A jól bevált stratégiát követve idén is az elmúlt időszak legjobb art filmjeit válogatta össze a Mozinet, hogy július 19. és 21. között, egy hétvége erejéig elfoglalja a Művész mozi vásznait. Az Oscar-jelölt alkotásokat, az európai fesztiválkedvenceket és a hamar kultstátuszba került botrányfilmeket a Filmnapok keretében a megszokott jegyárakhoz képest kedvezményesen nézhetjük meg, a repertoár ráadásul rendkívül szélesnek és színesnek ígérkezik. Összeválogattunk néhány figyelemre méltó darabot a legkülönbözőbb műfajokból!

Összesen 18 filmet láthatunk majd a három nap során, ezek között szerepel majd a hivatalos premier előtt vetítettRenoir, illetve olyan, korábbi években bemutatott filmek, melyek a Filmnapok alatt a közönség igényei alapján kerülnek vissza a mozikba – ilyen például a belga Bikanyak, vagy a kedves francia nyári romantikus, a Szerelem a hatodikon. További jó hír, hogy az igazán nagyétvágyú filmrajongók is jól járhatnak, mivel öt különböző vetítésre váltott jegy után egy hatodik filmet grátisz megnézhetnek! Lássuk, miből érdemes szemezgetni!

Az Oscar-kedvenc: A messzi dél vadjai

Ha valaki még nem látta a tavalyi év legsikeresebb indie filmjét, itt a remek alkalom, hogy pótolja! A világtól elzártan, alkoholista apjával egy varázslatos kisközösségben élő Hushpuppy története az emberi civilizációról tesz súlyos megállapításokat. A meglepően komoly téma ugyanakkor az élet csodáira érzékeny, ösztönös és ártatlan, hatéves kislány szemszögéből bemutatva sallangmentessé és szerethetővé válik.
Vetítik: júl. 20. 21hA vérbeli provokátor: Polisse

A színész-rendezőnő Maïwenn tizennyolc karikás filmje a francia rendőrség gyermekvédelmi osztályának életét mutatja be több, lazán összefogott epizódon keresztül. A végletekig lecsupaszított, dokumentarista stílus tökéletes a torokszorító téma ábrázolásához: a gyerekek által és gyerekek ellen elkövetett bűncselekmények megdöbbentő valósága a vagány és szókimondó francia filmben ábrázolva garantáltan felkavarja az állóvizet.
Vetítik: júl. 19. 21.15A keményvonalas művészfilm: Éhség

Steve McQueenmásodik nagyjátékfilmjét, A szégyentelent már az Államokban készítette, a britvideóművész amerikai mércével még mindig merésznek számító függetlenfilmes alkotása azonban a nagyságrendekkel nagyobb publicitás miatt sokkal jelentősebb sikert ért el, mint a kiváló első alkotás, az IRA-felkelőkről szóló Éhség. Ez a börtönfilm ábrázolásában még merészebb, hagyománytörőbb és eredetibb, mint McQueen második filmje, Michael Fassbender pedig már ebben is pazar alakítással örvendezteti meg a nézőket – egyszerűen kötelező!
Vetítik: júl. 20. 22hLondon sötét oldala: iLL Manors – Rázós környék

Ben Drew, azaz a rapper Plan Brendezését a hazai nézők először a Titanic Filmfesztivál zenés szekciójában láthatták, ez azonban ne tévesszen meg senkit, a tavalyi év brit botrányfilmje szigorúan felnőtt nézőknek ajánlott! A London külvárosában élő rapper-dalszövegírónak nem kellett a szomszédba mennie ötletekért ehhez a több szálon futó drámához – a téma szó szerint az utcán hevert, minden eseményt Plan B saját, vagy szűk környezetének valós élményei ihlették. Kábítószer, prostitúció, megélhetési bűnözés a film minden zenei és thrillereleme ellenére is ijesztő hitelességgel kerül a vászonra.
Vetítik: júl. 19. 22hFókuszban a szív: Tango Libre – Szabad a tánc

Ebben a francia-belga-luxemburgi koprodukcióban készült filmben a főszerepet voltaképpen maga az argentin tangó játssza. Ez a szenvedélyes, érzéki tánc szabadítja fel a gátlásokat, sodorja magával a szereplőket és alakítja a cselekményt. Az introvertált, esetlen és magányos börtönőr és a tánctanfolyamon megismert gyönyörű asszony története nem hétköznapi romantikus limonádé, hiszen leplezetlenül rámutat a szenvedély minden oldalára.
Vetítik: júl. 19. 18h

A Mozinet Filmnapok Facebook-eseményét itt találjátok, további vetítési időpontról pedig itt tájékozódhattok!