A budapesti szórakozóhelyek rendkívül színes felhozatalát szemlélve gyakran naivan azt gondoljuk, hogy nekünk már nem lehet semmi újat mutatni. Ha ezt tesszük, tévedünk. Az Ó utcában a napokban nyílt Farm megteremtette a “higiénikus romkocsma” stílust, amely tisztaságot, egyszerűséget, mellé pedig gourmet rágcsálnivalót, prémium italokat és rock ''n'' rollt jelent a már jól megszokott belső udvaros környezetben.

Így néz ki

A Farm nem hivalkodóan, viszont jól észrevehetően simul az Ó utca egyik császári címerrel ellátott téglákból összerakott, műemlék épületébe, amelyben szerencséjére egyedül tartózkodik. A mintegy 400 négyzetméteres helyiség egy domináns, nyitott, L-alakú udvarból, egy hatalmas biciklitárolóból és egy részekre osztott belső térből áll, ahol a bárpult és a konyha is található. Papíron 150-200 ember fér el itt kényelmesen.

A dizájnt az amerikai vidékről szóló sorozatokból jól ismert, fehérre meszelt, lécekből összerakott pajta ihlette, amelynek ereje éppen puritán jellegéből adódik. Az egész helyen sehol nem találni felesleges dekorációt, a dizájnt a mintegy 300 darab, a falak mentén állványokon pihenő örökzöld növény viszi a levelein, méghozzá sikeresen. Nem érezzük úgy, hogy ennél bármennyivel többre volna szükség, örülünk neki, hogy minden tiszta, hogy nem állnak ki szögek vagy vezetékek a falakból, és a WC-k is kifogástalan állapotban vannak.

Belépéskor első ránézésre mi magunk egy inges-pózolós helynek gondoltuk, bevalljuk teljesen megalapozatlanul. A Farm olyan, mint a rock zenére kortyolt Smirnoff Blue Label a lehető legjobb partyhangulatban.

Ezt ihatjukA Farm tulajdonképpen egy koktélbár, amelynek fő profilja a prémium italok széles választéka. Az itallapon töménytelen mennyiségű rövidital szerepel, köztük 10 féle vodka, 5 féle gin, tequilák, vermutok, Márkházi pálinkák és likőrök, ami pedig különösen nagy erőt képvisel, az a 20 féle minőségi rum. A “minőségi” szótól nem kell amúgy megijedni, majdnem minden kategória 700 Ft-nál kezdődik, a felső határ viszont tényleg a csillagos ég alatt van egy kicsivel. A Beluga Gold Line ára például 3200 Ft/4cl, a 26 éves Jamaica rumé pedig 4800 Ft. Természetesen, aki ért ezekhez az italokhoz, az tudja miért kerülnek ennyibe, és érdemes is őket kipróbálni. Mi hansonló italokat korábban már teszteltünk a Csendesben.

Emellett 15-20 féle koktél is szerepet kap majd a választékban, amelyek mindegyike szezonális, és minőségi gyümölcsökből készül.

A söröket a cseh származású Jezek, illetve egy szüretlen búzasör képviseli 500/0,5L és 300Ft/0,3L, illetve 600Ft/0,5L és 400Ft/0,3L áron.

Alkoholmentes fronton remek ötletnek tartottuk a kávé szekciót, ami csupán egyetlen tételből áll: “kávé ...kívánság szerint”. Ez itt a Farmon pont az, aminek látszik, akár egy liter tejjel is lehet inni a napi adagot, az ára pedig minden ötletnek egységesen 350 Ft.

Ezzel a választékkal a Farm mindenképpen kiérdemel egy helyet a legjobb kerthelyiségek listáján.Ezt ehetjükA Farm egyik bölcs elmélete, hogy aki iszik, az eszik is (legalábbis nem árt), így különböző gourmettálakkal és rágcsálnivalókat kínálnak, amitől nem csak tovább tartanak az esték, de sokkal élvezetesebbek is lesznek.

Jelenleg húsos (1600Ft), sajtos (1400Ft) és vegyes (1800Ft) Farm tálakat, málnaecetes-citrusos, vagy mézes-szezámolajas salátát(1200Ft), illetve különleges kenegetni valókat: házi kőrözöttet(800Ft), aszalt paradicsomos-chilis fetakrémet (800Ft) és mentás-zöldcitromos tonhalkrémet (800Ft) kaphatunk. A ropogtatnivalók csapatát szerencsére nem nachos, hanem töltött olivabogyó (600Ft) képviseli.

A különböző alapanyagok természetesen gondosan lettek válogatva: a tálakon van például évekig érlelt sonka, szárított magyar érlelt tarja, szürkemarha szalámi, mangalica hús, chilis sajt és parmezán.

Ez lesz majdA Farm mindössze két hete van nyitva, ezért várható, hogy egy-két dolog még változni fog. Nem kell nagy dolgokra gondolni, elképzelhető viszont, hogy az igények alaposabb megismerésével módosul majd az étlap, illetve az itallap. Az is biztos, hogy néhány minimál dekorációs elem azért felkerül még a falakra, plusz a természet erejéből adódóan az is száz százalékig biztos, hogy a cserepekben növekvő, és külön kertész által gondozott növények hamarosan 3x-4x ekkorák lesznek, és beborítják majd a falakat.

A téli időszakban az udvar beköltözik a fedett helyiségekbe, viszont, a relatív felhasználás érdekében tervben van egy kültéri szauna, illetve egy csobbanó terve, aminek megvalósítását mi maximálisan támogatjuk, és alig várjuk.

Programként mindenképpen ajánljuk a Farm hivatalos nyitóbuliját.

FARM
Cím:
1066 Budapest, Ó utca 14.
Nyitva tartás: H-Cs 18:00 - 00:00, P-Sz 18:00 - 02:00