Van a körúton, a Nyugati és a Jászai Mari téri megállók között nagyjából félúton egy hely, amelyre látatlanban először macaronkészlete miatt figyeltünk fel. Miután meglátogattuk, levontuk az üdvözítő következtetést: eddig hanyagolt ínyencségre találtunk! A Spazio Caffe Manuel az olasz gasztronómia maximalizmusával, ugyanakkor szinte visszafogottan kínálja a kávékülönlegességek mellett egyéb ínyencségeit is. Kulináris kalandoroknak kötelező!

A franchise olaszul

Bármennyire is meglepően hangzik, nem kell egyből rosszra gondolni, ha a kávé kontextusában meghalljuk a franchise szót. Általában persze érdemes így tenni, főleg ha abból a szempontból mondanánk valamit egy bárról, hogy mennyiben segíti elő a város gasztro-arculatának eredetiségét. Nem véletlen, hogy eszünkbe sem jutna például a legújabb amerikai koffein-szupernagyhatalom képviselőjét magasztalni. A Spazio Caffe Manuelről viszont csak az fogja megmondani, hogy bizony van még belőle jó pár Szarajevótól és Californiáig több helyen is, aki jól ismeri az olasz kávézók jellegzetességeit. Aki viszont tájékozott ilyen szempontból, az egy cseppet sem fog keseregni, hogy a pesti utcákra is kerül ebből egy csészényi.

Koffein alap

A név kötelez, úgyhogy annak ellenére, hogy a Spazio prosecco kínálata a városban egyedülálló arzenállal bír (csaknem huszonötféle habzóbor van), elsőként a koffeinkavalkádról kell szót ejteni. A profi berendezés, amellyel a frissen őrölt, 100%-os arabica, illetve a 70-30 arányú arabica-robusta összetételű kávét főzik, szakértőknek kuriózum, fogyasztóknak meg érdekes adalék lehet.

Az eredményről (értsd: mi kerül a csészébe) előzetesen annyit lehet tudni, hogy a falfestés formájában is feltüntetett tejhabos, ízesített mixeket profi barista készíti el, úgyhogy nagyon aggódni nem kell. A mi esetünkben a puding próbája is meggyőző volt a Marsala borral bolondított, hideg kávékrémes, illetve a citromolajjal és jéggel hűsített americano esetében is.Ételre nevelés

„Már elértük, hogy vannak vendégeink, akik az ebédmenü mellé kérnek egy pohár proseccót is.” Erről sajnos pont lemaradtunk, de az illusztris habzóbor-kínálatot – a palatáblán feltüntetett magyar-mediterrán fogásokkal együtt – bárki bármikor tetten érheti. A Spazióban nincsen 1000 forintból megúszható ebédmenü (kb. 2000 forintból jön ki három fogás), de vannak csúcsalapanygokból főzött, friss ételek - reggelik és az aperitivo mellett tálalt snack jellegű falatok is.

Az alapanyagok miatt nem kell aggódni, mert az eredetileg kizárólag kávéforgalmazással foglalkozó tulajdonos az Onyx és a ZONA éttermek beszállítóihoz hasonló szakértelmét bizonyítja az is, hogy ugyanazoktól a gyártóktól rendelnek. Persze, van amiért nem kell annyira messzire menni, amit például a borlapon is tetten érhetünk.A Spaziót mindenki szereti, aki élt egy darabig a csizma északi részén, és erre szívesen emlékszik vissza. Azok is bírják, akik vevők egy kis olasz életérzésre a 4-6-osról lepattanva. Persze nem a tengerparti, chillezős, mediterrán feelingre gondolunk, hanem elsősorban a bárkultúra fellegvárában tapasztalt vendéglátás minőségére. Ha esetleg nem volt még ilyenben részetek, akkor érdemes kipróbálni a laza, udvarias, minőségi kiszolgálást.
Semmi allűr, puszta vendégtisztelet.