A piros metró elcsendesült. A kanyarokban atomokra szétszakadni vágyó, a 70-es évek óta közlekedő orosz metrószerelvényeket végleg kivonták a forgalomból ezen a vonalon, az utolsó példányt is leváltotta a 22. halkan közlekedő Alstom jármű.2013. június 4-én reggel 10 órakor végleg elbúcsúztatattuk a M2-es vonalról a budapesti metró egy túlságosan is hosszúra nyúlt korszakát.

Metró történelem

A budapestiM2-es metróvonalon 1970-ben indult meg a közlekedés részlegesen, a teljes hosszon pedig 1972-ben. A kezdetben 3 kocsiból álló metrószerelvényeket az orosz Mityisinszkij Metrovangonmas gyártotta “EV” jelzéssel, amelyben az “E” Európát, a “V” pedig Magyarországot (oroszul Vengrija) szimbolizálta.Ezek a sokat szidott járművek 43(!) évig vitték a hátukon Budapesttömegközlekedését, 2 milliárd(!) kilométert tettek meg, 7 milliárd(!) alkalommal szállítottak utasokat, és rengeteg negatív tulajdonságuk ellenére, még rozsdamart sebektől legyengülve is megbízhatónak bizonyultak, néhány hirtelen, bár nem váratlan végelgyengülés kivételével. Ennek ellenére a korszakváltás szükséges volt, és már évekkel ezelőtt meg kellett volna történnie.


Persze jogosan merül fel a kérdés, hogy vajon az új gépek is ilyen jól fogják e bírni a budapesti strapát?A budapesti metró új korszaka

Az első hangzatos nevű Alstom Metropolis típusú kocsi 2012. szeptember 7-én állt forgalomba, és attól fogva az újak fokozatosan szorították le a sínekről legyengült, megöregedett kollégáikat. A BKK legnagyobb szabású járműbeszerzési projektjének keretén belül munkába álló 22. fehér metró 2013 június 4-én reggel, kicsivel 10 óra után kürtszóval búcsúztatta a M2-es vonal utolsó EV-jét, amely méltóságteljesen, bár kicsit nehézkesen gördült ki az Örs Vezér téri 3-as vágányról.Ez a történet persze csak részben szomorú; az új, 100 méter hosszú, egyterű, légkondícionált Metropolisok már sokkal alkalmasabbak Budapest egyre növekvő igényeinek kielégítésére. A legtöbben egyetérünk abban, hogy a nagyobb terek, a babakocsi-, és mozgássérült-kompatibilis kialakítás, a csend és a modern kinézet összejátéka hamar felszárítja majd elmorzsolt könnycseppeinket a peronról.Köszönjük, orosz metró!

Az viszont biztos, hogy az EV típusú metrók életünk részévé váltak az évek során, és annak ellenére, hogy örülünk az új szupermetróknak, legtöbbünket szép emlékek fűznek a régiekhez, amelyek valóban megérdemelnek egy köszönetet.Valljuk be, mindannyiunknak hiányozni fog egy kicsit, hogy egy magánbeszélgetéshez is kiabálni kellett menet közben, hogy nagyot kattantak az ablakok egy-egy kanyarban, és hogy folyton úgy néztünk át egyik kocsiból a másikba, mintha csak egy csillagkapun néznénk keresztül az Alfa Centauri rendszer egyik bolygójára.