációkon átívelő szexuális problémáit vígjátéki köntösben követhetjük végig, a nyílt és találó fogalmazásmód mellett nem kevés frivol humorral fűszerezve.
Premier: augusztus 29.

Előző havi válogatásunkat itt megnézhetitek.