Ez a cikk több mint 1 éve frissült, elképzelhető, hogy a benne szereplő információk elavultak.

kultúra

szerkesztés

Budapest arcai - Baán László

Szerzők

  • Tucsni László

2013. 11. 19. 1:00

Baán László röpke 10 év alatt felrázta hosszú, mély álmából a Szépművészeti Múzeumot Monet tavirózsáival, Van Gogh napraforgóival és Helmut Newton pózolós fotómodelljeivel. Most már a Magyar Nemzeti Galériát is ő vezeti, közben pedig a múzeumi negyed kialakítását is kézben tartja. Ez alsó hangon is három teljes állás. De személye nemcsak emiatt érdekes, hanem mert ő egy ízig-vérig értelmiségi figura, aki az egyik pillanatban még bejelenti, hogy Rembrandt és a hollandok arany évszázada lesz a Szépművészeti következő nagy dobása, majd hirtelen József Attilát idéz, a következőben viszont már karakán módon kritizálja a fővárost.

We Love Budapest: Mekkora nézőszámot vár a Caravaggiótól Canalettóig kiállítás végére?



Baán László: Úgy tűnik, hogy a kiállítás nemcsak szakmai szempontból lesz sikeres, hanem a közönség is szeretni fogja. Magyarországon a 100 ezer fő feletti látogatószám már kiugró sikernek számít, és biztos vagyok benne, hogy ez a tárlat átlépi majd ezt a küszöböt. A nagy érdeklődés egyrészt annak tudható be, hogy most a világon a Szépművészetiben látható együtt a legtöbb Caravaggio-festmény, szám szerint kilenc, másrészt az elmúlt 90 évben sehol a világon nem volt ilyen átfogó tárlat az itáliai barokk festészet remekeiből.

WLB: Mennyi ideig tart egy ilyen léptékű kiállítás megszervezése?



Baán László: Ezt a kiállítást kollégáimmal már közel 5 éve szervezzük. Egy nagy nemzetközi tárlat létrehozásához rengeteg munka és idő kell, de nem baj, ha a szerencse is segít. A világon rengeteg múzeum szeretne a legnagyobb mesterek műveiből kiállítást rendezni, így az ő festményeinek kölcsönzéséért óriási a verseny. A múzeumok mindig egyedi döntést hoznak arról, hogy odaadják-e az adott műtárgyat vagy sem, az nem számít, hogy valaki mikor kezdte a sorban állást. A lobbizáshoz szükségesek múzeumvezetői és kurátori kapcsolatok egyaránt, de volt olyan műtárgy, amelynek megszerzésekor a magyar diplomácia is besegített. Ha csak ötévente összejön egy ilyen kivételes tárlat, mint most a Caravaggiótól Canalettóig, az már nemzetközi szinten is rendkívüli eredmény.

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

WLB: Ez Budapest vonzereje vagy a múzeum érdeme, hogy létrejött egy ilyen kiállítás?

Baán László: A világ nagy múzeumainak a városok vagy országok aktuális helyzetétől többé-kevésbé független, önálló univerzumuk van. A nálunk jóval nagyobb és befolyásosabb Lengyelország hozzánk képest sokkal inkább megtehetné, hogy kiemelkedő szereplőként vegyen részt a nemzetközi időszaki kiállítási folyamatokban, mégsem ezt látjuk. Ez a világ nem úgy működik, hogy az ember odamegy a pénztárhoz és rendel kilenc Caravaggiót. Mi folyamatosan élveztük a mindenkori kormány támogatását, de ez csak egy kitartó, következetes intézményi munkával párosulva elegendő a nemzetközi jelenléthez.

WLB: Van olyan kiállítás álma, amit még mindenképpen szeretne megvalósítani?

Baán László: Kinevezésem óta azon vagyok, hogy ezekből az álmokból minél több váljon valósággá, s jövőre egy újabb régi tervünk sikerül azzal, hogy Rembrandt remekműveit és a holland arany évszázadot mutatjuk be a Szépművészetiben.

WLB: 2004 végén vette át a Szépművészeti vezetését, azóta egy elég határozott irány jellemzi a múzeum koncepcióját. Volt ön előtt külföldi példa, ami alapján felépítette ezt a gondolatot?



Baán László:
Néhány évtizede az angolszász múzeumok mutatják a legjobb példákat a világon. A British Museum, a londoni National Gallery, a Tate vagy a New York-i Metropolitan a múzeumi világ vezető intézményei, ugyanis mindig képesek megújulni és folyamatos párbeszédet fenntartani a társadalmi és kommunikációs közeggel. De természetesen több nagy nyugati múzeumtól lehet tanulni, ilyen az amszterdami Rijksmuseum is. Nagyon komoly munkát végeztek az egymástól eddig külön-külön bemutatott gyűjteményeiknek az állandó kiállításon történt egyesítésével, azzal a céllal, hogy a látogató egy adott kor művészetéről átfogó képet kaphasson.

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

WLB: Min kellett változtatni a múzeumon belül?

Baán László: Első lépésben stratégiailag és szervezetileg kellett újrafogalmazni az intézményt. Adottságaihoz képest akkoriban a Szépművészeti még a magyar mezőnyben is alulteljesített, nemzetközileg pedig messze elmaradt a benne rejlő potenciáltól. Az volt a jelszó, hogy nekünk úgysem fognak Van Gogh-képeket adni. Egyszerre kellett szemléletet változtatni, teljesen más horizontú célokat kitűzni, gyökeresen új kiállítási stratégiát felállítani és végigvinni, s közben számos új funkcióval felruházni az intézményt. Egy-két éven belül több mint ötven új fiatal kolléga érkezett a múzeumba, és létrejött a Kiállításszervezési Osztály vagy éppen a Kommunikációs Osztály. Bármilyen hihetetlen, de akkor ezek még nem léteztek a múzeumon belül.

WLB: Térjünk most át magára a fővárosra. A szocialista emlékezet teher vagy előny Budapest számára?

Baán László: Szerencsére Budapest esetében a szocializmus négy évtizedében nem rombolták szét a központi városszerkezetet és annak épített örökségét, mint például az NDK vagy Csehszlovákia hasonló nagyvárosaiban. Nálunk a lakótelepek a város szélén épültek, és a hatalmas pesti századfordulós, historizáló-eklektikus épületállomány java része, még ha elég lepusztult állapotban is, de megmaradt. Budapest ezért nem kell, hogy egyfajta szocialista retro-kényszerben éljen.

WLB: Ezek szerint Berlin egészen más stratégiát követ ebből a szempontból? Ők aktívan reflektálnak a szocialista múltjukra.



Baán László: A németekre jellemző az alaposság és a precizitás, ők a kommunizmust is akkurátusabban művelték, s 1990 után az átalakulás is sokkal tudatosabb volt. Ha nem mosta, alakította volna át olyan mélyen a kelet-német társadalmat a negyvenévnyi szocializmus, akkor ma ők is mást tennének, de így nincs nagyon más választásuk. „A múltat békévé oldja az emlékezés” elvét követve próbálnak együtt élni a kommunizmus számtalan velük maradt mementójával.
WLB: Ez felveti a kulturális emlékezet kérdését. Ha ez a múlt nincs jelen a városon belül, és például a szobrokat kivisszük a városból, akkor hogy tudunk szembenézni ezzel az örökséggel?

Baán László: Az szerintem nagyon helyes, hogy egy diktatórikus rendszer ideológiai térnyerésének köztéri megjelenései eltűntek a rendszerváltás után. Ugyanakkor a közösségi emlékezet számára fontos, hogy Budapesten – a kelet-európai térségben tudtommal egyedül – létrejött a köztérről elszállított alkotásokból a Memento Park.

Fotó: Balkányi László - We Love Budapest

WLB: Akkor egy Terror Háza vagy egy Memento Park elég ahhoz, hogy feldolgozzuk a szocialista múltat?



Baán László: Valószínűleg még nem telt el elég idő, hogy ez megtörténjen. Különböző beszédmódokon lehet megfogalmazni állításokat erről a négy évtizedről. A társadalom emlékezete e tekintetben legalább kétpólusú, már ha egyáltalában hajlandó az emlékezésre. Diktatúra volt, de a társadalom többsége ilyen-olyan mértékben részese volt az egyre konszolidálódó – majd lassan erodálódó – rendszernek. Részese, még ha nem is kedvezményezettje. Ez adja az értelmezés nehézségét. Van egy apologetikus lehetőség: nem kell a múltat bántatni, az is a mi életünk volt, mindent összevetve, végül is, nagyjából jó volt, ahogy volt. A másik nézőpont, hogy mivel az diktatúra volt, ezért a rendszer egészéhez nagyon kritikusan kell viszonyulnunk.

Ne feledjük: a közösségi kommunikációs térben nem a múltértelmezés különböző filozófiai aspektusai folytatnak termékeny és méltányos eszmecserét egymással. Inkább politikai-hatalmi küzdelmek használják a múlt-paradigmákat mintegy csatahajóként egymással szemben. Talán ha a szocializmusban felnőtt korosztályokat felváltják az utánuk jövő generációk, akkor majd lassan kialakul a korról valamilyen egységes kép. Az egykori valóság persze mindig sokrétűbb annál, mint amit az utódok tudni vélnek, vagy tudni érdemesnek tartanak róla. A történelem már csak ilyen: tipizál és kategóriákba oszt.

WLB: Generációváltás nélkül nem is léphetünk tovább?



Baán László:
Azon már nemigen lehet változtatni, hogy azok, akik megélték a kommunista rendszert, ma hogyan gondolkodnak róla. De akik nem éltek benne, azoknak ez egyszerűen csak történelem, s nincs sokkal több kötődésük hozzá, mint mondjuk a száz évvel ezelőtti eseményekhez.

WLB: Mi az az egy dolog, amit megváltoztatna Budapesten?

Baán László: Sajnos nemcsak egy dolog szorul változtatásra – ám ha mégis egyetlen tényezőt kellene kiemelnem, akkor az a városnak az önmaga számára megszabott célhorizontja volna, mert Budapest messze potenciálja alatt teljesít a turisztikai piacon és a nemzetközi városi imázsversenyben. A kiegyezés után a magyar politikai és gazdasági elit sikeresen létrehozta a kontinens egyik legnagyszerűbb, legfényesebb fővárosát – követve a Párizs által diktált pozitív példát. Ennek köszönhetően ma az induló pozíciónk sokkal jobb, mint 150 éve volt, amikor a három, európai értelemben jelentéktelen városkát, Pestet, Budát és Óbudát kellett egyesíteni. Én egyelőre nem látom azt a stratégiai fókuszt, ami Budapestet ismét helyre juttathatná az európai városok versenyében. A több évszázados birodalmi múlt elképesztő gazdagsága miatt London, Párizs, Berlin, Bécs, Róma utolérhetetlen Európában, de a következő kategóriában Barcelona, Prága vagy éppen Amszterdam mellett Budapest is a piacvezetők közé kerülhetne. Ahhoz képest, hogy a ’30-as években Európa egyik legelegánsabb városa volt, most nem pont ez jut eszébe egy átlag nyugat-európai polgárnak. Amikor Picasso unokája eljött egy megbeszélésre a Szépművészetibe, délelőtt leszállt a magángépével, bejött a múzeumba, de amint kiment, utazott is tovább.

Caravaggiótól Canalettóig - spot from SZÉPMŰVÉSZETI//NEMZETI GALÉR on Vimeo.WLB: Egyáltalán nem érdekelte a város?

Baán László:
Nem. Persze ez nagyon szélsőséges példa, mert ő egy milliárdos világpolgár, akinek van lakása Párizsban és Brüsszelben is. Mégsem járt még itt soha, és az ő térképén ez a város nincs rajta, számára ez valamilyen Balkán-külső. Nincs bent az európai köztudatban Budapest szépsége és vonzereje. Persze jön ide 2,5 millió turista, akik nagyon szeretik, de az általános hírneve sokkal gyengébb a valós képénél. A valós kép pedig egyáltalán nem éri el a lehetséges potenciált.
WLB: Ki tudná ezt a tendenciát megfordítani?Baán László: A kormány, a városvezetés és a város polgárai együttesen, ahogy ez 1867 után is történt.

WLB: Mit kellene ehhez tenni?Baán László: Sok szinten, sok változást beindítani – egyszerre és egy irányba. Érdemes látni, hogy egy jól kitalált projekt – mint például a romkocsmák – viszonylag gyorsan nemzetközi branddé képes válni, alakítja a városimázst és növeli a hozzánk irányuló turizmust. Pedig állami vagy fővárosi segítség nélkül jött létre. Csak egy kreatív gondolat kellett, majd a siker után annak „gyorsreagálású” multiplikálása. Miért nem képes ilyesmire intézményesen a főváros? Ma leginkább csak azt halljuk vissza, hogy Budapest szemetes, szürke és szomorú.

WLB: Ugyanazokat a problémákat említi Budapest esetében, mint amivel 2004 előtt a Szépművészeti is küzdött. Hogy nincs európai színvonalú szervezeti infrastruktúra, nincs kellő kreativitás és hogy nem él a benne rejlő lehetőségekkel.Baán László: Igen, a problémák hasonlatosak, persze egészen más léptékben. Ahogy a Szépművészeti egy alvó óriás volt, úgy igazi potenciálját tekintve ma még Budapest is az. Egy európai metropolishoz méltó vízió nélkül ez nem is fog megváltozni. De a lehetősége legalább mindig megmarad és várja azt a szerencsés csillagzatot, amikor adottak lesznek a feltételek egy újabb virágkorhoz.

Hasonló tartalmak

Admin mode