A kérdés nem költői, teljesen komolyan teszik fel mindazoknak, akik jelenleg és a jövőben meg végképp használni szeretnék a Telekit. Kik, miért és hogyan? Ezek a kérdések az abszolút bizalomkeltő tervek alapján elképzelhető eredménytől függetlenül is megérnek egy  kis magyarázatot, hiszen a közösségi tervezés bár nem újkeletű, de aktuálisan is több szempontból támogatásra érdemes munkafolyamat. A részletekről az Új Irány Tájépítész Kft. egyik tervezőjével, Tihanyi Dominikával beszélgettünk.

Tér: szív alakban, közösen

A Józsefvárosi Önkormányzat megbízásában a Teleki tér
tevezőcsapata: Kovács Árpád, Kristin Faurest, Szohr Gábor, Tihanyi Dominika és mindazok, akik csatlakoznak a kilenc hetes műhelymunka során együtt tervezik meg az új Teleki teret.
Ezzel a tömör leírással találkozik mindenki, aki meglátogatja a program Facebook oldalát, ahol az egész tervezési folyamatot transzparenssé teszik. A felület és a kommunikáció módja is jól igazodik a tervezés lényegéhez, hiszen az egyes alkalmakkor is azon van a hangsúly, hogy bárki szót kaphasson, megoszthassa az ötleteit, illetve álmait a jövő Teleki terével kapcsolatosan.Menetrendben újul meg

A Menetrendben is rögzített megbeszéléseken általában 20-30 fő mindig jelen van, akik nagyon aktívak és a lekesedésüket látva szinte biztos, hogy azután is zászlóhordozóként alakítják majd a tér életét, hogy az elkészül. A résztvevők két dolgot biztosan várnak a közösségi tervezés kapcsán: életterük visszanyerését, felújítást, illetve azt, hogy eggyel több okuk legyen arra, hogy szeretnek itt élni. Az esetleges vitákat is jó hangulatban, konstruktívan kell elképzelni, általában csak a költségvetés az, ami határt szab az elképzeléseknek, amelyek gyakran három óra hosszán át röpködnek a levegőben.

Eddid hat találkozó volt, melyek mindegyikét jellemezte az, hogy atervezői csapat hazai és külföldi példákkal dúsított előadásokkal is készült. Volt egy térfoglaló piknik is, amelyet a Teleki téren és nem az egyébként szokásos Kesztyűgyárban szerveztek meg.

A Teleki tér története és tanulságai témakörben is szerveztek fórumot, de a terveket az jellemzi inkább, hogy csak szellemiségében nyúlnak vissza a terület egykori funkciókhoz. Jelenleg ott tart a tervezés, hogy ma véglegesítik a koncepciót, melyet alaprajzzal is megpecsételnek.Jó irány

Budapesten már többször volt példa arra, hogy az építészek közösségileg terveztek a helyiek bevonásával – ilyenek például a Mátyás tér vagy a Palotanegyed Belső udvar programja.Tihanyi Dominika szerint az ilyen típusú tervezés azért kifizetődő több szempontból is, mert azontúl, hogy a lakosok ötleteikkel inspirálhatják a tervezőket, a programalkotást tekintve, relevánsabbak is az ő elképzeléseik.

„Tulajdonképpen a találkozókon az ő vonalaikat húzzuk meg mi” – mondja. Verbálisan nagyon jól működik az ötletátadás, a leképezésben jön jól a segítség.

Fontos az is, hogy bár az első tallákozásokkor még le kellett dönteniük a láthatatlan tervezői piedesztát, amire egyes résztvevők automatikusan felemelték a (táj)építész szakembereket. Szerencsére ez egy nagyon természetes folyamat során sikerült is, hiszen azon a szinten, amelyen még jelenleg is vannak (tehát a műszaki rajzok elkészítése előtt) mindenkinek ugyanannyit ér a szava. Nincsen szakmailag helyes vagy helytelen elképzelés; ötletek vannak, amiket egy egységes tervvé kell gyúrniuk. Ha ez 100%-osan megszületik, akkor kezdenek el kizárólag egyedül dolgozni a mérnökasztalok felett. Adiig hátra van még négy találkozó, július végét tűzték ki a zárás dátumának, a kivitelezés pedig már decemberben elkezdődhet.
Van miért várni a nyolcadik kerületi telet!

Budapest folyamatosan változik, hamarosan a Blaha Lujza tér is kap egy kis frissítőt.