Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

budapest

szerkesztés

Budapest arcai - Erdélyi "Superman" Zsolt

Szerzők

  • Dezse Balázs

2013. 03. 27. 1:00

Erdélyi Zsolt, vagyis Superman a mai napig a budapesti éjszakák meghatározó szereplője, de az Ötkert és az Istant rezidens DJ-je nevéhez köthető többek közt még a Tilos Rádió, az Est FM, a Coca Cola, az MTV, és egy komoly politikai választási kampány is. Vele beszélgettünk a városról, bulikról, és az életről általában.

WLB:

Mi a sztorid dióhéjban? Hogyan lettél te Superman?

Superman: 1994-ben elindult a Tilos Rádió, és valahogy nagyon hamar szárba szökkent, és büszkén mondom, nem nagyképűen, hogy az akkor nagyon menő volt. Aztán egyszer csak jött az amerikai elnökválasztás, és nyaggattak, hogy csináljunk egy választási műsort. Csináltunk, és kellett egy hangzatos amerikai név, meg egy másik négybetűs, mint mondjuk a Bill, és kitaláltuk azt, hogy Superman Dodi. Nekünk amúgy baromi nagy hallgatottságunk volt, ha kimondtuk, hogy IQ, akkor 5 perc múlva betelefonált a Mensa Hungariqa elnöke, ha pedig azt mondtuk, hogy a brókerek elmentek ebédelni, akkor betelefonált a Tőzsde éttermének a vezetője... mindenki minket támogatott. Akkoriban a Tilos volt az Index. Ott kezdődött az én drámám, mert minden telefonáló elkezdte mondani, hogy Superman. Eddig vagy 70-szer próbáltam ezt levakarni magamról spaklival, meg brazil gyantával, de nem sikerült. Ez egy hülye művész-ragadvány. Amikor választási kampányt csináltam, a miniszterelnök is Superman-nek hívott. Abszurd.

WLB:

És a DJ hogy jött hozzá?

Superman: A Tilosban nem volt nehéz a DJ-khez odakerülni. A Titusszal, a Mango-val, a Palotaival, meg az Izillel kezdtük. Aztán egyszer csak lett az Est FM, ahol nagyon-nagyon műsort vezettem, és néha zavart, hogy nem olyan zene van, amit én akarok. Aztán hirtelen összeomlott az életem... tudod, beesett, karikás szemekkel, egy borosüveggel a zsebedben... és akkor a ChaChaCha tulajdonosa a Tihanyi Attila azt mondta, hogy szüksége van egy DJ-re. Hát kábé annyira volt szüksége DJ-re, mint most nekünk még egy diktafonra... de azt akarta, hogy foglaljam el magam, és ne kódorogjak ott éjszakánként. Így kezdődőtt a ChaChaCha-ban szerdánként a karrierem. Először az Iziltől tanultam, aztán a Mango-tól, velük játszottam évekig párban. Először arról szólt az egész, hogy az összes fájlt, az összes lehetséges tempóban összemashupoltam, és kiokádtam a lelkem a pultból. Volt legendája ezeknek a szerdáknak. Aztán egyszer csak így maradt, és közben én voltam Coca Cola, MTV, meg csináltam választási kampányt.

WLB:

Hogyan kerültél a reklámszakmába? Ezt végezted, vagy csak belecsöppentél?

Superman: A kommunikációban igazából nem végeznek sulit. A kreatív igazgatóknak nem az a feladatuk, hogy a legkreatívabbak legyenek, hanem, hogy komplexen kezeljék a dolgokat, és mindenről tudjanak. Minden országban van 20 olyan ember, akik az egésznek a 90%-át viszik. Ezt magadtól tanulod. Aztán előbb-utóbb az embert regisztrálják, mint a közvéleményt közvetlenül befolyásoló személyt, és egy idő után még nagyobb kampányokat csinálsz... aztán egyszer csak azt mondja egy párt, hogy kormányra akarnak kerülni és segíts. Ebben vannak nagy pillanatok, nagy sikerek, és sok stressz. Közben kettéválik az agyad, és olyan ember vagy, akinek húszezer forint van a zsebében, és éhes vagy, vagy csak innál valamit, de közben ma már azt mondtad egymilliárd forintra, hogy kevés. Ezt észben kell tartanod, de soha nem szabad gondolnod rá.

Amikor lementek a nagy választások, akkor úgy gondoltam, hogy sokkal jobb, ha én döntök úgy, hogy én nem akarok nagy ember lenni, nem akarok öltönyben járni, és igazából én évek óta DJ vagyok, és a DJ fizetésemből élek. Aztán most éppen két helyen vagyok rezidens: az Instantban, meg az Ötkertben, de játszom még egy csomó klubban meg fesztiválon is.

WLB:

Hogyan tudtad a nappali öltönyös melót összeegyeztetni az esti zenéléssel?

Superman: Egy fantasztikus időszaka volt az életemnek, amikor reggelente felvettem egy Mickey Egér trikót, egy farmernadrágot, meg egy tornacipőt, és bementem a miniszterelnökhöz, mert én bemehettem úgy hozzá. Nem ez volt a lényeg. Aztán ugyanebben a ruhában elmentem DJ-nek. Mindig tudtam hogy pontosan mit csinálok, és ki vagyok. Nem kellett soha másnak lenni.

WLB:

Vezetted az MTV-n a Swung című műsort is anno. Azt szeretted csinálni?

Superman: Ott jó volt a brigád, voltak a pajtásaim, és akkor én úgy éreztem, hogy az egy olyan időszak, amikor az emberek kíváncsiak valamire, mi meg pont mondani akartunk valamit. Ezt az elmúlt két évben nem tettem meg. Most egy olyan korszakot élünk, amikor mindenki hátradől, szemlélődik, és mindenki megnézi az okos telefonján, hogy mi van, és akkor az hiszi, hogy ő fontos. A sztrájkok helyett lájkok vannak, és most derül ki igazán az, hogy nagyon kevesen gondolnak valamit a világról, nagyon kevesen tesznek valamit, viszont annál többen vannak, akik ha történik valami, akkor hallgatnak, mint a hal a szatyorban, mert csak valamihez képest van ötletük.

WLB:

De mégis vannak ötletek, hiszen most csináltatok egy rádiót. Azzal mi a helyzet?


Superman: Igen, épp most indítottunk a barátaimmal egy online rádiót a RCKO FM-et. Szerencsére vannak lehetőségeim, és ebben a kultúrában van egyfajta kultúraformáló szerepem. Sokan eltemettek már minket, de én hiszek benne. Épp most lettünk az ország leghallgatottabb onlinerádiója.... a hagyományos rádiózás már nem érdekel, mert mindegyik olyan, mint a Sterbinszky számaiban a kiállások...pörög-pörög, és kezek a magasba....ezt nem bírom. Az sem feltétlenül jó, ha mondjuk valamit egymillióan láttak a YouTube-on. Lefejezős videókat is láttak ennyien, és azok sem jók.

WLB:

Mit szeretsz ezek közül a legjobban csinálni?


Superman: A DJ-zés az egy olyan dolog, aminek soha nincs vége... itt estéről estére kell bevinni a mattot. Egy DJ-pultban csinálható dolognak nincsen soha vége, és ez jó dolog. A másik munkám meg az, hogy ülök egy irodában, és 3 millió ember hallgatja, és ez furcsa dolog. Szeretek konfrontálódni, szeretem, hogy ott állok egyedül, és velem szemben állnak sokan. Szeretek beállni ezekbe, és szeretek győzni. De hogy mit szeretek a legjobban csinálni? Hát gyereket. Most jön a negyedik gyerekem. Szeretek élni, szeretek mindenhol ott lenni, szeretek összeköszönni az Instant poharasaival, vagy akár a volt miniszterelnökkel. Szeretem az életemet, ezt az országot, és szeretem ezt a várost is.

WLB:

És mit szeretsz a városban?



Superman: Szeretem, de ebben semmi logika nincs. Már nem úgy hívják az utcákat, nem lehet bennük dohányozni, és különben is bezárnak a helyek. De itt nőttem föl. Ez az én városom. Itt én egy hal vagyok, és teli van a város moszattal, én pedig moszatot eszem. Budapest mindent túlél. Akkor is nyílik valami, ha épp válság van, és akkor is, ha nincs. Ez a város egy külön világ, ami nem hagyja magát eltiporni.

WLB:

Mi a véleményed az éjszakai életről? Tényleg kultikus?

Superman: Nem arról van szó, hogy kultikus, hanem arról, hogy itt tényleg van egy korcsolyapálya, amin csak az első lépést kell megtenned, aztán a franc tudja, hol kötsz ki. Budapest nagy előnye, hogy a rendőrök inkább nem igazoltatnak hat angolt, mert nem tudnak angolul, és mert ki tudja, hogy kinek szurkolnak, és focihuligánokkal ugyebár nem verekszünk. Tök jó, hogy lehet ebben a városban óbégatni egy sörrel a kezedben, és ez senkit nem izgat. Ez a város olyan, hogy senki nem akar konfrontálódni senkivel, mert senki nem tudja, hogy a másik hányan van. Ez egy önszabályozó rendszer, egy irányított káosz, ami rendet teremt. Én bírom, hogy itt mindekinek meg van a külön városállama, mint a középkorban, és a klubok váltak referenciapontokká... a Kazinczy utca meg egy furcsa szerveződés. Már nincsenek kulturális auditóriumok, mert igazából csomó mindenre nincs hely, nincs engedély, meg nincs szándék, viszont mégis mindenkiről pontosan lehet tudni, hogy kicsoda: aki a Mikába jár, arról például tudjuk, hogy nem recepciós egy reklámügynökségnél, de még nem is vezető.

WLB: Milyen, amikor bulizni mész?


Superman: Szeretek bemenni, vagy beesni a Király utcába, ha van nálam egy pendrive akkor feltenni egy jó számot valahol.... tehát bepiált DJ-k vonulgatnak, és besegítenek. Ezt igazából alkalmatlankodásnak hívtuk régen. Amikor bulizom, akkor bemegyek valahol a backstage-be, mert nem bírom a hangos zenét. Olyankor cigizek, piálok, és észt osztok valakiknek bármiről. De eleve nem tudom mit kell csinálni, ha lemegyek valahova. Egy DJ lemeztáskával mindig tudja, hogy mit kell csinálni, de anélkül nem.... ilyenkor általában csak cigizünk, piálunk és röhögünk azokon, akik berúgnak, és beszöknek a backstage-be.

WLB: Ha épp nem dolgozol és nem bulizol, akkor mit csinálsz?

Superman: Főzök. Vagy itthon, vagy a rádió konyhájában, és azt hallgatom, hogy mások hogyan ültetnek zöldséget. De azt szeretem a legjobban, amikor néha elutazunk a Távol-Keletre és nem kell senkivel beszélgetni. A legjobb Tokio... ha ott kérsz egy Bloody Mary-t, akkor megkapod a legjobbat, ha jungle buliba mész, akor még Tarzan is ugrál a fán. Mondják, hogy nagyon drága, de meg kell tanulni élni ott. De Budapesten is meg kell tanulni élni.

WLB: Ha idejönne egy japán, mit mutatnál meg neki?

Superman: Hát elvinném néhány helyre, de úgy, hogy vele lennék, és elmesélném neki a város sztoriját. Elmesélném neki a szomorú történeteket is, mert egy város az egy kerek dolog, akár egy film, és hát vannak szomorú filmek is. Nem arról szól, hogy alapították, meg felépítették... hozzá tartozik Budapesthez, hogy az egészet hatszor annyiért építették, mint kellett volna, és az, hogy a budapestiek még mindig úgy nézik a maffia filmekben azt, amikor odaadják a pénzt a táskában, hogy “Úristen ez nem csak a pénzt adta oda, hanem a táskát is, ami legalább harminc rongy”. Ezt tudni kell rólunk. Ahogy azt is, hogy mi minden magas építésű autót itt dzsippnek hívunk. Különös egy hely.

Hasonló tartalmak

Admin mode